47 találat a(z) sikkasztás cimkére

Milliárdos csalás miatt halálra ítéltek egy vietnami vállalkozót Cikk

Sikkasztás, vesztegetés és banki előírások megsértése miatt halálra ítélték Truong My Lan vietnami vállalkozót, aki a vádirat szerint 12,4 milliárd dollárt (közel 4500 milliárd forint), az ország tavalyelőtti GDP-jének csaknem három százalékának megfelelő összeget sikkasztott el – jelentette a vietnami állami média csütörtökön.

Quaestor-ügy: vádmódosítást nyújtott be a Fővárosi Főügyészség Cikk

A Fővárosi Főügyészség vádmódosítást nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre a különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő Quaestor-ügyben született új egyesített szakértői vélemény és a szakértői meghallgatások alapján – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden.

Sikkasztás miatt kezdeményezi az ügyészség az Audi Hungária Független Szakszervezet két vezetőjének letartóztatását Cikk

Különösen jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt kezdeményezi a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség egy érdekképviseleti szerv két elnökségi tagjának letartóztatását egy folyamatban lévő nyomozásban – közölte a főügyészség pénteken az MTI-vel. Az Audi Hungaria Zrt. megerősítette, hogy az érintett szervezet az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) – olvasható a közleményben.

Eltett a munkahelyén két pénzes tasakot, sikkasztás miatt kell felelnie Cikk

A balatonfüredi nyomozók a napokban zárták le az ügyben folytatott vizsgálatot – közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Megszületett az elsőfokú ítélet a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében Cikk

A Hungária Értékpapír Zrt. ügyében több milliárdos sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt a két tulajdonost 8, illetve 7 év börtönre, 4 társukat pedig rövidebb szabadáságvesztésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú ítéletével.

Kamionokat csapoltak meg – pénzmosás, bűnpártolás, lopás és sikkasztás a vád Cikk

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy testvérpár és társaik ellen, akik kamionokban szállított ömlesztett terményekből és gázolajból rendszeresen vásároltak kisebb-nagyobb tételeket a sofőröktől, majd az áruk eredetét igazoló hamis számlákat is próbáltak szerezni.

Kampány indul az EU legveszélyesebb bűnözői, köztük magyar adócsalók kézre kerítésére Cikk

A tagállamok által körözött legveszélyesebb bűnözők felkutatásában kéri a lakosság segítségét is az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol), az idei kampányban 92, különböző bűnbandákhoz köthető ember szerepel a szervezet honlapján.

Hegybíró rövidítette meg a hegyközség kasszáját Cikk

Sikkasztás miatt vádat emeltek egy hegybíró ellen Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, mert többször vett el különböző nagyságú összegeket a rábízott pénzből – tájékoztatta a megyei főügyészség hétfőn az MTI-t.

59 társasháznál sikkasztott a közös képviselő Cikk

Első fokon három év tíz hónap börtönbüntetést szabott ki a Komlói Járásbíróság egy helyi nőre, aki társasházak közös képviselőjeként több mint 200 millió forintos kárt okozott 59 társasháznak öt év alatt.

Quaestor-botrány: gyorsítaná az eljárást a Fővárosi Főügyészség, lezárná az 50 millió forint alatti ügyeket Cikk

Indítványt tett a Fővárosi Főügyészség az eljárás jelentős elhúzódásának elkerülése érdekében a büntetőjogi felelősségre vonást érdemben nem érintő ügyrészek megszüntetésére a Quaestor ügyben – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

A nap kérdése: sikkasztott a könyvelő, növelni kell az adózás előtti eredményt? Cikk

Egy könyvelő nagyobb összeget sikkasztott az ügyfelétől. A jogtalanul elvett összeg növelni fogja a cég társaságiadó-alapját? Olvasói kérdésre Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.

Könyvelői sikkasztás Kérdés

Csalt és sikkasztott a használtautó-kereskedő Cikk

Több tucatnyi csalás és sikkasztás miatt emeltek vádat egy zalaegerszegi használtautó-kereskedő ellen, aki éveken át közel félszáz ügyfelének nem adta át az általuk kifizetett autót vagy az eladásért járó pénz jelentős részét.

A pénzkazetták helyett a zsebét töltötte fel – sikkasztás miatt emeltek vádat a pénzszállító ellen Cikk

Sikkasztás miatt emelt vádat a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy pénzszállító cég alkalmazottja ellen, aki idén májusban csaknem 15 millió forintot lopott el a rábízott pénzkazettákból, a hiányt pedig álrablással próbálta meg leplezni – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.

Lopással, sikkasztással, csalással szerzett autókkal üzletelő bűnbandára csapott le a rendőrség Cikk

Nagy értékű autókkal üzletelő román-olasz-magyar bűnbandára csapott le a rendőrség. A társaság tagjai Olaszországból hoztak lopással, sikkasztással, csalással érintett gépkocsikat Magyarországra, illetve más európai országokba, majd értékesítették azokat – közölte Némedi Gábor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda ezredese hétfői online sajtótájékoztatóján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink