173 találat a(z) pótbefizetés cimkére

Sajáttőke-kritérium Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy 2014-ben 500 ezer forint jegyzett tőkével alakuló kft. 2014-ben és 2015-ben sem számolt el bevételt, ezért a 2015. év végi saját tőkéje -1565 ezer forint lett (jegyzett tőke: 500 ezer forint, eredménytartalék: -1263 ezer forint, mérleg szerinti eredmény: -802 ezer forint). A társaság 2500 ezer forint tagi kölcsönnel rendelkezik, a kötelező jegyzett-tőke-emelést ennek apportálásával kívánják végrehajtani. Mivel a tőkeemelés után sem érte el a saját tőke a jegyzett tőke felét, véleményem szerint pótbefizetésre is szükség lesz. Kérdésem az lenne, hogy megvalósítható-e egyidejűleg, egy társasági szerződés módosítása keretében a jegyzett tőke emelése tagikölcsön-apportálással, és a 600 ezer forintos pótbefizetéssel? Ekkor a saját tőke 1535 ezer forint lenne (jegyzett tőke: 3000 ezer forint, eredménytartalék: -2065 ezer forint, lekötött tartalék: 600 ezer forint). Megoldás lenne-e ez ebben a formában, és ekkor a kft. megfelelne minden törvényi előírásnak? Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: Erdélyi Andrea

Pótbefizetés visszafizetése tulajdonosváltozás esetén II. Kérdés

Tisztelt Lepsényi Mária! Köszönettel vettük kérdésünkre (Pótbefizetés visszafizetése tulajdonosváltozás esetén) részben adott válaszát, de a kérdésünk további részére nem kaptunk választ. Ismételten megerősítjük, hogy a pótbefizetést társaság adta, és magánszemély fogja visszakapni. Várjuk válaszát. Köszönettel.

Pótbefizetés visszafizetése tulajdonosváltozás esetén Kérdés

Egy kft.-ben a 2010-es évben (saját tőke pótlása miatt) pótbefizetésre került sor. Akkor a tulajdonos 100 százalékban egy társaság volt. 2011-ben a kft. tulajdonosi szerkezetében változás történt. A korábbi tulajdonos eladta a tulajdonrészét 50-25 százalékban magánszemélyeknek, a 25 százalékát megtartotta. Az üzletrész-adásvételi szerződések nem rendelkeznek korábban teljesített pótbefizetésről. A 2013-2014. évek gazdálkodási adatai alapján a korábban teljesített pótbefizetés visszafizetésre kerülhet. (Jelenlegi tulajdonosok részére?) A fenti ügylethez kapcsolódóan keletkezhet-e a tulajdonos magánszemélynek szja-, vagy bármilyen más adó-, járulékfizetési kötelezettsége? Ha igen, akkor mely jogszabály alapján, és mikor? Továbbá a társaságnak mint "kifizető"-nek van-e bármilyen levonási, bevallási és befizetési kötelezettsége, és milyen bizonylat alapján? Egyáltalán kifizetőnek minősülhet-e a társaság? Ha az üzletrész-adásvételi szerződés mégis tartalmaz a pótbefizetésről valamilyen megállapodást (például az üzletrész vételárában megbontották a pótbefizetésre és a pótbefizetés nélküli üzletrészre jutó ellenértéket), akkor hogyan alakul a magánszemély adó- és járulékfizetési kötelezettsége? Köszönettel.

Végelszámolás Kérdés

Egy kft. végelszámolás alatt van. Egy hitelezője van, aki magánszemély, de nem tulajdonos. Az eszközök, anyagok értékesítésre kerültek. A befolyt összeg 3 millió forinttal kevesebb, mint a hitel összege. Lehetséges megoldás-e, ha a tulajdonosok befizetik a 3 millió forintot? Így nem maradna tartozása a társaságnak, befejezhető lenne a végelszámolás. Ha igen, akkor milyen adó-, illetve illetékvonzata van a tagok által befizetett összegnek? Kérném szíves szakmai válaszukat.

Számvitel – pótbefizetés könyvelése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Segítséget kérnék pótbefizetés könyvelésében: Egy kft.-nek három tulajdonosa van (egyenlő tulajdoni és szavazati joggal). Novemberi taggyűlési jegyzőkönyv szerint a likviditási problémák kezelésére 1 millió forint pótbefizetést rendel el (30 napon belül kell teljesíteni). A három tulajdonosból kettő teljesítette, de a harmadik tag nagy valószínűséggel nem fogja (ő nemmel is szavazott a taggyűlésen). Hogyan könyveljem a pótbefizetést? Előírjam az 1 millió forintot, vagy csak a tényleges befizetést könyveljem?

Pótbefizetés visszafizetése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. a tulajdonosa részére vissza tudja fizetni a korábban a tulajdonos által a lekötött tartalékra (pénzben) teljesített pótbefizetés összegét úgy, hogy a visszafizetés után a saját tőke összege a hatályos jogszabályi feltételeknek továbbra is megfelel. A pénzben történő visszafizetés semelyik fél számára nem jár adó, illetve illetékfizetési kötelezettséggel. Ha a tulajdonos nem pénzben, hanem a befizetett összeggel azonos értékű ingatlan formájában kapja vissza a pótbefizetést a kft.-től, akkor keletkezik-e bármilyen adó- vagy illetékfizetési kötelezettsége a kft.-nek vagy a tulajdonosnak? Köszönöm válaszát!

Készpénzfizetési korlát a tagi kölcsön esetében Kérdés

A kft., bt. ügyvezetője ad tagi kölcsönt a cégének, amit később visszafizetnek. Ebben az esetben vonatkozik rá a 1,5 vagy az 1 millió forintos készpénzfizetési korlát (kapcsolt vállalkozás miatt)? A tagi kölcsön esetében (általában a kölcsönöknél) nincs ellenérték, mint a vevő-szállító esetében? Példaként: bankba a tag befizet 4 millió forint tagi kölcsönt, a visszafizetés készpénzben történik. Ebben az esetben mennyi a készpénzben visszafizethető összeg egyszerre? Ugyanez a kérdés, ha a tag a pénztárba fizet be 4 millió forint tagi kölcsönt? Vonatkozik rá a korlát?

Pótbefizetés bt.-tagoktól: van-e készpénzfizetési értékhatár? Cikk

A bt.-tagok pótbefizetéssel fedeznék a társaság veszteségét, figyelembe kell-e venni ekkor az 1 millió forintos készpénzfizetési értékhatárt? – kérdezte olvasónk. Sinka Júlia okleveles adószakértőnk válaszolt.

Pótbefizetés bt.? Kérdés

Az új Ptk 3:183 § értelmében a társaság pótbefizetés mellett döntene, a veszteségek fedezetére. A probléma csak az,hogy a nevezett társaság bt. Tiltja-e bármi is, hogy taggyűlési határozat alapján a bt.-tagok a tagi betétek arányában pótbefizetést eszközöljenek a lekötött tartalék terhére? A pótbefizetés pénztáron keresztül történne, itt figyelembe kell-e venni az 1 milliós készpénz értékhatárt, a NAV felé való bejelentéshez?

Törzstőkecsökkentés után üzletrész-értékesítés Kérdés

A kft.-nek több cég, és több magánszemély tulajdonosa van. Az évek folyamán a kft. jelentős veszteséget halmozott fel. A tulajdonosok a jegyzett tőke csökkentése mellett döntöttek (eredménytartalékkal szemben számolták el). 1. A tőkecsökkentés esetében a korábban teljesített pótbefizetést is kellett volna arányosan csökkenteni (a pótbefizetést pénzben teljesítették, és lekötött tartalékként került kimutatásra a kft. könyvelésében)? 2. Mivel a tőkecsökkentésnél jövedelem nem került kifizetésre a tagok részére, így a kft. nem számolt el semmiféle közterhet. Helyesen tették így? A tőkecsökkentést követően a társaság tőkeemelés mellett döntött. Sajnos az ebből származó forrást is felélte, és ismét tőkecsökkentést kellett elhatároznia és végrehajtania a tagoknak. Időközben a társaság tulajdonosi köre változott, mert egyes tulajdonok értékesítették az üzletrészüket. Jelentkezett a kft.-re egy vevő, aki rendkívül jelentős vételárat fizetne (a vételár jóval a kft. mérlege alapján reális vételár felett van). 3. A társaság jelenlegi magánszemély tulajdonosa, aki a kft. számára ismeretlen áron vette meg a tulajdonrészét a korábbi tulajdonostól, a tőkecsökkentést követően, egy esetleges eladás során mi után fog adózni, illetve a kft. mit tekintsen szja- és eho- alapnak? A magánszemély tulajdonosoknak nyilatkozni kell arról. hogy mennyiért jutottak hozzá jelenlegi tulajdoni részükhöz, vagy az szja és az ehoalapja a tulajdonosra jutó vételárrész az üzletrész névértéke közti különbözet lesz?

Kivaalap és a pótbefizetés Kérdés

Tisztelt Szakértő ! A kivaalap meghatározásánál korrekciós tényezőnek számít-e a pótbefizetés mint tőkebevonás, illetve tőkekivonás a visszafizetéskor? Könyvviteli nyilvántartása is hasonló, tőketartalék címén kell kimutatni. Ebben kérek megerősítést.

Pótbefizetés rendezése végelszámoláskor Kérdés

Egyszemélyes társaság végelszámolásakor kötelező-e a pótbefizetést visszafizetni, ha ezt nem tudja a társaság felszámolásba kell átmenni? Van-e más megoldás, ami nem jár adó- vagy illetékfizetéssel, illetve hogyan minimalizálható ez? A következő ötleteim lennének ha ezek jogszabályba nem ütköznek. 1, Az illeték tv. 11. § (2) bek alapján ha a lemondás 150 ezer forintot nem haladja meg, nincs illeték izetési kötelezettség, és nem kell a NAV-nak sem bejelenteni? 2, Vagy a 17. § (4) bek alapján 11 százalék az illeték, mivel az ajándékozott az ajándékozó nem gazdálkodó 100 százalékos tulajdonában áll. 3, Vagy 11. § (3) alapján nem tárgya az illetéknek, mert az ajándékozó maga javára tartja fenn az elengedett követelésből a kötelezettségek kifizetése után megmaradó részt. 4, Ha az illetéken nem lehet csökkenteni, vissza nem fizetendő támogatást adhat-e a végelszámoló által ügyvezetett evás bt., amiből a pótbefizetést vissza lehetne fizetni. Az ügyvezetés miatt kapcsolt vállalkozások lévén, van-e ennek jogi vagy adózási akadálya? "A" kft. az ebből adódó eredmény után 10 százalék tao-t megfizet. Várom válaszát, köszönettel

Kapcsolt vállalkozás és a tagi kölcsön kapcsolata Kérdés

Tisztelt Szakértő! A tegnapi kötelező mérlegképes továbbképzésen hallottam, hogy 2015-től tovább bővül a kapcsolt vállalkozások köre. Akár magánszemély is állhat kapcsolt vállalkozással szerződésben, és akkor azt is a 201 t nyomtatványon be kell jelenteni. Az ok, hogy mind a két esetben ugyanaz a magánszemély szerepel. Akkor mi van például a pótbefizetéssel, a cégalapítással? Ilyen alapon, amennyiben magánszemélyek alapítják, már azonnal kapcsolt vállalkozás kategóriába tartozik? Ha cég ügyvezetője például egyeneságbeli hozzátartozójának ad el valamit, akkor szintén ez a kategória? Előre is köszönöm a segítségüket. Üdvözlettel: Reinhardt Éva

Lekötött tartalék végelszámolásnál Kérdés

Kedves Szakértő! Van egy cég, ahol a magánszemély tulajdonosok a veszteség fedezetére pótbefizetést teljesítettek 2013-ban. A cég most 2015-ben végelszámolás mellett döntött. A lekötött tartalékként bemutatott pótbefizetést nem lehetséges visszafizetni a tulajdonosoknak. Ennek elengedése a tagi kölcsönhöz hasonlóan illetékköteles-e Ön szerint? Köszönöm válaszát!

Pótbefizetés felhasználása Kérdés

A kft. veszteség miatt pótbefizetésről határozott, amit a társasági szerződés is lehetővé tesz. A befizetett összeg korlátozás nélkül felhasználható a működési költségekre és a kötelezettségek kifizetésére? BL

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink