151 találat a(z) pénzmosás cimkére

72 milliót költöttek hókuszpókuszra Cikk

Újabb bizonyítékokat tártak fel a Questor-ügyben a cégvezetők pénzügyi döntéseiről, ezek szerint a cégcsoport korábbi vezetői – köztük az alapügy vádlottjai – a befektetők pénzének a megtérülését nem az üzleti tervek szerint végzett gazdasági tevékenység eredményétől, hanem részben a természetfeletti erők beavatkozásától, így például hindu tűzszertartástól várták, illetve ezek révén remélték a leleplezés elkerülését is – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Pénzmosási szabályzat Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk építőanyag-árukereskedelemmel foglalkozik. Kérdésem, hogy a 2017. évi LIII. törvény a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben szereplő 300 ezer forintot elérő vagy meghaladó készpénzes értékesítési limithatár kire/mely árukereskedőkre vonatkozik? Az új törvényi hivatkozások a gyakorlatban mit jelentenek, és amennyiben magánszemély vevőnktől 2 millió 500 ezer forintot meghaladó készpénzes fizetést fogadunk el, azzal kapcsolatosan milyen teendők vannak? Segítő válaszát köszönöm előre is! Tisztelettel!

Pénzmosás elleni szabályzat Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kérdésem az lenne, hogy olyan építőipari cégnek, amely alvállalkozókkal építtet társasházakat, majd azokat értékesíti, kell-e pénzmosás elleni szabályzatot készítenie? Válaszát előre is köszönöm.

Elbocsátások és kilépések a Newsweeknél Cikk

A tekintélyes Newsweek hetilap vezetése elbocsátotta Bob Roe főszerkesztőt és több munkatársát hétfőn. Menesztésükre azért kerülhetett sor, mert kedvezőtlen fényben tüntették fel a folyóiratot működtető médiacsoportot a manhattani ügyészség pénzmosás gyanújával indított nyomozását követően – írta a Huffington Post című amerikai hírportál.

Igazolni kell a magyarázat nélküli vagyonok eredetét a briteknél Cikk

A „magyarázat nélküli” nagy vagyonok eredetének igazolására kényszeríti a brit kormány a Nagy-Britanniában élő külföldi oligarchákat.

Pénzmosási szabályzat átdolgozási határideje Kérdés

Tisztelt Szakértő! A NAV megjelentette január hónapban a könyvelőkre vonatkozóan a pénzmosási szabályzattal kapcsolatos teendőket. Tehát megjelentek a típusszabályzatok és a belső szabályzat átdolgozásával kapcsolatos teendők. A belső szabályzat átdolgozásáról való tájékoztatást a NAV felé mikor kell elküldeni, tehát mi a határidő? Sajnos erről sehol nem találok pontos tájékoztatást. Volt a 2017. szeptember 30-a, utána pedig várni kellett a NAV közzétételére. Milyen határidőt kell betartani jelenleg ezzel a tájékoztatásbeküldéssel? Köszönettel: Kiss Anita

Egyéni válalkozó és a pénzmosási törvény Kérdés

Milyen feladata van a pénzmosási törvénnyel az egyéni vállalkozónak?

Autókereskedő Kérdés

Tisztelt Szakértő! Autókereskedő ügyfelem vásárolt nagy összegű személygépkocsit eladásra, de a vételárat készpénzben fizette ki, és az eladási árat készpénzben kapta ő is, mely összegekről természetesen készpénzfizetési számla is készült.. Úgy tudom, hogy 1,5 millió forint feletti szerződések után utalással kell kiegyenlíteni a vételárat, így van ez esetben is? Ha igen, mit lehet tenni, hogy a készpénzes fizetésből ne legyen gondja az ügyfelemnek? A másik kérdésem: ha a jövőben előfordulna nagy összegű kifizetés, illetve vásárlás magánszemélytől vagy cégtől, akkor minden esetben a 1,5 millió forint feletti összegeket utalással kell kiegyenlíteni? Válaszukat előre is köszönöm.

VPOP_KSZ17 Kérdés

Üdvözlöm! Abban kérném válaszukat, hogy a VPOP KSZ nyomtatványt bizonyos tevékenység végzése esetén kell beadni, de a nyomtatványkitöltőben nem részletezi azt, hogy milyen árukereskedőnek, milyen árbevételnél, ingatlanértékesítés esetén van-e vmi határérték stb.? Válaszukat előre is köszönöm.

Pénzmosás, adókikerülés, adókijátszás elleni ajánlásokat fogadott el az Európai Parlament Cikk

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a képviselők elfogadták a parlament pénzmosás, adókikerülés és adókijátszás feltárására és megelőzésére létrejött úgynevezett PANA-bizottságának 211 ajánlását.

Pénzmosás elleni törvény Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem az lenne, hogy könyvelési szolgáltatást végző egyéni vállalkozónak, akinek nincs alkalmazottja, saját magát be kell-e jelentenie a VPOP KSZ17 számú nyomtatványon, mint kijelölt személyt? A NAV-tájékoztatóban erre nem térnek ki, lehet, hogy azért, mert ebben az esetben más személy nem is tud bejelentést tenni. Jól gondolom? Köszönettel.

Pénzmosás-azonosítás Kérdés

1. Van-e a pénzmosási törvényben (2017. évi LIII. tv.) foglalt előírásokkal kapcsolatban kötelezettsége annak a társaságnak, amelynek a tevékenységei között szerepel a számviteli tevékenység, de ténylegesen nem végzi ezt a szolgáltatást? 2. A számviteli tevékenységet végző cég más, nem számviteli szolgáltatású tevékenysége kapcsán (pl. műszaki tanácsadás) meglévő partnereit/ügyfeleit is kell-e a Pmt. szerint azonosítani? Vagy „csak” azokat az ügyfeleket, akiknek a társaság számviteli szolgáltatást nyújt?

Újabb bírság az orosz bankóriás magyar leánycégének Cikk

A jegybank 43,45 millió forint bírság megfizetésére és a jogsértő állapot megszüntetésére kötelezte a Sberbank Magyarország Zrt.-t többek közt hitelkockázati, tőkeszámítási, számviteli, adatszolgáltatási, illetve a pénzmosás és terrorizmus finanszírozás megelőzési tevékenységét érintő problémák miatt – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Pénzmosási szabályzat Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk fő tevékenysége gépjárműjavítás. Egy másik kft.-ben 100 százalékos tulajdonos, amely autókereskedelemmel foglalkozik és a mi cégünk végzi a könyvelési feladatokat megbízási szerződés alapján. Kérdésem: 1. Kell-e a cégünknek "Pénzmosási szabályzatot" készítenie? 2. Az autókereskedelemmel foglalkozó társaságnak kell-e "Pénzmosási szabályzatot" készítenie? Válaszát előre is köszönöm.

Pénzmosás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Van egy ügyfelem, aki az árukereskedői körbe tartozik. Javarészt nagy értékű okostelefonokat értékesít készpénzért szerb magánszemélyeknek, így havonta az ebből az értékesítésből származó készpénzes árbevétele személyenként meghaladja a 2,5 millió forintot. A kérdésem az lenne, hogy be kell-e jelenteni a NAV-nak a VPOP_PMT17 elnevezésű nyomtatványon, hogy szerb magánszemélyektől az adott hónapban több mint 2,5 millió forintot fogadott el készpénzben, vagy csak akkor kell bejelentést tennie, ha a vevő "gyanús" számára? Válaszát köszönöm!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-tulajdonos lehet-e katás egyéni vállalkozó?

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink