71 találat a(z) nyugdíjpénztár cimkére

Kiválóan teljesítettek a nyugdíjpénztárak Cikk

A Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak összvagyona 8 százalékkal nőtt éves szinten, az egy főre jutó vagyon pedig az inflációt bőven felülmúlva több mint 10 százalékkal gyarapodott a harmadik negyedévben a szövetség adatai szerint. Az egészségpénztárak vagyona kis mértékben nőtt, a magánnyugdíjpénztárak éves szinten 15 százalékkal növelték az egy főre jutó vagyont.

Nyugdíjmegtakarítás: jó hír a pénztáraktól Cikk

A leggyengébben teljesítő nyugdíjalapok is csaknem 3,5 százalékos hozamot értek el szeptember végéig, ami évesítve 4,6-4,7 százalékosnak felelne meg. Ez nagyjából a bankbetétek kamatához hasonló eredmény, és bőven felülmúlhatja az inflációt, ami januártól szeptemberig 2,1 százalékos volt – írja a Világgazdaság.

Ezektől az adóváltozásoktól lett rosszabb vagy jobb Cikk

Az adómódosítás szezonja már régóta nem kizárólag az Országgyűlés őszi ülésszaka. Az idén is többször, több jogszabályhoz hozzányúlt a törvényhozás. Összefoglaltuk a legfontosabbakat.

Jól teljesített, mégis bezárja magánpénztári ágát az Aranykor is Cikk

Újabb magánnyugdíjpénztár húzza le a rolót, hiába a szép teljesítmény, az Aranykor Nyugdíjpénztár magánága a végelszámolás mellett döntött keddi közgyűlésén - számol be róla a csütörtöki Népszabadság.

Hatszoros különbség is lehet a nyugdíjpénztárak díjterhelésénél Cikk

Több mint hatszoros különbség is lehet az önkéntes nyugdíjpénztárak díjterhelésénél - írja Az én pénzem.

Az NGM adómentessé tenné a reálhozamok kifizetését, ha március 31-ig visszalépnek a tagok Cikk

Még 2012. március 31-ig van lehetőség a magánnyugdíj-pénztárakból a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe való átlépésre. A tegnapi napon benyújtott módosító javaslat elfogadása esetén, az átlépő/visszalépő pénztártagoknak járó kifizetések adómentessége biztosítva lesz, olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

PSZÁF-bírság az AXA-nak Cikk

Az AXA Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt.-t 100 millió forint bírsággal sújtotta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). Egyúttal felszólította a pénztári vagyonkezelési jogszabályok betartására, miközben a felügyelet közérdekű igényérvényesítés iránti pert is indít annak érdekében, hogy az AXA magánnyugdíjpénztárának volt és jelenlegi tagjai visszakaphassák a vagyonkezelő által tőlük jogsértően elvont költségeket.

Reálhozam: a jogosultak 20 százaléka hiába várja a pénzt Cikk

Az átlagos reálhozama 80 ezer forint körüli azoknak, akik visszaléptek az állami nyugdíjrendszerbe. A jogosultak 40 százaléka nem nyilatkozott arról, hogy milyen formában veszi fel a neki járó összeget, ezéet nem kis munka várhat a postai kézbesítőkre.

Módosították a szabad nyugdíjpénztár-választással kapcsolatos törvényeket Cikk

A magánnyugdíjpénztárakból visszalépő tagok vagyonának zavartalan átadása és a reálhozamok zökkenőmentes kifizetése érdekében az Országgyűlés hétfőn módosította a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvényeket. A képviselők a javaslatot 281 igen és 50 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadták el.

Reálhozam: mégse jár le a határidő Cikk

Több magánnyugdíjpénztár már az év elején levélben felszólította tagjait: nyilatkozzanak arról, hogy az esetlegesen számukra képződött reálhozamról, illetve az önkéntesen befizetett tagdíj-kiegészítésről hogyan rendelkeznek. Az érintett pénztárak egy része 2011. február 28-át adta meg a tagoknak válaszadási határidőnek. Az állami társadalombiztosítási (TB) rendszerbe visszalépett tagok többsége viszont még nem kapott ilyen felszólítást.

Magánnyugdíj: az ÁKK szerint az államadósság csökentése a tét Cikk

Minél több magán-nyugdíjpénztári tag lép vissza az állami rendszerbe, annál könnyebb lesz az idei költségvetési hiány finanszírozása és a 2011-es devizaadósság törlesztése.

Nem veszti el az állami nyugdíjjogosultságát, aki a magánnyugdíjpénztárat választja Cikk

Nem veszti el az állami jogosultságát, aki magánnyugdíjpénztártag marad, csak jövő év december elsejétől nem szerez több szolgálati időt, így aligha lesz meg a jogosultsága a majdani állami nyugdíjra. Az Országos Nyugdíjfolyósító (ONYF) levele szerint az öröklés miatt nem érdemes a magánnyugdíjpénztárat választani. Eddig kétezren döntöttek úgy, hogy nem lépnek vissza az állami rendszerbe.

Vége a magánnyugdíjpénztárnak: a tagdíjat buktuk vagy nyugdíjat? Cikk

A magánnyugdíjpénztári tagoknak január végéig kell dönteniük, hogy visszatérnek-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy maradnak az eddig kötelező, mostantól csak önkéntes rendszerben a nyugdíjmentő törvénycsomag elfogadása után, amely várhatóan december közepétől érvényes - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán. Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint ez nemcsak az alkotmányos alapjogokat, hanem az emberi méltóságot is sérti.

Költségvetés 2011: problémás nyugdíjrendszer és irracionális kiadások? Cikk

Az MSZP vitatja a gazdasági miniszter által szombaton bejelentett 2011-es költségvetés kiadási oldalának racionalitását, a munkaadói szervezetek pedig a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos részleteket hiányolják a jövő évre tervezett büdzséből. Kérdés, hogy van-e egyáltalán fedezet a 2011-es költségvetési tervben szereplő adócsökkentésre.

Téves kommunikáció: nincs kompenzáció a magánnyugdíjaknál Cikk

Tévhit, hogy az állam elvonja a magánnyugdíj tagdíjat, csupán annak mértékét változtatja meg. Emiatt a téves kommunikáció miatt érdeklődik mindenki a kompenzációról.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Társasház – bérbeadás szja

Lepsényi Mária

adószakértő

Nem saját tulajdonú ingatlan bérbeadása

Lepsényi Mária

adószakértő

Ingatlannal rendelkező társaság bejelentése

Kocsis Zoltán

közgazdász

Dr. Szeiler & Partners Könyvelő és Adótanácsadó Iroda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close