113 találat a(z) növekedés cimkére

Mi lesz a britekkel? Ezt gondolja a Brexitről az OECD Cikk

Jót tenne a brit gazdaságnak, ha az Egyesült Királyság mégsem lépne ki az Európai Unióból – olvasható a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) ma Londonban ismertetett éves országjelentésében. A brit kormány visszautasította a felvetést.

Orbán szerint ez vár ránk a következő években Cikk

Magyarországon minden készen áll ahhoz, hogy a következő évek a gazdasági sikerek jegyében teljenek el – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Pest megyei Pátyon, a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. beruházásában épült új nemzetközi logisztikai központ megnyitóján.

Nyugdíjemelés: ennél nem lehet kevesebb jövőre Cikk

Három százalékkal emelkednek januárban a nyugdíjak akkor is, ha a kormány által vártnál kisebb mértékben nőnek a fogyasztói árak – tette egyértelművé a kormány álláspontját a Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter az mfor.hu kérdésére.

Átlagosan 190 millió forintos támogatás: kik nyerhették el? Cikk

Összesen 13,5 milliárd forint támogatást nyert el 70 mikro-, kis- és középvállalkozás versenyképességének és termelékenységének erősítésére a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében.

GKI-előrejelzés: a pozítív folyamatok az EU-s transzferek nélkül fenntarthatatlanok lennének Cikk

A beruházások második negyedévben is folytatódó látványos bővülése nyomán a GKI 3,5 százalékról 3,8 százalékra emelte idei GDP-prognózisát, s 2018-ra is hasonló ütemű növekedést vár. Ez lényeges gyorsulás a 2016. évi 2 százalékhoz képest, aminek oka az EU-támogatások újrainduló beáramlása és a választások előtti keresletélénkítés. Ugyanakkor a magyar növekedés, bár lényegesen meghaladja az EU átlagát, a régióban csak igen szerény eredmény.

Nyugdíjprémium is jöhet év végén – ígéri az államtitkár Cikk

Idén először – az emelésen kívül – valószínűleg prémiumot is kaphatnak a nyugdíjasok – közölte Banai Péter Benő. A Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára a Világgazdaságnak adott interjúban.

Amire még soha nem volt példa, mióta a magyar állam hitelt vesz fel Cikk

Mióta a magyar állam hitelt vesz fel, arra sohasem volt példa, hogy a kölcsönért az államnak fizessenek a hitelezői – közölte Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter. A magyar gazdaság növekedése, jövőbeni kilátásai megerősítették a piac szereplőit abban, hogy érdemes befektetni Magyarországon.

Szárnyal az építőipar, lejtmenetben a mezőgazdaság Cikk

A második negyedévben 3,2 százalékkal haladta meg a bruttó hazai termék (GDP) volumene az előző év azonos időszakáét. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság az előző év azonos negyedévéhez mérten 3,5, az előző negyedévhez viszonyítva 0,9 százalékkal gyarapodott – közölte második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Jól teljesítettek a magyar szállodák az év első felében Cikk

Az első fél évben kétszámjegyű növekedést értek el a magyarországi szállodák: a magyarországi hotelek összes bruttó forgalma 17,4 százalékkal, a budapestieké 19,9 százalékkal, a vidékieké 14,9 százalékkal múlta felül a tavalyit – derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége legfrissebb, MTI-hez eljuttatott elemzéséből.

A tíz évvel korábbi csúcsteljesítmény elérésében bíznak az építőiparban Cikk

A hazai építőipar teljesítménye a 2006-2007-es csúcsidőszakban 2200-2300 milliárd forint volt, ezt várhatóan eléri az ágazat az idén – mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Ténylegesen a minimálbér-emelésnél kevésbé nőttek a keresetek Cikk

A minimálbér-emelés a vártnál kevésbé érintette a nettó kereseteket, ugyanis az úgynevezett adóoptimalizálók körében – akik vállalkozóként minimálbérre jelentették be magukat – 2 százalékkal, a minimálbéren foglalkoztatott munkavállalóknál 8,5 százalékkal, míg a szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatottaknál 9 százalékkal emelkedtek átlagosan a nettó bérek 2016 decembere és 2017 májusa között – derül ki a GKI Gazdaságkutató Intézet MTI-hez eljuttatott májusi lakossági felméréséből.

MNB: a vártnál kisebb lehet az infláció idén és jövőre, maradt az alapkamat Cikk

A korábban várt 2,6 százalékról 2,4 százalékra csökkentette idei inflációs prognózisát a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a 2018-ra tervezett 3 százalék helyett pedig 2,8 százalékos pénzromlást vár legújabb Inflációs jelentésében. A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 0,9 százalékos szintjén mai ülésén, és a kamatfolyosó sem változott.

Kiugró növekedés az építőiparban Cikk

2017 márciusában az építőipari termelés volumene 33,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist – jelentette a KSH.

Kiugróan nőttek a termőföldárak Cikk

Kiugró áremelkedést hoztak az állami árverések a termőföldpiacon, egy év alatt átlagosan 40 százalékkal nőttek az árak 2015-höz képest. Az országos átlag 1,4 millió forint, de Tolnában és Hajdú-Biharban már kétmillió forint fölött van egy hektár termőföld ára – derül ki az Agrárhorizont című kiadványból, amelyet az Erste Bank Agrár Kompetencia Központja adott ki.

Jó hírek az euróövezetből Cikk

Hatéves csúcsra gyorsult áprilisban az euróövezet gazdasági teljesítményének a növekedési üteme az IHS Markit gazdaságkutató intézet vállalati beszerzési menedzserek körében végzett felmérése szerint.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink