50 találat a(z) munkaerőhiány cimkére

Folytatódhat a bérnövekedés a vállalati visszajelzések alapján Cikk

A Magyarországon működő vállalatok számítanak a gazdaság növekedési ütemének mérséklődésére, de továbbra is jelentős mértékű béremelésre készülnek – derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK, Deutsch-Ungarische Industrie- und Handelskammer) és a kölni székhelyű Kienbaum tanácsadó cég által kiadott tájékoztatóból, amit szerdán Budapesten mutattak be.

Már egy kis odafigyeléssel is enyhíthető a munkaerőhiány Cikk

A veszélyeztetett, illetve hátrányos helyzetű álláskeresőket segítő magyarországi Incorpora szerint a munkáltatók kicsivel több odafigyeléssel könnyebben találhatnak embert a betöltetlen álláshelyekre. Az Incorpora a „la Caixa” Alapítvány és az osztrák Erste Alapítvány közös kezdeményezéseként indult el 2016-ban hat hazai civil szervezet részvételével. A munkavállalók és a munkáltatók részére mediációs szolgáltatást nyújtó programban a hazai működés három éve alatt több mint 600 vállalkozás, illetve mintegy 2600 ember vett részt, és több mint ezren találtak munkát, olvasható az Erste Bank sajtóközleményében.

Több áruházláncnál leállhat a munka az év elején Cikk

Már három, a magyar piacon meghatározó áruházláncból jelezték a dolgozók, hogy az év végi szezon után hajlandók határozott lépéseket tenni a munkaerőhiány okozta helyzetük megoldásáért – írja a szerdai Magyar Nemzet.

Túlóra elszámolása Kérdés

Tisztelt Szakértők! Egy munkáltató létszámhiánnyal küzd, ezért kénytelen a meglévő embereivel pótolni a munkaerőhiányt. A munkaidő-beosztásuk eleve úgy van elkészítve, hogy a napi 8 óra munkájukon kívül még plusz 3 órát sofőrködnek. Kérdésem az lenne, hogy ha már így vannak beosztva, hogy minden nap mennek napi 11 órát, akkor a plusz 3 órára 50 százalékos pótlék jár, vagy a munkaidőkeret végén 100 százalékos? Tehát nem váratlanul ott kell maradniuk adott munkanapon tovább, hanem ez van beírva a munkaidő beosztásba?

Orvosi alkalmassági Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbiakban kérném a segítségét. Adott cég vidéken kap munkát, kb. 500 km-re a telephelytől. A munkaerőhiány miatt helyi lakosokat is alkalmazna. Ebben az esetben hogyan oldható meg az orvosi alkalmassági vizsgálat? Szerződhetünk több üzemorvossal egyszerre? Esetleg munkavégzés helye szerint? Milyen egyéb más megoldás létezik arra, hogy ne kelljen a munkavállalókat egyesével ennyit utaztatni?

Évente mintegy 50 ezerrel nő a betöltetlen álláshelyek száma Cikk

Immár négy éve a magyar gazdaság egyre erősödő problémája a munkaerőhiány: mára több mint 250 ezer álláshely áll betöltetlenül, és az idei mintegy 50 ezres növekedést mutató tendencia a következő néhány évben legfeljebb lassítható – derül ki a BDO Magyarország közelmúltban készült elemzéséből.

Gátolja a munkaerőhiány a beruházásokat Cikk

Tagszervezetein, tagvállalatain keresztül 200-250 ezer fős munkaerőhiányt tapasztal a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), a szervezet alelnöke szerint ennek oka részben a magyar gazdaság teljesítményének növekedése.

Javaslatcsomagot dolgoztak ki a munkaerőhiány kezelésére érdekvédelmi szervezetek Cikk

Közösen dolgozott ki javaslatcsomagot a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) a Munkástanácsok Országos Szövetségével (MOSZ) a munkaerőhiány kezelésére, amely elsősorban a fekete foglalkoztatás visszaszorítására, az állami szféra átvilágítására, hosszú távon a termelékenység növelésére helyezi a hangsúlyt – jelentették be sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Munkaerőt biztosít másik vállalkozásnak? Vigyázzon a szerződéssel! Cikk

A régiót sújtó krónikus munkaerőhiány kezelésére gyakori megoldás manapság, hogy egy vállalkozás munkaerőt biztosít egy másik részére. Nem árt azonban résen lenni az ilyen megállapodásoknál: a körülményektől függően ugyanis a NAV átminősítheti ezeket a szerződéseket, ami komoly adózási kiadásokkal járhat.

Irtózatos bevételkiesést okoz a szakképzett munkaerő hiánya Cikk

A közép- és kelet-európai magánvállalkozások számára a legnagyobb kihívást a szakképzett munkaerő fokozódó hiánya jelenti, ami akadályozza a növekedésüket is; a PwC csak a magánvállalkozásoknál 358 milliárd euróra becsüli a régióban a probléma miatt elmaradt bevételeket.

Ezért fáj egyre inkább a cégvezetők feje Cikk

Hogyan hidalnák át a vezérigazgatók világszerte a munkavállalóik szakképzettségi hiányosságait? Miként segítheti a technológia a munkahelyi produktivitást? Ki a felelős az automatizálás miatt elbocsátott munkavállalókért? Ezekre a kérdésekre is választ ad a PwC Talent Trends 2019: Upskilling for a Digital World tanulmánya, amely 3200 első számú vezető válaszai alapján készült.

Drágultak a gumiabroncsok, munkaerőhiány miatt sok szervizben heteket is kell várni időpontra Cikk

A szokottnál korábban kezdődött az idén a téli kerékcsere szezonja, a gumiabroncsok az elmúlt évhez képest csaknem 5 százalékkal drágultak – közölte az Abroncs Kereskedőház az MTI-vel.

Óriási a munkaerőhiány, külföldi dolgozókra hajt Románia Cikk

Egymillió dolgozó hiányzik a munkaerőpiacról Romániában – közölte pénteken Eugen Teodorovici pénzügyminiszter. A tárcavezető ezt javasolja, töröljék azt a 2010-ben hozott rendelkezést, amely szerint a munkáltatók kötelesek átlagbért fizetni a külföldről érkezett dolgozóknak.

Irreálisak a balatoni bérigények – állítják a vállalkozók Cikk

Minden korábbinál nehezebb a szezonkezdés a szakképzett munkaerő hiánya és az irreális bérigények miatt a Balatonnál, ugyanakkor a növekvő kereseteknek köszönhetően kezdenek visszatérni a külföldön munkát vállaló fiatalok – számoltak be dél-balatoni kisvállalkozók egy balatonszárszói fórumon kedden.

Diák munkavállalókból is hiány lehet a nyár végére Cikk

Néhány éve még sok diáknak nem tudtak munkát adni az iskolaszövetkezetek, ma már jó eredmény, ha a vállalati partnerek igényeinek a 80 százalékát teljesíteni tudják – írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink