180 találat a(z) megbízás cimkére

Megbízási szerződés felmondása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Két cég között határozatlan idejű, havi elszámolási időszaki elszámolású megbízási szerződés köttetett. Ezen szerződést a megbízó felmondja. A felek közötti szerződésben meghatározásra került a felmondási idő (2 hónap) valamint az is szerepel benne, hogy erre a felmondási időre a megbízottnak akkor is jár a szerződéses fix díjazás, ha ezen felmondási idő alatt a munkavégzést nem kéri tőle a megbízója (egyébként köteles a felmondás alatt rendelkezésre állni, és elvégezni a feladatokat). Jogszerű ezen feltételrendszere a szerződésnek?

Jogi kérdés Kérdés

Tisztelt Cím! Segítségüket kérném a következő jogi témában, miszerint egy szociális szövetkezetnek megbízást adott egy magánszemély, melyért pénztárbizonylaton ki is fizetett 120 000 forintot 2015 tavaszán. A feladata az lett volna, hogy egy ügyvéd által megkeresik a devizahitelt nyújtott bankot és intézkednek a tőke csökkentése elérése érdekében. A dokumentumokon a magánszemély látta az ügyvédnő nevét és a szociális szövetkezet tájékozatta, hogy miskolci. A dokumentumokból természetesen nem kapott egy példányt sem. Megkapta a telefonszámát, melyen el is érte az ügyvédnőt, majd e-mailen tartották a kapcsolatot egy rövid időre. Végül eltűnt az ügyvédnő is és a szociális szövetkezet képviselője is. Az Ügyvédi Kamarához fordulva kiderült, hogy az ügyvédnő pesti, és a 120 000 forintból 20 000 forint került befizetésre a számlájára a fent említett összegből. Az ügyvédnőt vizsgálja a kamara, azonban a magánszemély nem tudja, hogy a 120 000 forintot kitől kaphatja vissza? Esetleg eljárást kellene indítani a szociális szövetkezettel szemben is egy másik ügyvéddel, hiszen neki lett a pénz átadva? Az más kérdés, hogy ezek után meg tud-e bízni bármilyen ügyvédben!  Válaszukat előre is köszönöm!

Megbízásos ügyvezető biztosítási kötelezettsége Kérdés

Tisztelt Szakértő Hölgy/Úr! Ügyfelem egy kft. ügyvezetője. A kft. 100 százalékban egy külföldi jogi személyé. Az ügyvezető nem tagja a kft.-nek, díjazás nélküli megbízási jogviszonyban látja el az ügyvezetői teendőket. Az ügyvezetőnek van 40 óra/hét főállású közalkalmazotti jogviszonya. Munkáltatója az év felében foglalkoztatja őt, a másik felében szünetelteti a biztosítási jogviszonyát. Azt szeretném megtudni, hogy a szüneteltetés időszakára kötelező-e az ügyvezetői jogviszonyra tekintettel járulékolni? Ha igen, mi a járulék alapja? Köszönettel: Kauker Zsoltné

Több havi megbízási díj bevallása Kérdés

Tisztelt Szakértő! A következőkkel kapcsolatban kérném segítségét. 2015.01.03-04.30. időszakban megbízással foglalkoztattunk egy magánszemélyt. A megbízási díj egy összegben 2015.04.30-án került kifizetésre, és mivel meghaladta a minimálbér 30 százalékát, ezért a T1041-esen be is jelentettük, mint biztosítottat 2015.01.03-04.30 időtartamra. Az áprilisi 08-as bevallásban a 08-as és 09-es lapon szerepeltettük a biztosítási jogviszony időtartamát 01.03-04.30. A NAV idén felszólított minket, hogy a T1041-es bejelentésünket nem fedik a 08-as bevallások, hiányoznak a 01. 02. és 03. havi bevallásaink az adott jogviszonnyal kapcsolatban. Az ügyintéző szerint a hiányzó hónapokra be kellett volna adnunk visszamenőleg egy-egy nullás bevallást. Ez valóban így lenne helyes? Esetleg jól adtuk be a bevallást, vagy a 08 és 09-es lapokból kellett volna többet benyújtanunk az áprilisi bevallásban, külön a 01-03 hó és a tárgyhó adataival? Előre is köszönjük segítségüket.

Egyiptomi állampolgárnak megbízási díj Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy magyarországi kifizető megbízási szerződést kötött egy egyiptomi állampolgárral könyv megírására. Hogyan kell az egyiptomi állampolgárnak járó megbízási díjat számfejteni biztosítási jogviszony és adóelőleg-levonás tekintetében? Válaszát köszönöm.

Kapcsolt vállalkozás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben kérem szíves segítségét: katás egyéni vállalkozó rendelkezik egy betéti társaságban 50%-os tulajdoni hányadú kültagsággal, továbbá egy 90%-os kft.-üzletrésszel (a kft.-ben megbízásos ügyvezető, a bt.-ben nem ő az ügyvezető), valamint van még egy 100%-os tulajdoni hányadú kft.-je is, ahol ő az ügyvezető. A vállakozások egymással üzleti kapcsolatban nem állnak (egymás közti számlázás abszolút nincs). Ebben az esetben be kell-e jelenteni az adóhatóság felé (mindegyik cégből vagy esetleg csak bizonyos cég vonatkozásában) a kapcsolt vállakozás tényét? Válaszát előre is megköszönve, tisztelettel!

Egyszemélyes kft. ügyvezetője megbízásban. Kérdés

Tisztelt Szakértő! Magánszemély, aki 100 százalékban tulajdonosa a kft.-nek és egyben egyedüli ügyvezetője is, az ügyvezetést megbízási jogviszonyban 0 forintért látja el. Emelett nevezett kft.-ben (értelemszerüen) főállású társas tagként biztosítottá válik (ugyanis nincs másutt 36 órát meghaladó biztosítot jogviszonya). Ez esetben (sajnos) az a szabály érvényesül, hogy a kft.-ben a társas vállalkozó megfizeti a tb közterheket legalább az úgynevezett minimális tb alapok után. A kérdésem konkrétan az lenne, hogy a 10 százalék nyugdíjjárulék minimális alapja minimum a minimálbér vagy a garantált bérminimum? Míg a vállalkozás a 22 százalék szociális hozzájárulási adót legalább a minimálbér vagy a garantált bérminimum 112,5 százaléka alapján köteles megfizetni? Válaszát előre is megköszönve Tisztelettel maradok!

Egyszemélyes kft. ügyvezetője megbízásban Kérdés

Tisztelt Szakértő! Van egy egyszemélyes kft., ahol az alapító okirat alapján az ügyvezető az ügyvezetést megbízási jogviszonyban látja el. Az lenne a kérdésem, hogy meg kell-e fizetni a járulékokat a minimálbér után? Személyesen is közreműködik a vállalkozásában az ügyvezető. Köszönettel.

Ügyvezető járuléka Kérdés

Tisztelt Szakértők! Az alábbiakban kérném szíves segítségüket: magánszemély egy kft.-ben megbízásos jogviszonyú ügyvezetést lát el havi 10 ezer forintért. Ezen magánszemély nem tulajdonosa adott kft.-nek, ebben az esetben megteheti-e, hogy főállású katás egyéni vállalkozó legyen? Konkrétabban: hogy helyesen jár-e el a kft. akkor, ha nem fizeti meg a tb közterheket legalább az úgynevezett minimális tb-alapok után? Válaszukat várva tisztelettel maradok!

Támogatás, megbízás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem adószámos, önálló tevékenységet végző magánszemély, szobrász. Támogatást kapott az egyik kiemelkedő állami pénzintézettől, 13 millió forintot. Van támogatási szerződés, és az elszámolást megküldték, mely szerint fenti összegből levonták a szociális hozzájárulási adót, egészségbiztositást, nyugdijjárulékot és az szja-t. Ezek nélkül folyósították a támogatást. Véleményem szerint ez megbízásnak felel meg. A költségeivel el kell számolni a pénzintézet felé, a költsége több mint a támogatásként megkapott nettó összeg. Helyes ez az eljárás? Ő csak a személyi jövedelemadót tudja csökkenteni a költségek elszámolása után? Ez úgy néz ki, mintha megbízás lenne, nem támogatás. Akkor viszont a pénzintézet felé nem kellene elszámolni tételesen a költségekkel. Előre is köszönöm válaszukat.

Ügyvezető munkaerőpiaci járuléka Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kft. ügyvezetője, nem tag, megbízási díja 50 ezer forint. A 10 százalék költséghányadot nem alkalmazhatja, de kell-e munkaerőpiaci járulékot vonni tőle? Válaszát előre is köszönöm!

Munkaviszony mellett kis összegű megbízás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Heti 36 órát meghaladó munkaviszony mellett egyazon munkáltató megbízást is ad egyéb jól elkülöníthető feladatra a munkavállalónak. A megbízási díj a minimálbér 30%-át nem éri el. Ez esetben a megbízás után meg kell-e fizetni a munkavállalói járulékokat vagy csak a szja-előleget és a szochó és szakképzési hozzájárulás összegét? Elkülönül-e a munkaviszonyban szerzett jövedelme és a megbízási díjban kifizetett jövedelme biztosítási szempontból, vagyis lehet-e, hogy az egyik jogviszonyban biztosított míg a másikban nem (egyazon munkáltatónál)?

Kifizetés külföldi magánszemélynek Kérdés

Tisztelt Szakértő! Belföldi kft.-nek megbízási díj ellenében egy külföldi magánszemély tanácsadást végez. A díjazás év végén esedékes. A külföldi magánszemély németországi lakcímmel rendelkezik, 1-2 napnál többet nem tölt Magyarországon. Milyen dokumentumot kell a kifizetésről kiállítania a magyar kft.-nek, milyen levonási terhek merülnek fel és milyen céges költségek terhelik a kifizetést? Válaszát előre is köszönöm!

Kft. ügyvezetőjének megbízási díja Kérdés

Tisztelt Szakértő! Van egy kft., amelynek az ügyvezetője megbízással ügyvezető, nem tulajdonos. A megbízási díja havi bruttó 30 ezer forint. E mellett ő öregségi nyugdíjas (1951-es születésű). Kell-e utána szochót fizetni? Biztosított-e? Egyáltalán mit kell utána fizetni? Kisösszegű kifizetés? Válaszát előre is köszönöm.

Ügyvezető, megbizás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kft. ügyvezetője megbízásban 129 000 forintért látja el az ügyvezetőséget, ilyen esetben a járulékfizetés alapja a 10 százalékkal csökkentett rész, 116 100 lesz, és ennek kell venni az egészségbiztosítási, munkaerő-piaci járulékok másfélszeresét, illetve a szocho 112,5 százalékát? Vagy a 129 000 forint után kell megfizetnie a járulékokat? Válaszát köszönöm

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink