62 találat a(z) korhatár cimkére

A nyugdíjkorhatáron túl is dolgozni kell – ezt gondolja a kétharmad Cikk

Az emberek a javuló gazdasági kilátások ellenére továbbra sem biztosak a nyugdíjukban – összegezte az Aegon nyugdíj-felkészültségi felmérése.

Nyugdíj: így számítják be a gyermeknevelést a németek Cikk

Németországban a törvényhozás alsóháza (Bundestag) pénteken elfogadta a kormány nyugdíjreform-javaslatát. A konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció eddigi legdrágább vállalkozását gazdasági érdekképviseletek és nyugdíjszakértők is bírálják.

Nyugdíjazási stop június végéig? Cikk

2014 első félévében várhatóan alig, de a szokásosnál mindenképpen kevesebbel nő majd – sőt az elhalálozások miatt még csökkenhet is – a nyugdíjasok száma. Cikkünk ennek okait magyarázza.

Nyugdíj-újraszámítás: ők kérhetik Cikk

A korhatár előtti ellátásban részesülők jelentős része dolgozik, vállalkozik, következésképpen nyugdíjjárulékot kell fizetnie. Ezért a korhatár betöltésekor – meghatározott feltételek teljesülése esetén – kérhetik nyugdíjuk újraszámítását. Milyen határidővel van erre lehetőségük és mit kell tenniük? Összefoglaltuk.

43 év kell majd a teljes nyugdíjhoz Cikk

A francia kormány szerdai ülésén elfogadta az elmúlt húsz év ötödik nyugdíjreformjának tervezetét, amelynek értelmében a teljes összegű nyugdíj jogosultságához a járulékfizetés időtartama 2035-ig fokozatosan 43 évre növekszik.

Nyugdíjemelés januártól: kinek, hogyan folyósítják? Szakértői Kommentár

Január 1-jétől – a 2012. januári nyugdíjemelés mértékével növelt összegben – öregségi nyugdíjként kell továbbfolyósítani az 1949-ben vagy azt megelőzően született, korhatár előtti nyugdíjtípusban részesülőt, mivel e személyi körök az öregségi nyugdíjkorhatárt 2011. év végéig betöltik. Ezenkívül annak a korhatár előtti öregségi nyugdíjban részesülő nőnek, a korhatár előtti öregségi nyugdíját, aki 2011. december 31-én rendelkezik a nők életkortól független, kedvezményes nyugdíj igénybevételére jogosító 40 év jogosultsági idővel.

Nyugdíjalap növelése: hány százalékkal és mikortól jár? Kérdés

Ki, mikor és hány százalékkal növelheti a saját nyugdíjalapját? Olvasói kérdésre Molnár László, az Adózóna nyugdíjszakértője válaszol.

Munka korkedvezményes nyugdíj mellett: mikortól él a jövedelemkorlátozás? Cikk

Mennyit kereshetek, ha korkedvezménnyel mentem nyugdíjba? Olvasói kérdésre Molnár László, az Adózóna nyugdíjszakértője válaszol.

Szolgálati nyugdíj: hány százalékot kell 50 éves korig folyósítani? - törvényi előírás Cikk

Már hetek óta a rendvédelmi szervek tagjainak „korkedvezményes” nyugdíja, illetve annak megvonása van napirenden.. A szakszervezeteknek és a kormánynak azóta sem sikerült megállapodniuk, de az Adózóna kétrészes cikksorozata összefoglalja, mit is kell tudni a témáról. A jelenlegi szabályozás értelmében érvényes korhatárról és nyugdíjszámításról, a nyugdíjak összegéről lesz szó.

Iskolakezdési támogatás: szigorúbb feltételek augusztustól Cikk

Már júliustól igényelhető, de augusztustól szigorodnak az iskolakezdési támogatás feltételei. Mi változik és hogyan?

Nyugdíj melletti munka: hogyan korlátozzák a keresetet januártól? Cikk

A jelenleg hatályos szabályozás értelmében minden 62. életévét be nem töltött, keresőtevékenységet folytató öregségi nyugdíjasra 2010. január 1-jétől kiterjedt volna az úgynevezett éves keretösszeg elérését követő nyugdíjfolyósítási korlátozás. Az Országgyűlés azonban másképp döntött a hétfői zárószavazáson. Kikre és meddig vonatkozik a keresetkorlátozás jövő évtől?

Változások a nyugdíjrendszerben: ki veszít a legtöbbet? Cikk

A kormány által a nyugdíjrendszerben javasolt változásokat a nyugdíjas szervezetek képviselői értik, tudomásul veszik, de további egyeztetést tartanak szükségesnek, azonban egyes szakértők szerint a korhatáremelés nem nyújt megoldást a munkaerő-piac gondjaira, míg Nyugdíj és időskor kerekasztal elnöke szerint a korhatár emelése lehetne gyorsabb is.

Kiss a nyugdíjrendszer átalakításáról: 10-20 év múlva jelentkezhet a hatása Cikk

További nagy átalakítások indítására már nincs lehetőség - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában pénteken, hozzátéve: a kormány az elmúlt időszakban számos nagy reformot indított, ezek egy részénél a hatás csak évekkel később jelentkezik.

A nyugdíjkorhatár 65 év lesz a cseheknél Cikk

Csehországban 65 évre emelkedik 2030-tól a jelenlegi 63 éves nyugdíjkorhatár. A parlament által júliusban elfogadott sokat vitatott törvénymódosítást Václav Klaus államfő aláírta - közölte szerdán az elnöki iroda. Ez azt jelenti, hogy a döntés végleges, és a törvény életbe léphet. A módosítás része a csehországi nyugdíjreform első szakaszának.

Hogyan számolják az uniós nyugdíjakat? Cikk

Nyugdíjazásakor milyen nehézségekkel és lehetőségekkel kell szembenéznie annak, aki az unió több tagállamában él és dolgozik? A kiszámítás módja országonkánt eltérő, de az Európai Unió jogszabályai is bonyolítják a dolgot: arányosítás, "kedvezőbb megoldás" -elve és a jogosultság feltételei. Molnár László, az Adózóna nyugdíj - szakértője, az Közép-magyarországi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatója összefoglalja a tudnivalókat egy négy országban dolgozó magyar férfi példáján keresztül.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink