93 találat a(z) kár cimkére

Kérdés

Tisztelt Cím! Egy vállalkozás fuvarozást végzett, mely tevékenysége során az árut lopás miatt nem tudta kiszolgáltatni. Általános esetben a Ptk. szerint Ő a felelős, azonban az adott körülményekből adódóan felelősségét megalapozottan nem ismerte el, az ügy bíróság elé került. Kérdésem az lenne, hogy a kár összegét ki kell-e mutatni a könyvelésben, beszámolóban, hiszen a fél nem ismerte el annak tényét, és a bírósági eljárás pontosan arra irányul, hogy egyátalán felelős-e a fuvaros, és ha igen, milyen összeggel. A "káresemény" bekövetkezténék évét lezáró beszámoló elkészítéséig az eljárás nem záródik le. Ha a bíróság ítéletében kimondja, hogy a társaság felelős és kártérítéssel tartozik, természetesen kötelezettségként ki kell mutatni a könyvekben. De amíg ez a folyamat le nem záródik mi a teendő? Azért mert a biztosító azt állítja, hogy kártérítéssel tartozunk, szerepeltessük a beszámolóban, hiszen nem ismerjük el.

Cikk

Március 15-étől válik hatályossá az új Polgári törvénykönyv (Ptk.), amely a biztosítások területén is jelentős változásokat hoz. Érinti az ajánlattételt, a kötvényesítést, az állománykezelést, a termékfejlesztést és a kárrendezést, valamint az ezeket támogató informatikai rendszereket is. Az egyik legkomolyabb horderejű módosítás ugyanakkor a cégvezetők felelősségi körére vonatkozik – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Alapítvány által szervezett verseny díjazása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Eszközbeszerzés alkatrésznek

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink