79 találat a(z) közösségi szolgáltatás cimkére

Közösségi szolgáltatásbeszerzés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk igénybe vett szolgáltatást egy román, nem áfakörös cégtől. A szolgáltatást közösségi adószám nélkül számlázták ki áfamentesen, arra hivatkozva hogy ők otthon sem fizetnek áfát, nem kell nekik közösségi adószám. Kérdésem az lenne, hogyan kell szerepeltetni ezt az esetet az áfabevallásban és a közösségi összesítő nyilatkozaton? Mivel a teljesítés helye itt volt Magyarországon, ezért ugyanúgy 27 százalékos közösségi szolgáltatásigénybevétel, mint egy áfafizetésre kötelezett cégtől? A A60-as nyomtatványon pedig adószám helyett 0-ás vagy 1-es kóddal lejelenteni? Válaszát előre is köszönöm.

Közösségi szolgáltatás igénybevétele Kérdés

Tisztelt Szakértő! Alanyi áfamentes egyéni vállalkozó a Facebook-on reklámoz, amiről számlát kap; a számla 0 százalék áfát tartalmaz. Közösségi adószámmal rendelkezik. Kérdésünk, hogy az áfabevallásban mely soron kell aszerepelnie a fenti számlának, illetve az A60-as bevallás mely soraiban kell feltüntetni? Fizetendő áfa keletkezik-e ez után a számla után, vagy a fizetendő sorban, illetve a levonató sorban is is szerepelnie kell ennek a tételnek – tehát fizetnie nem kell?

Ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatás Kérdés

Magyar gazdasági társaság belföldi székhelyû irodaházának belsõépítészeti felújítását román gazdasági társasággal végezteti 5 hónap leforgása alatt. A belsõ mukálatok, kivitelezési feladatok nem hatóságiengedély-kötelesek. Az áfatörvény 39. § (1) bekezdése szerint ingatlanhoz közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások nyújtása esetében a teljesítés helye az a hely, ahol az ingatlan van. A 140. § b) a 39. és 40. §, a 42. §, valamint a 44. és 45. § bármelyikét kell alkalmazni, az adót a szolgáltatást igénybe vevõ belföldön nyilvántartásba vett adóalany fizeti, feltéve, hogy a szolgáltatást nyújtó adóalany belföldön gazdasági céllal nem telepedett le, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye nincs belföldön. Mi az adójogi megítélése az ügyletnek, közösségi vagy egyenes adózású? A gazdasági letelepedést milyen jogszabály írja elő, mikor kell a román cégnek magyar adószám kiváltását kérnie? Mi a fenti gazdasági esemény helyes adózási megítélése?

Közösségi szolgáltatás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Közösségi adószámmal rendelkező belföldi székhelyű cég végez épületbontást Ausztria területén közösségi adószámmal rendelkező osztrák egyéni vállalkozó megrendelőnek. Hogy kell a számlát kiállítani (nettóban?) és mit kell ráírni hivatkozásként? Az áfabevallás mely sorában kell szerepeltetni? Amennyiben ezt a munkát a belföldi székhelyű alvállalkozó végzi el a belföldi székhelyű cégnek, akkor ő milyen számlát állít ki és az áfabevallás mely sorában kell szerepeltetni a befogadónál?

Közösségi szolgáltatás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretnék segítséget kérni. Mi magyarországi kft. vagyunk és szerzői jogdíjakkal foglalkozunk (jogvédő iroda). Szeretném megkérdezni, ha a magyarországi partnerünk a művet külföldön (Németországban) fogja lejátszani, akkor a teljesítés helye alapján mi adómentesen számlázunk felé? Köszönöm

Közösségi szolgáltatás igénybevétele Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem a következő: a 2017.12. havi bevallásból kimaradt a bevallás benyújtásáig személyes rendelkezésre álló közösségi szolgáltatás igénybevételéről szóló számla. Ebben az esetben a 2017.12. havi áfabevallást önellenőrizni kell, és be kell állítani a közösségi szolgáltatás fizetendő és levonható áfáját egyidejűleg? Köszönettel a választ.

Közösségi szolgáltatások – áfa teljesítési dátuma Kérdés

Tisztelt Szakértő! Közösségi szolgáltatással kapcsolatban fordulnék önökhöz az alábbi 2 kérdéssel: közösségi szolgáltatásnyújtás és igénybevétel esetében mely dátumot kell áfa szempontjából teljesítési dátumként figyelembe venni, s ezáltal mely dátumon érvényes MNB árfolyamon kell a közösségi áfát számszerűsíteni? Mind a kimenő, mind a bejövő oldal érdekelne. Ha a bejövő szolgáltatásszámlát kiállító EU romániai adóalanynak nincs közösségi adószáma (saját elmondása szerint mivel nem áfakötelezett), de hivatalos igazolás alapján meggyőződtem arról, hogy Romániában bejegyzett adóalany, ez esetben közösségi szolgáltatásként kezelhető-e és a közösségi áfa mind fizetendő, mind levonható oldala könyvelhető-e? Köszönöm válaszát.

Közösségi szolgáltatásnyújtás, igénybevevő közösségi adószám nélkül Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretném véleményét kérni az alábbi esetről: belföldi, közösségi adószámmal rendelkező adóalany szolgáltatást nyújt (keresés ptimalizálás) a Dán Nemzeti Rendőrség IT csoportja részére. A dán rendőrség közösségi adószámmal nem rendelkezik. a) A számlát a belföldi adóalany a közösségi szolgáltatásnyújtás szabályai szerint fordított adóval számlázhatja-e ki? Ha igen, az A60-as bevallásban van technikai kód, amivel be tudjuk vallani? b) Export szolgáltatásként számlázhatja-e áfa hatályon kívüli tételként, és az áfabevallásban csak a 91-es sorban jelenik meg az értékesítés? c) Belföldi értékesítésként magyar áfával kellene számláznia? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.

Közösségi szolgáltatás igénybevétel adószám nélkül Kérdés

Ügyfelem (kft.) magyarországi zenetermet tervez. Ehhez francia design tervező cég szolgáltatását vette igénybe, aki azt állítja, hogy számára nem szükséges a saját országában adószámot igényelnie. A számlán értelmezhető közösségi adószám nincs. Megoldást jelenthet-e az, hogy ügyfelem rászámítja az áfát és adószám hiányában nem vonja azt le? Ha igen, melyik áfasorba tűnteti fel ezt a tételt? Kösz, ha válaszolnak, üdvözlettel CsK

Közösségi szolgáltatás – számlázás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérem – ha lehet sürgős – válaszát a következőkre. Romániában áfás vállalkozás számláz magyar alanyi mentes vállalkozásnak oktatási díjat (meetinget tart Magyarországon). Felszámítja a Romániában érvényes 19 százalékos áfát. Mindkét vállalkozás rendelkezik közösségi adószámmal. Helyes-e így a számla? Lekönyvelheti-e a magyar vállalkozás a bruttó számlaértéket költségként, vagy módosíttatni kell a számlát a román céggel? Mivel a mi vállalkozásunk nem áfaalany, kell-e ez esetben áfabevallást készítenünk, és meg kell-e fizetnünk Magyarországon a 27 százalékos áfát? Várom válaszukat. Köszönettel: Borosné

Közösségi szolgáltatás igénybevétele, pénzforgalmi számla nyitása Kérdés

Alanyi mentes, katás egyéni vállalkozó vagyok, még nincs közösségi adószámom, és nincs pénzforgalmi bankszámlám sem, a lakossági számlámról intézem a vállalkozási pénzügyeket is. Ha közösségi szolgáltatást veszek igénybe, például Facebook/Adwords (hirdetni szeretnék), de csak mondjuk 2-3 havonta, és csak maximum 10-15 ezer forint értékben, akkor is, ha SZABÁLYOSAN akarok eljárni, igényelnem kell közösségi adószámot az első hirdetés előtt. Ennek megfelelően az adott hónapokról áfabevallást és összesítőt kell készíteni. Ettől még nem leszek áfakörös, de lesz néhány hónap, amikor áfafizetési kötelezettségem keletkezik (fordított adózás). Az lenne a kérdésem, hogy mivel néhány havonta jelentkezik ez az áfafizetési és -bevallási kötelezettség, emiatt köteles vagyok pénzforgalmi számlát nyitni, hiába vagyok alanyi mentes? És ha igen, akkor onnantól minden pénzügyemet azon a számlán keresztül kell intéznem, vagy elég csak a külföldi szolgáltatásokkal (hirdetés) kapcsolatosakat?

Közösségi szolgáltatás Kérdés

Tisztelt Cím! Az alábbiakban kérném segítségüket: Belföldi áfaalany, aki rendelkezik érvényes közösségi adószámmal, belföldön építésiengedély-köteles munka során összeszerelési munkát végez. Ezen adóalany megbízója közösségi adószámmal rendelkező EU tagállami adóalany. Kérdésem, hogy belföldi áfaalany milyen számlát állít ki a közösségi adóalany mint megbízója részére? Az ingatlan Magyarországon található. Ingatlan révén számlázhat-e a belföldi adóalany közösségen belüli szolgáltatást? Válaszukat előre is köszönöm.

Közösségi szolgáltatás Kérdés

Tisztelt Szakértők! USA székhellyel rendelkező vállalkozásnak van szlovén EU adószáma. Reklámszolgáltatást nyújt magyarországi székhelyű áfaalanynak. (A szolgáltatást egyébként Ukrajnában teljesítik, és nettó módon számlázták.) Az áfabevallás mely soraiban kell szerepeltetni az ügyletet?

Áfabevallás közösségi szolgáltatásnyújtás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Magyar cég szolgáltatást nyújt közösségi adóalany részére, a számlázás euróban történik, az áfatörvény 37. § (1) bekezdése alapján áfamentesen. Közösségi adószáma mindkettőnek van. Számla kelte: február, teljesítés: május, fizetési határidő: március. A kérdésem az lenne, hogy mikor kell szerepeltetni az áfabevallásban, és milyen árfolyamon? Jól gondolom, hogy a teljesítéskori májusi áfabevallásban és a májusi A60-as jelentésen (májusi teljesítés szerinti árfolyamon) kell feltüntetni? Válaszukat előre is köszönöm.

Közösségi szolgáltatás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Magyarországi kft.-nek bedolgozna egy német illetőségű német egyéni vállalkozó. Ügynöki jutalékot számlázna. Kértük, hogy kérjen uniós adószámot. A válasza az volt, hogy ő alanyi mentes, ezért neki nem kell uniós adószám. Mi innen nem tudjuk ellenőrizni, hogy a német törvény mit enged, a kérdésem a következő: Jól gondolom-e, hogy amit kapok tőle számlát, azt én be kell állitsam a közösségi összesitő jelentésbe nulla adószámmal, továbbá az áfa-bevallásban feltüntetem az import szolgáltatási áfát oda-vissza? Köszönöm válaszát.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink