226 találat a(z) költségvetés cimkére

Ezeket az agrárágazatokat fenyegetheti az uniós költségvetés megnyirbálása Cikk

Magyarország szerint a Közös Agrárpolitika finanszírozására javasolt költségvetés nem elegendő, különös úgy, hogy a múlt héten megjelent jogszabályi javaslatok lényegesen több terhet rónának a gazdákra és bonyolultabbá tennék a jelenleg működő rendszert - hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára az uniós mezőgazdasági miniszterek szófiai tanácskozása után.

Magyarország nem ért egyet az Európai Bizottság költségvetési terveivel Cikk

Magyarország megérti, hogy az Egyesült Királyság mint az egyik legnagyobb befizető kilépése miatt csökken az Európai Unió költségvetése, de nem értünk egyet a kohéziós és agrárpolitikai források megkurtításával – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter, miután csütörtökön hivatalában fogadta Margrethe Vestagert, az Európai Bizottság versenypolitikáért felelős biztosát. A tárgyaláson szó volt a digitális cégek adózásáról is.

Uniós figyelmeztetés Magyarországnak Cikk

Az Európai Bizottság figyelmeztette Magyarországot és Romániát, amiért a két ország 2017-ben számottevően eltért a középtávú költségvetési cél felé vezető korrekciós pályától, megsértve ezzel a hiánycélhoz való közeledés szabályát.

Adócsökkentéseket is ígér Varga Mihály Cikk

Továbbra is fegyelmezett marad a költségvetés Magyarországon – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Brüsszeli bírálat a magyar korrupciós helyzet miatt Cikk

Komoly bírálatokat fogalmazott meg a magyarországi korrupciós helyzet kapcsán az Európai Parlament (EP) költségvetés-ellenőrzési bizottsága (CONT), amely nagy többséggel szavazta meg szerdán a témával kapcsolatos véleményét. A dokumentumot Deutsch Tamás fideszes képviselő „politikai pamfletnek” nevezte.

Brüsszel szerint a magyar adószabályokat agresszív adótervezésre használják a multik Cikk

Nagyjából az előző években már említett kockázatokra hívja fel a figyelmet az Európai Bizottság magyar gazdaságról készült idei országjelentése, amely ugyanakkor bizonyos jelekből arra következtet, hogy a hazai adószabályokat a multinacionális cégek agresszív adótervezésre használták ki. Brüsszelben úgy látják, hogy Magyarország korlátozott előrehaladást ért el a tavalyi országspecifikus ajánlások teljesítésében, ami azonban nem tér el az EU átlagától.

Ezzel magyarázza a hiányt az NGM Cikk

Februárban folytatódott az uniós támogatások hazai megelőlegezése, illetve fellendült a Modern Városok Program projektjeinek kifizetése is. Ennek eredményeként az év első két hónapját az államháztartás központi alrendszere 526,6 milliárd forint hiánnyal zárta – magyarázza az NGM közleménye a kialakult deficitet.

Költségvetés, gazdasági növekedés: derűlátó az NGM Cikk

A kormány elkötelezett a költségvetés kiszámítható és felelősségteljes végrehajtása mellett, ami biztos keretet jelent a magyar emberek helyzetét javító egyes társadalompolitikai intézkedések megvalósításához. Az év első hónapjának államháztartási adatait a gazdaság jó teljesítménye és az uniós források megelőlegezése határozta meg – közölte az NGM a kormányportálon.

Az NGM szerint téves állításokból indul ki az Open Budget Survey Cikk

Szubjektív véleményeket tartalmazó összesítés hétfőn nyilvánosságra hozott Open Budget Survey nemzetközi felmérés, amely egyedi módon határozza meg, mely országokat vizsgál – mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára ma az M1 aktuális csatornán arra reagálva, hogy a dokumentum 115 országból Magyarországot a 57. helyre sorolta a költségvetés átláthatóságát tekintve.

Nehéz átlátni a magyar költségvetést Cikk

A polgárok szándékait nem mérlegeli, őket nem vonja be a költségvetés összeállítása során, az átláthatóságot pedig úgyszólván mellékesnek tartja a magyar kormány. Magyarország az Európai Unióban és az OECD tagországai között a sereghajtók közé tartozik, de még a kelet-európai, közép-ázsiai feltörekvő régióban is gyengén teljesít – írja a hvg.hu a költségvetés átláthatóságát vizsgáló International Budget Partnership nevű civil szervezet megállapításai nyomán.

Nagyobb közös költségvetést szeretne az EU-tagállamok többsége Cikk

A 2020 utáni többéves pénzügyi keret méretéről és a pénzügyi alkudozás menetrendjéről kívánja megszondáztatni a február 23-i informális EU-csúcson Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a tagállamok vezetőit. Az EU-büdzsét nem szabad fegyverként használni egyes országok megbüntetésére – figyelmeztetnek tanácsi források.

Leálltak a hivatalok Amerikában: így néz ki a gyakorlatban Cikk

Az Egyesült Államokban az éjfélig előírt határidőig a szenátusnak nem sikerült megszavaznia a kormányzat működésének finanszírozásához szükséges törvényt. Éjféltől hivatalos kifejezéssel élve: leállt a kormányhivatalok működése.

Civil szervezet éves költségvetési terve Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kérdésem az, hogy egyesületnek az éves költségvetési tervét meddig és milyen formátumban kell elkészítenie? A 350/2011-es kormányrendelet 3. § 1 bekezdése már nem létező rendeletre utal. Akkor tán el sem kell készíteni? Köszönöm válaszukat!

EU-költségvetés: növelni kell a tagországi hozzájárulásokat Cikk

Nagy-Britannia távozásával mintegy 12-14 milliárd euró éves bevétel esik ki az Európai Unió költségvetéséből, ezért az együttes tagországi bruttó nemzeti jövedelem (GNI) jelenlegi nagyjából 1 százalékos hozzájárulását a jövőben legalább 1,1 százalékra kell emelni – jelentette ki Günther Oettinger uniós költségvetési biztos szerdán a 2020 és 2027 közötti hétéves időszakra vonatkozó keretköltségvetés bizottsági megbeszélését követően.

Ennyi pénzre várunk még Brüsszeltől Cikk

Tavaly december 31-éig 2488 milliárd forintot fizettek ki az uniós pályázatok hazai nyerteseinek, ebből az év végéig több mint 900 milliárd forint érkezett meg Brüsszelből.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Fehér kártya

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink