226 találat a(z) költségvetés cimkére

Hétszeresére nőtt a hiány szeptemberig a tavalyihoz képest, durva adósságnövekedés, gyengült a forint Cikk

Szeptemberben 9 milliárd forinttal nőtt a költségvetés hiánya, így az év első kilenc hónapjában az államháztartás központi alrendszere 2270,3 milliárd forintos hiánnyal zárt – erősítette meg csütörtökön kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).

Elemzésben összegezte a számvevőszék a járvány költségvetési folyamatait Cikk

Nemcsak a lakosságot és a vállalkozásokat, hanem a költségvetést is „brutális” nyomás alá helyezte a koronavírus-járvány: a magyar költségvetés – részben a források rugalmas átcsoportosításával – mintegy 1720 milliárd forintot fordított a járvány gazdasági és társadalmi következményeinek enyhítésére, miközben az Európai Uniótól nem érkezett támogatás a járvány elleni védekezéshez idén az első fél évben – derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb elemzéséből.

Koronavírus-járvány: van pénz a védekezésre a magyar költségvetésben Cikk

Bár a gazdasági kilábalás már megkezdődött, a veszélyhelyzet utáni újraindítás a költségvetésből továbbra is komoly forrásokat igényel. A kormány szándéka az, hogy minden segítséget megadjon a magyar vállalkozásoknak, és annyi munkahelyet teremtsen, ahányat a járvány megszüntet – nyomatékosítja közleményében a Pénzügyminisztérium.

Feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését szorgalmazzák Cikk

A Párbeszéd módosító javaslatot nyújtott be a jövő évi költségvetéshez a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése érdekében, amely megfelelő válasz lehet a koronavírus-járvány miatt bajba jutott emberek megsegítésére – mondta V. Naszályi Márta, a párt politikusa, az I. kerület polgármestere szerdán, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón.

Ennyivel nőtt a költségvetés hiánya Cikk

Az év első hat hónapjában az államháztartás központi alrendszere 1837,0 milliárd forintos hiánnyal zárt, a PM szerint a járványügyi kiadások, a gazdaságvédelmi intézkedések és az uniós fejlesztések előfinanszírozásának eredményeként – erősítette meg szerdán kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium.

Mire megy el az állam pénze? Közpénzügyi portált ígér az államkincstár Cikk

Korszerű államháztartási informatikai rendszert fejleszt a Magyar Államkincstár (MÁK), amivel teljesen megújul a költségvetés végrehajtásának informatikai eszköztára; az új informatikai rendszer új szintet jelent a kormányzati döntéshozatal támogatásában és a nyilvános adatszolgáltatásban – jelentette be Tavaszi Zsolt, a Magyar Államkincstár (MÁK) államháztartási ügyekért felelős elnökhelyettese mai sajtótájékoztatóján.

80 ezer forintra növelnék a nyugdíjminimumot – közös költségvetési módosítók az ellenzéktől Cikk

Közös indítványokban kezdeményezték a 2021-es költségvetés tervezetének módosítását ellenzéki képviselők, akik abban bíznak, hogy jövőre akár saját alternatív költségvetést is beterjeszthetnek.

Zajlik a költségvetés általános vitája Cikk

A költségvetés általános vitáját folytatta – és zárja le – pénteken az Országgyűlés

Kormányinfó: hamarosan nyithatnak a színházak és a mozik Cikk

A magyar gazdaság megszenvedte ugyan a járványügyi válsághelyzetet, de jó esély van arra, hogy Európában az egyik legstabilabb eredményt tudja produkálni – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online kormányinfón.

Megnövelt uniós agrárköltségvetés, növekvő terhek a gazdáknak Cikk

Huszonnégy milliárd euróval több pénzt osztana a korábbi javaslathoz képest az uniós mezőgazdaságnak az újjáépítési eszközzel megfejelt hétéves pénzügyi terv, de a kiadások szintje 2018-os árakon számolva még mindig elmarad a 2014–2020 közötti KAP EU27-re jutó részétől. Eközben az agrártermelőknek még több fenntarthatósági és biodiverzitási kritériumnak kellene megfelelniük, olvasható a Bruxinfo oldalán.

Újabb gazdaságvédelmi intézkedések alapozzák meg a jövő évi költségvetést Cikk

Az Országgyűlés honlapján elérhető törvényjavaslat számos intézkedése segít abban, hogy a jövő évi költségvetés még erőteljesebben szolgálja a járvány miatt fokozottan szükségessé vált gazdaságvédelmi lépéseket. Az adó- és adminisztrációcsökkentés mellett a kormány lazított az egészségügyi ellátás jogosulatlan igénybevételéhez kapcsolódó szankciórendszeren is, olvasható a Pénzügyminisztérium sajtóközleményében.

Adózási határidők 2020. május 11-17. Cikk

Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.

EU-pénzek: kiszivárgott a javaslat, feltételekhez kötnék az uniós támogatásokat Cikk

A 2021 utáni hétéves uniós költségvetés kiszivárgott javaslata szerint feltételekhez, egyebek mellett a jogállamiság tiszteletben tartásához kötnék az uniós támogatások kifizetését – írja a Reuters hírügynökség egy dokumentumra hivatkozva, amelybe betekintést nyert.

Orban: elnapolják a családi pótlék megduplázását Cikk

Augusztus elsejéig elnapolták Romániában a családi pótlék megduplázását: erről sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtökön a román kormány.

A tagállamok kétharmada a költségvetési korrekciók ellen Cikk

Tizennyolc uniós tagállam, köztük több nettó befizető egy közös dokumentumban a meglévő költségvetési visszatérítések eltörlése mellett sorakoztat fel érveket, rámutatva arra, hogy megszűntek azok a feltételek, amelyek az 1984-es Fontainebleau-i EU-csúcson Nagy-Britannia kapcsán a kompenzációs mechanizmus létrehozását indokolták, olvasható a Bruxinfo oldalán.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink