69 találat a(z) kártalanítás cimkére

Kártalanításként kapott összeg áfájának levonhatósága Kérdés

Uniós bíróság: kártalanítaniuk kell a légitársaságoknak a sztrájk miatt törölt járatok utasait Cikk

Az EU tagállamaiban működő légitársaságoknak kártalanítaniuk kell a sztrájk miatt törölt járatok utasait – mondta ki mai ítéletében az Európai Unió (EU) Bírósága.

Állattartók, figyelem: szigorodtak a kártalanítási feltételek Cikk

Az Agrárminisztérium módosította az egyes állatjárványügyi intézkedésekről és az azokkal összefüggő állami kártalanításról szóló rendeletet (7/2021. AM rendelet). Az új előírások kapcsán dr. Bognár Lajos országos főállatorvos kiemelte, egyszerűsítik az állattartók adminisztrációs feladatait, ugyanakkor a járványvédelmi intézkedések fokozására is ösztönzik őket, olvasható a Nébih honlapján. A járványvédelem ugyanis nem kizárólag hatósági feladat, elsősorban az állattartók felelőssége. Ennek megfelelően a jövőben csak azok az állattartók kaphatnak majd 100 százalékos állami kártalanítást, akiknél egyértelműen megállapítható, hogy mind járványmentes időszakban, mind járványhelyzetben törekednek a kármegelőzésre, illetve kárenyhítésre.

Vízmerítési szolgalmi jog, kártalanítás Kérdés

A nyári mezőgazdasági munkálatok indulása fokozott körültekintést követel a sertéstartóktól is Cikk

A nyári aratás időszakában különösen fontos az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezés. A vírus ugyanis akár közvetett érintkezéssel, így a földekről betakarított terményekkel és eszközök közvetítésével is bekerülhet a telepekre. A házisertés-állományok védelme az egyik legfontosabb feladat az ASP elleni küzdelemben, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az állattartók figyelmét a járványvédelmi előírások betartásának fontosságára.

Kártalanítási tudnivalók baromfikeltetők számára Cikk

A jelenlegi járványügyi körülményekre tekintettel a korlátozás alá tartozó területekre történő napos baromfi kihelyezést az illetékes élelmiszerlánc-felügyeleti szervek nem engedélyezik. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) összeállította a baromfikeltetők számára a kártalanítással kapcsolatos tudnivalókat.

Dízelbotrány: kártalanításért kezd tárgyalást több százezer német vásárló nevében a fogyasztóvédelem Cikk

Tárgyalást kezd a Volkswagen (VW) konszern több százezer olyan németországi ügyfele lehetséges kártalanításáról, akik az autógyártó társaság dízelbotrányában érintett modellekből vásároltak – jelentették be csütörtökön.

A sertéspestis miatti kártalanítás adózása Cikk

Vállalkozói, illetve őstermelői bevételnek minősül a sertéspestis miatt kapott kártalanítás – közölte a honlapján megjelent tájékoztatóban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Kártalanítás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy cég sertéstenyésztéssel is foglalkozik. A szomszéd községben ASP-vel fertőződött házi sertést talált az állatorvos. A cég vezetése szeretné, ha az, aki a sertéstelepen dolgozik, és otthon is tart házi sertést, a fertőzésveszély fennállása miatt levágná az állományt, a cég a levágott házi sertést piaci áron kifizetné a dolgozóknak, de egy megállapodási szerződést is aláírnának, hogy két évig nem tartanak otthon sertést, vagy amíg azt a hatósági állatorvos fel nem függeszti. Hogy lehetne ezt jogszerűen kifizetni a pénztárból? Kell-e utána áfát fizetni? A könyvelésben hogy kell ezt levezetni? Köszönöm előre is.

Bányajog alapján való kártalanítás áfavonzata Kérdés

Tisztelt Adózóna! Kérem, szíveskedjenek az alábbi adózási problémám megoldásához segítséget nyújtani. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság határozatában társágunkkal szemben kártalanítási összeg megfizetését írta elő az alábbiakban idézett tartalomnak megfelelően: „a bányajog alapján és a polgári jog szabályai szerint a Bányavállalkozót a vagyonában beállott értékcsökkenés miatt az alábbi kártalanítási összeg illeti meg: • a bányászati joggal kapcsolatos ráfordítási összköltségeknek a bányatelek jogi jelleg törlés területeire eső része: 8.520.000,- Ft és • a bányászati jog, mint vagyonértékű jog megszűnésével érintett bányatelekrész piaci értéke: 15.450.000,- Ft, összesen 23.970.000,- Ft, azaz huszonhárommillió-kilencszázhetvenezer Forint.” A határozat azonban nem tér ki arra, hogy a kártalanítási összeg bruttó vagy nettó értékben értendő, ezért kérem szíves álláspontjukat arra vonatkozóan, hogy a kártalanítást milyen összeggel (23.970.000,- Ft áfát egyáltalán nem tartalmazó összeg, 23.970.000,- Ft már 27 százalékos áfát tartalmazó összeg, vagy 23.970.000,- Ft + 27 százalék áfa) kell megfizetnünk. Köszönöm segítségüket: Rebák Sándor

Mentesítési terv az új afrikai sertéspestis felszámolására Cikk

Július végén megjelent az országos főállatorvos határozata az afrikai sertéspestis (asp) magyarországi felszámolására vonatkozó mentesítési tervéről, amely részletesen tartalmazza az érintett szereplők (például vadászok, állattartók, állatorvosok) teendőit – közölte ma az Agrárminisztérium (AM).

Járulékos költség megtérítésének áfatartalma Kérdés

Kft. ingatlana kisajátításra került, a határozat értelmében kártalanítási összeg és járulékos költségmegtérítés került megállapításra. A kft. az ingatlanértékesítés vonatkozásában a 86. § (1) bekezdésének l) pontja szerinti adókötelessé tételt választotta. Kérdésem jelen esetben, hogy a járulékos költség megtérítéseként kapott összeg is tartalmazza az áfát, vagy az adómentes?

Továbbutalt összeg Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy vadásztársaság kártalanítás jogcímen pénzt kapott egy állami cégtől. Ez még egy ideig folytatódni fog. A kártalanítás alapja egy elszámoló lap (sertéspestissel fertőzött állatokból hányat talált). Ezeket a kereséseket nem a vadásztársaság folytatja, hanem egy külsős személy, de az állami cég neki nem tud közvetlenül utalni, csak a vadásztársaságon keresztül. A vadásztársaság ezeket az összegeket tovább akarja utalni az illető személynek, de megteheti-e mindez adómentesen, mert a társaságnál ez a személy nincs is állományban, csak "keresztülfut" rajta a pénz. Tehát ez a személy nem alkalmazott, illetve a vadásztársaság a továbbutaláskor erről számlát sem kap az illetőtől. Amikor továbbutalja az összeget, milyen jogcímen teheti ezt meg, a közleményben mit tüntessen fel? A fenti gyakorlat megfelel-e a szabályoknak, illetve, ha nem, akkor hogyan lehet szabályosan eljárni?

Válsághelyzet miatti kártalanítás áfaköteles-e Kérdés

Tisztelt Szakértő! A menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. tv. alapján intézményünk ingatlanát igénybe vették a 41/2016. (III. 9.) Korm. rendelettel elrendelt tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet miatt. Az igénybevétel időszakára a közüzemi számlákkal igazolt költségeink figyelembevételével határozatban kártalanítást ítéltek meg intézményünknek. Kérdésem, hogy a kártalanítás összege áfaköteles-e? Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel: Richerné

Kisajátítás miatti kártalanítás áfája Kérdés

Tisztelt Szakértő! 01.12-én "Kisajátítás adómentessége" címen feltett kérdésemre kapott válaszban az áfa mentességre, vagy az esetleges fizetési kötelezettségre nem tértek ki, csak szja szempontból kaptam választ. A kérdés röviden így szólt: Ügyfelem úthálózat fejlesztése miatt kártalanítást kap az államtól egyrészt a földterület után mint földtulajdonos, másrészt pedig őstermelői tevékenységére tekintettel mint földhasználó. A kifizetés határozat alapján történik, számla nem kerül kiállításra. Kérdésem az lenne, hogy az ügylet kapcsán felmerülhet-e áfafizetési kötelezettség, vagy a kapott kártalanítás áfamentes bevételnek minősül? Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: Erdélyi Andrea

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Határon átnyúló pályázati támogatás társaságiadó-fizetési kötelezettsége

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

K+F költségek

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink