112 találat a(z) hiány cimkére

Költségvetés: így alakultak a bevételek és a kiadások augusztusig Cikk

Augusztusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 97,0 milliárd forint hiánnyal zárt, amely alig különbözik az egy évvel korábbi 96,3 milliárd forinttól. Az év első nyolc hónapjában 1900,7 milliárd forintot tett ki a deficit, a tavalyi 2270,3 milliárd forintnál 369,6 kevesebbet – erősítette meg csütörtökön kiadott részletes tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).

Elfogyott az ásványvíz a brit boltokból, állandósulhatnak a hiányok Cikk

Állandósulhatnak az egyre érzékelhetőbb hiányok a brit élelmiszer-kiskereskedelemben, mivel hozzávetőleg 500 ezer dolgozó hiányzik, és emiatt már nem működőképes a folyamatos ellátást lehetővé tévő, mindig éppen időben érkező beszállítási modell – jelentette ki Ian Wright, a brit Élelmiszer- és Italszövetség (Food and Drink Federation, FDF) vezérigazgatója az Institute for Government (IfG) nevű, a kormányzati tevékenység elemzésére szakosodott független londoni gazdasági tanácsadó és kutatóműhely szakmai rendezvényén.

A GDP-arányos hiány 6,1 százalékos volt az első negyedévben Cikk

Az előzetes adatok szerint 788 milliárd forint, a GDP 6,1 százaléka volt a kormányzati szektor 2021. I. negyedéves hiánya, közölte honlapján a KSH. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 664 milliárd forinttal, GDP-arányosan 5,1 százalékponttal romlott. Az egyenleg változása a kiadásoknak a bevételeknél nagyobb mértékű növekedéséből adódott. A jelentős romlás a Covid19-járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedéseknek a következménye.

KSH: 8 százalék fölötti hiány 2020-ban Cikk

Az előzetes adatok szerint 3870 milliárd forint, a GDP 8,1 százaléka volt a kormányzati szektor 2020. évi hiánya. Az egyenleg az előző évhez képest 2882 milliárd forinttal, GDP-arányosan 6,0 százalékponttal lett kedvezőtlenebb. A jelentős romlás a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedéseknek a következménye, írja gyorsjelentésében a KSH.

Hétszeresére nőtt a hiány szeptemberig a tavalyihoz képest, durva adósságnövekedés, gyengült a forint Cikk

Szeptemberben 9 milliárd forinttal nőtt a költségvetés hiánya, így az év első kilenc hónapjában az államháztartás központi alrendszere 2270,3 milliárd forintos hiánnyal zárt – erősítette meg csütörtökön kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).

9,1 százalékos volt a GDP-arányos hiány a második negyedévben Cikk

Az előzetes adatok szerint 1219 milliárd forint, a GDP 5,3 százaléka volt a kormányzati szektor 2020. I. féléves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 1378 milliárd forinttal, GDP-arányosan 6,0 százalékponttal lett kedvezőtlenebb. A jelentős romlás a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedéseknek a következménye.

A tervezettnél nagyobb lett az államháztartási hiány a koronavírus-járvány miatt Cikk

A járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelmi intézkedések miatt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere az év első négy hónapjában 727,4 milliárd forintos hiánnyal zárt. Áprilisban viszont 104,5 milliárd forintos többlet alakult ki, ami az Európai Uniótól befolyt 249,8 milliárd forint bevételnek köszönhető – közölte részletes jelentésében csütörtökön a Pénzügyminisztérium (PM).

Jóval több lett az államháztartás hiánya a tervezettnél Cikk

Az államháztartás központi alrendszere decemberben 452,7 milliárd forintos hiánnyal zárt, az év egészére ez 1219 milliárd forintot jelentett, ami 22,1 százalékkal haladja meg a 998,4 milliárd forintos éves előirányzatot közölte a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtökön az MTI-vel.

PM: tartható a GDP-arányos hiánycél Cikk

Októberben az államháztartás központi alrendszerének hiánya 271,8 milliárd forint volt, az év első tíz hónapját 575,4 milliárd forintos hiánnyal zárta, ami az éves előirányzat 57,6 százalékának felel meg – erősítette meg csütörtökön kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium.

Jócskán nőttek a költségvetés adóbevételei Cikk

Júliusban 37,2 milliárd forint többlettel zárt a költségvetés. Ennek nyomán a központi alrendszer első héthavi hiánya 352,7 milliárd forint, amely az éves előirányzat 35,3 százaléka. A 2019 egészére kitűzött 1,8 százalékos GDP arányában mért hiánycél továbbra is teljesíthető – közölte honlapján a Pénzügyminisztérium.

PM: a tavaly ilyenkorinál jóval kisebb az első negyedévi hiány Cikk

Az első negyedévben az államháztartás központi alrendszere – az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás – 141,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami lényegesen kevesebb a tavaly január-márciusi 871,9 milliárd forint deficitnél – erősítette meg az előzetes adatokat szerdán kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).

Csúcson az amerikai kereskedelmi deficit Cikk

Közel 19 százalékkal ugrott meg az amerikai kereskedelmi deficit decemberben, ezzel a tavalyi deficit 12,5 százalékkal 621 milliárd dolláros évtizedes rekordszintre emelkedett. A Kínával folytatott kereskedelem rekordhiánnyal, 419,2 milliárd dolláros deficittel zárta az évet – közölte szerdán a washingtoni kereskedelmi minisztérium.

Hiány lehet egyes élelmiszerekből a briteknél a Brexit után Cikk

Nem zárható ki, hogy egyes élelmiszerekből "hiányossá válik a kínálat" Nagy-Britanniában, ha a brit EU-tagság a kilépési feltételrendszerről szóló megállapodás nélkül szűnik meg – állapítja meg legfrissebb hatástanulmányában a brit kormány. Az elemzés komoly növekedési kockázatokra is felhívja a figyelmet.

Nyolcvanmilliárddal nagyobb hiány a tervezettnél az államkasszában Cikk

Tavaly decemberben az államháztartás 397,3 milliárd forintos többlettel zárt, így az éves pénzforgalmi hiány 1445,1 milliárd forint lett, erősítette meg kedden kiadott részletes jelentésben a Pénzügyminisztérium (PM). A hiány 388,3 milliárddal kisebb az előző évinél, de 84,5 milliárd forinttal, 6,2 százalékkal meghaladja a törvényben előirányzott összeget.

Bajban az ökölvívó-szövetség Cikk

Összesen 269 millió forintnyi követelést kell még kiegyenlítenie a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnek (MÖSZ) az augusztusi budapesti ifjúsági világbajnokság szervezése kapcsán, ezen kívül még hiányzik 132 millió forint, amelyet más feladatok helyett a vb-re használt fel a szervezet.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink