7 találat a(z) fogyasztóvédelmi ellenőrzés cimkére

Kormányszóvivő: az árstop bevezetése óta több mint 1 milliárd forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki a hatóságok Cikk

Az árstop bevezetése óta folyamatosak a fogyasztóvédelmi ellenőrzések, ennek keretében több mint 1 milliárd forint bírságot szabtak ki a hatóságok, ez a szám azt üzeni a boltoknak, hogy nem érdemes trükközni – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Fogyasztóvédelmi ellenőrzés: húszból csak egy szaloncukor akadt fenn a szűrőn Cikk

A legfinomabb szaloncukor élvezeti értékét is lenullázhatja, ha tölteléke a papírba folyik. Az ünnepi édességkülönlegességből a hétköznapibb termékekhez hasonlóan annyit kell kapniuk a vásárlóknak, amennyit a csomagolás szerint kifizetnek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt fogyasztóvédelmi vizsgálat szerint húsz karácsonyi nyalánkság közül mindössze egynek maradt el az összes tömege a megengedhetőnél nagyobb mértékben a dobozon szereplő adattól – ismertette a legutóbbi ellenőrzés eredményét szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Natúr és biokozmetikumokat vizsgált az ITM Cikk

Közel nyolcvanféle kozmetikumból eddig mindössze egy gyártója nem tudta hitelt érdemlően igazolni, hogy terméke valóban természetes lenne. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés szerint a „natúr”, „bio” vagy „vegán” megjelölések többnyire joggal szerepelnek az arckrémek csomagolásán – közölte az ITM kedden az MTI-vel.

Fogyasztóvédelmi ellenőrzések: a kiszolgálási idő is fontos Cikk

A járványhelyzetre tekintettel a kiszolgálás minőségét és a kiszolgálási időről szóló tájékoztatást is ellenőrzi az üzletekben a fogyasztóvédelmi hatóság az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt, szilveszterig tartó országos vizsgálatsorozatban, olvasható az ITM honlapján.

Kilenc kalandparkban tárt fel mulasztásokat a fogyasztóvédelem Cikk

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt, hagyományos szezonindító vizsgálat következtében a fogyasztóvédelmi hatóság a kalandpályák hat százalékának használatát tiltotta meg ideiglenesen, a feltárt dokumentációs hiányosságok pótlása után ezek újra üzembe állhatnak – derül ki az ITM pénteki közleményéből.

Koronavírus: a felvásárlási láz fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hoz Cikk

Fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket végez Budapest Főváros Kormányhivatala a koronavírussal kapcsolatban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt országos fogyasztóvédelmi vizsgálat irányainak megfelelően.

Vásárlók könyve kitelepülés esetén Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kitelepülök egy karácsonyi vásárra. Ugyanabban a városban van egy állandóan üzemelő büfém. A helyi önkormányzat kereskedelmi ügyintézője azt a tájékoztatást adta, hogy egy vállalkozónak egy üzletre csak egy vásárlók könyve lehet. Kérdésem az, hogy amikor ideiglenesen kitelepülök egy vásárra, és közben nyitva az állandó büfém, tehát átfedés van a nyitva tartásban, és kapok egy fogyasztóvédelmi ellenőrzést és nincs ott a vásárlók könyve, mert azt kivittem a kitelepülésre a faházba, megbüntethetnek? Vagy ha esetleg kéri a vendég, mit mondjak neki? Elmegyek érte a város másik végébe, addig legyen türelemmel? Sajnos sehol nem találtam erre megnyugtató választ. Az javasolta a könyvelőm írjak önöknek! Szerintem aktuális és nem csak engem érintő kérdés ez. Köszönöm szépen a munkájukat!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink