11 találat a(z) fizetőképesség cimkére

Kicsit javult a lakossági fizetőképesség Cikk

Év eleje óta minimálisan javult a magyar háztartások fizetőképessége az Intrum és a GKI indexe alapján. A pénzügyi nehézségek, különösen az infláció miatt jelentősen visszaesett a hitelfelvétel, áprilisban például 73 százalékkal kevesebb lakáshitelt tudtak felvenni a magyarok, mint egy évvel korábban, és a helyzetet még tovább nehezíti a CSOK átalakítása.

Egyre többen kérnek béremelést, míg a cégek közel negyede leépítéseket fontolgat Cikk

A magyar vállalatok mintegy felénél igényelnek rendkívüli béremeléseket az alkalmazottak, azonban a jelenlegi helyzetben sok vállalatnak már a leépítések elkerülése is gondot okoz – derült ki az Intrum Európai Fizetési Jelentéséből. Leginkább a vendéglátásban lehetnek veszélyben a munkahelyek, azonban azok, akik főleg exportra termelnek, viszonylag biztonságban vannak – írja az Intrum.

Romló fizetőképesség – kedvezőbb követeléskezelési eljárási feltételek az online számlázóknak Cikk

Együttműködési megállapodást írt alá Magyarország legnagyobb online számlázóprogramja, a Számlázz.hu és Európa piacvezető követeléskezelő vállalata, az Intrum. Elemzők szerint egyre több tartozás marad kifizetetlenül Magyarországon. Hogy ez az arány csökkenjen, a Számlázz.hu felhasználók mostantól kedvezménnyel kérhetik lejárt számláik kezelését.

Moore: többszöröződő vállalati hitelkamatok, romló fizetőképesség, megoldási javaslatok Cikk

A gazdasági körülmények drasztikus romlása néhány negyedéven belül a vállalati hitelállomány drasztikus romlásában is meg fog mutatkozni. A Moore Hungary pénzügyi tanácsadási üzletágának becslése szerint a nemteljesítő vállalati hitelek aránya a jövő év közepére 8 százalék fölé emelkedhet az idén félévkor kimutatott 4,1 százalékról. Az egyes bankok a hitelek idejében elkezdett restrukturálásával sokat tehetnek saját hitelportfoliójuk kedvezőbb alakulása érdekében, írja közleményében a Moore.

Jó esetben az év vége felé csökkenhet az infláció Cikk

Az Intrum és a GKI elemzése szerint jó esetben az év vége felé várható az inflációs adatok javulása, a forint árfolyamát és a fogyasztói árakat a következő években a költségvetés egyensúlyba hozása érdekében hozott állami intézkedések határozhatják meg. Idén már a cégek közel háromnegyede kényszerült áremelésre, ami a fizetések emelkedése mellett is csökkentette a magyar háztartások fizetőképességét.

Így változott a magyar lakosság fizetőképessége az elmúlt időszakban Cikk

2022 első negyedévében tovább javult a magyar háztartások fizetőképessége, a kilátások azonban a makrogazdasági környezet miatt negatívak. A Covid-válság hatása még kissé érződik, viszont a háború hatásai még nem gyűrűztek be egészen Magyarországra, emiatt idén várhatóan már nem áll vissza a járvány előtti jólét, olvasható az Intrum és a GKI közös elemzésében.

A orosz-ukrán háború hatása – fizetőképességi problémák a Sberbanknál Cikk

A Magyar Nemzeti Bank, (MNB) hétfőtől két bankszünnapot rendelt el a hitelintézet kérésére a magyar Sberbanknál. Ezen időszakban az ügyfelek bankkártyás tranzakciókat igen, ám számlaműveleteket nem tudnak indítani, számlájukra azonban érkezhet pénz. A jegybank áttekinti a hitelintézet állapotát annak nyomán, hogy az uniós szanálási hatóság bejelentette az európai Sberbank (valószínű) fizetésképtelenségi helyzetét. A helyzet semmilyen hatással sincs a magyarországi pénzügyi intézményrendszer egyéb tagjaira, amelyek stabilan, a megszokott rendben szolgálják ki ügyfeleiket, olvasható az MNB honlapján,

Romlott, de továbbra is megfelelő a lakosság fizetőképessége Cikk

A lakosság fizetőképessége az előző negyedévhez képest 8 százalékkal csökkent, a tavalyi év azonos időszakában látott adatnál azonban 14 százalékkal magasabb – derül ki az Intrum követeléskezelő vállalatcsoport és a GKI gazdaságkutató intézet indexéből, amelyről csütörtökön tájékoztatták az MTI-t.

Új, fizetésképtelenséget megelőző eljárás: a szerkezetátalakítás Cikk

2022. július elsején lép hatályba az új szerkezetátalakítási törvény, amely megoldást nyújthat a fizetésképtelenség határára sodródott vállalkozások pénzügyi nehézségeinek korai kezelésére, fizetőképességük helyreállítására – hívta fel a figyelmet a DLA Piper nemzetközi jogi irodahálózat közleménye.

Tízezreket keresnek meg a bankok. Ezek a havi törlesztés korlátai Cikk

Több tízezer késedelmes vagy már felmondott lakossági jelzáloghitellel rendelkező adóst keresnek meg szeptember végéig a pénzügyi intézmények az ügyfelek fizetőképességének helyreállítása érdekében, az MNB ezzel kapcsolatos tavaszi ajánlását végrehajtva. Kizárólag az adósok együttműködése, párbeszéde esetén lehetséges mielőbb rendezni a nem fizető jelzáloghitelesek problémáját – hívja fel a figyelmet az MNB.

Külföldi cég leinformálása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Van-e arra lehetőség, és milyen módon, hogy egy uniós tagállami székhelyű céget előzetesen leinformáljunk, azon túlmenően, hogy az uniós adószámát le lehet kérdezni? A cég előéletére, számszaki adataira, fizetőképességére lennénk kiváncsiak. Tisztelettel várom válaszukat.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-tulajdonos lehet-e katás egyéni vállalkozó?

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink