34 találat a(z) finanszírozás cimkére

2026-ig 45 milliárd forintot biztosít a kormány az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciókhoz Cikk

A kormány az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók agráriumban és a válságkezelésben betöltött szerepére, továbbá jelentőségére figyelemmel, a gazdaság élénkítése, a válságok által okozott negatív gazdasági hatások mérséklése érdekében az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók kibővítéséről döntött – jelentette be pénteki közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, közölte az MTI.

NGM: 300 milliárd forinttal emeli meg a kormány a Széchenyi Kártya Program kötelezettségvállalási keretét Cikk

A Széchenyi Kártya Program már több mint két évtizede segíti a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási szükségleteinek kielégítését, amely jelenleg is rendkívül kedvező, a futamidő végéig fix, 5 százalékos kamat mellett biztosít forrást a hazai kkv-k számára – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.

Az áfabevételek már januárban elmaradtak, az államadósság finanszírozásának feketelevese még csak most jön Cikk

Az áfabevételek már januárban elmaradtak nemhogy a céltól, de még a pocsék tavalyi évtől is. A bérekhez kapcsolódó költségvetési bevételek megugrottak – ám csak a tavaly év végére előre hozott fizetésemelések miatt. Az uniós programok jelentősen javították az egyenleget – ám csak mert eddig alig írtak ki pályázatokat. Az államadósság finanszírozásának feketelevese pedig még csak most jön – írja a hvg.hu.

Földügyi, szociális, köznevelési és egészségügyi tárgyú kormányrendeleteken módosított a kormány Cikk

Többek között egyes földügyi tárgyú, valamint szociális, köznevelési és egészségügyi tárgyú kormányrendeletek módosítása, továbbá tizennégy határozat jelent meg a Magyar Közlöny 2024. évi 19. számában.

Ausztriában műtét, magyar tb-elszámolás Kérdés

Hét új kormányrendelet jelent meg csütörtökön Cikk

Hét új kormányrendelet – többek között a kormányzati képzési és oktatási beszerzésekről szóló 396/2023. kormányrendelet –, valamint tizenegy további rendelet és négy határozat jelent meg a Magyar Közlöny 2023. évi 121. számában.

A lízingpiac 2 százalékkal nőtt, a szerződések száma 7 százalékkal csökkent az első félévben Cikk

A magyar lízingpiacon a finanszírozott összeg 429,11 milliárd forintot tett ki az első fél évben, ami 2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, a szerződések száma ugyanakkor 7 százalékkal csökkent – tájékoztatta a Magyar Lízingszövetség hétfőn az MTI-t.

Nagyot változik az állami kórházak élete Cikk

Teljesítményfinanszírozás, kódkarbantartás, új ellátások és terápiák finanszírozása, beszerzések több körben történő központosítása, energiaköltség-kompenzáció, szakápolói béremelés - mindezek egyszerre zajlanak és egyszerre határozzák meg a közfinanszírozott magyarországi kórházak működését és jövőjét. Ezekről beszélgettünk részletesen Velkey Györggyel, a Magyar Kórházszövetség elnökével. A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója arra is kitért az interjúban, hogy az intézmények 76 milliárd forintos tartozásállománya nagyon magasnak számít, de ebben most várható egy átmeneti javulás az energiakompenzációhoz kapcsolódó kifizetések nyomán. Az újabb központosítási törekvések kapcsán kiemelte: veszélyes, hogy a döntések távolabb kerülnek a helyszíntől, a betegellátástól – írja a portfolio.hu.

Lovas öttusa egyesület táncos, zenés rendezvényt szervezne Kérdés

Videósorozatot indít a NAK a gazdáknak az új Közös Agrárpolitikáról Cikk

Közel 20 részes videósorozatot indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az új Közös Agrárpolitikáról (KAP). A néhány perces rövidfilmekben a gazdák és az érdeklődők megismerhetik a KAP történetét, finanszírozását, a közvetlen támogatások rendszerét a zöld felépítménnyel, közte az agro-ökológiai programmal, de tájékozódhatnak a fiatal gazdák támogatásáról, a termeléshez kötött támogatásokról, illetve a minden eddiginél nagyobb vidékfejlesztési forrás részleteiről is – írja honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Leveszik a kkv-kat a lélegeztetőgépről az állami hitelprogramok Cikk

A Széchenyi Kártya MAX+ és a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram meghirdetésével összeállt az a termékkínálat, amely arra hivatott, hogy állami támogatás mellett biztosítsa a hazai kis- és középvállalatok finanszírozását – hívta fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.

Távmunka finanszírozása Kérdés

A finanszírozási terv szerint jövőre 960 milliárd forinttal nő a lakossági állampapír-állomány Cikk

Jövőre újra nőni fog a teljes forint lakossági állampapír-állomány az idei visszaesés után, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 960 milliárd forintos emelkedéssel számol – derül ki a 2023-as évi finanszírozási tervből, amely az ÁKK honlapján érhető el, közölte az MTI.

Megvan a partnerségi megállapodás az EU-val, de pénz még nincs Cikk

A tagállamok közül utolsóként, néhány nappal a forrásvesztést eredményező határidő bekövetkezte előtt az Európai Bizottság elfogadta a Magyarországgal kötött Partnerségi Megállapodást, amely a következő hétéves költségvetésből közel 22 milliárd eurónyi támogatást tartalmaz. A hét kohéziós alapból álló csomag része az a három alap, amelynek 55 százalékát, 6,3 milliárd eurót az EU felfüggesztett, a korrupciós kockázatok miatt. Azonban a többi összeghez való hozzáférésnek is feltételei vannak – írja a hvg.hu.

A fogorvosok eddigi finanszírozását is megfúrja a Pintér-féle belügy, kitört a felháborodás Cikk

Teljes egészében az aktuális havi forgalmuktól, és a munkájuk minőségértékelésétől függne, hogy az adott hónapban mekkora összegből gazdálkodhatnak a praxisok – írja a nepszava.hu.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Irodaépületen reklámtábla elhelyezése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink