420 találat a(z) eredménytartalék cimkére

Osztalék eredménytartalék terhére KIVA Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2018. év során a cég kivaalany. 2019.01.01-jétől kilép a kiva alól. A 2019 májusában készült mérlegben az eredménytartalék terhére elhatároz osztalék kifizetést. A kifizetéskor ezen tétel után meg kell fizetni az osztalékadón kívül a kivát is? Köszönettel

Eredménytartalék után fizetett kamat Kérdés

Tisztelt Szakértők! Az alábbi kérdésben kérném szíves válaszukat: Egy bt. évek óta nyereségesen működik, minden évben keletkezett kisebb eredménye, amit az eredménytartalékba helyeztünk. Valamennyi évben az oda helyezett összeg analitikusan, évekre bontva szerepel a főkönyvben. Ügyfelem pályázni szeretne, a főkönyvet el is küldtem a pályázatírónak, aki mellesleg könyvelő is. Felháborodva hívott fel, hogy a fel nem vett eredménytartalékok után miért nem számoltam el kamatot? Kérdeztem, hogy mi alapján, és kinek kellett volna elszámolnom? Válasz: a NAV felé lenne a cégnek kamatfizetési kötelezettsége, ha a cég az eredménytartalékba helyezett összeget nem veszi fel évek óta osztalékként. Kértem hivatkozást, amit nem kaptam. Bevallom, én még erről nem hallottam. Valóban, létezik ilyen jogszabály vagy bármiféle előírás? Szíves válaszukat várom! Üdv.: SzP

Tőketartalék kivonása Kérdés

Az ázsiós tőkeemelés keretében a tulajdonos által a tőketartalékba helyezett adózott összeg – ami beszámít az üzletrész bekerülési értékébe – hogyan vehető ki a cégből adómentesen (természetesen a kialakuló tulajdoni hányad arányában)? A törzstőke leszállításával – 3 millió forintról 4 millióra növekvő törzstőkét feltételezve és az arányossági követelményt figyelembe véve – sajnos csak viszonylag kis részt lehetne kivenni. Ötlet: ha a cég profitja engedi, később átmenetileg meg lehet emelni a törzstőkét, majd a minimum szintre leszállítani, így az eredménytartalék nagy része kivehető, de kérdés, hogy kell-e utána adózni?

Végelszámolás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretnék segítséget kérni. Korábban még nem csináltam végelszámolást. Bt. és kft. végelszámolással szeretne megszűnni. Cégbíróság felé bejegyezték a dátumot és ennek megfelelően leadtuk az előző időszaki záróbevallást. Most a lezáró dátum esetében a bent lévő eredménytartalékkal mit kell tenni? Ki kell venni osztalékként és adót fizetni rá? Köszönöm válaszát előre is.

Osztalék 2018 Kérdés

A kft. 2017. évtől kivaalany. Nyereséggel zárta a 2017-es évet, de osztalékfizetésről nem döntött. A korábbi évek eredménytartaléka lehetővé teszi osztalék fizetését. Helyesen jár el a cég, ha taggyűlés keretében dönt osztalékfizetésről? A jegyzőkönyvet kell-e küldeni valahová vagy elég, ha azt maga őrzi és a Határozatok könyvébe rögzíti? Válaszukat köszönöm. Tisztelettel: Csuhai Imréné

Eredménytartalék sorsa kényszertörlés esetén Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kényszertörlés alatt álló cégnél az eredménytartalékban szereplő összeget a tulajdonostársakat megillető arányban osztalékként kell kifizetni, tehát 15% szja és 14% eho fizetendő, akkor is, ha a pénzeszközök között ez az összeg már nem áll rendelkezésre? Előre is köszönöm Üdvözlettel: Reinhardt Éva

Tőkecsökkentés veszteség rendezése miatt Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy 100 százalékos külföldi tulajdonban lévő kft. jegyzett tőkéje 3100 ezer HUF, tőketartaléka 566 198 ezer HUF, Eredménytartaléka -604 442. Saját tőkéje jegyzett tőke alá került, kérdésem, hogy veszteségeinek rendezésére dönthet-e úgy, hogy tőkét csökkent, illetve a tőkecsökkentés eredményeként elveszíti – e korábbi évek felhalmozott, elhatárolt veszteségeihez kapcsolódó kedvezményeit (adóalapcsökkentés lehetősége a tao-ban). A társaság eddigi működése során folyamatosan veszteséges volt, de 2018-ban ez a tendencia már megfordulni látszik. Köszönöm előre is válaszát!

Jegyzett tőke emelése eredménytartalékból Cikk

Jelentős eredménnyel rendelkező kft. jegyzett tőkét szeretne emelni az eredménytartalékból. Úgy tudom, hogy ebben mivel még az eredménytartalék nincsen leadózva, osztalékként kell leadózni, illetve teljesen külön számlaszámon kell tartani ezt az összeget. Így van? Olvasói kérdésre Nagy Norbert adószakértő válaszolt.

Átalakulás, kiválás-beolvadás Kérdés

Egy tulajdonosnak két kft.-je van. A Kft.-ből bizonyos eszközöket kiválással át akar vinni B Kft.-be beolvadással. Forrásoldalon nem akar a jegyzett tőkéből "átadni", kizárólag eredménytartalékból oldaná meg az átalakulást. Kérdés, hogy ez a megoldás megfelel-e a Ptk. és a számviteli törvény előírásainak?

Eredménytartalékból jegyzett tőke emelése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Jelentős eredménnyel rendelkező kft. jegyzett tőkét szeretne emelni az eredménytartalékból. Azzal az információval rendelkezem ezzel kapcsolatban, hogy ebben az esetben, mivel még az eredménytartalék nincsen leadózva, osztalékként kell leadózni, illetve teljesen külön számlaszámon kell tartani ezt az összeget. Kérem, hogy ebben segítséget nyújtani szíveskedjenek. Köszönettel: Reinhardt Éva

Törzstőkeemelés eredménytartalékból Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. tulajdonosai 2 magánszemély és egy társaság, mindhárom 33,33%-ban. A kft. törzstőkéjét eredménytartaléka terhére felemelte 600 ezer Ft-ról 3 millió Ft-ra. A kérdésem a következő: a tulajdonos társaságnál ennek a részesedés értékének a növekedését (800 ezer Ft) kell-e könyvelni, és társasági adót kell-e utána fizetni? Köszönöm: Koppány Tamásné

Törzstőkeemelés eredménytartalékból tulajdonos oldalán Kérdés

Tisztelt Szakértő! "A" Kft. 2017-ben megemelte törzstőkéjét 500 ezer Ft-ról 3 millió Ft-ra eredménytartalék terhére. Arról sokat lehet olvasni, hogy ez hogyan jelentkezik a cégben, azonban jelen esetben a kérdésem arra irányul, hogy az "A" Kft.-t 100%-ban tulajdonló "B" Kft. esetében hogyan kell eljárni. Én azt gondolnám, hogy a 17. Részesedések számlaosztályban kimutatott 500 ezer Ft-ot meg kell emelni 3 millió Ft-ra 97. Pénzügyi műveletek bevételei terhére. Ez 2,5 millió Ft plusz bevételt (és eredményt) jelentene az eredménykimutatásban, azonban logikusnak tűnne, hogy társaságiadóalap-csökkentő tétel lenne, tekintettel a 7. § (1) g) 1.-re: Az adózás előtti eredményt csökkenti az adózónál a ... részesedés címén az adóévben elszámolt bevétel. Kérem erősítsen meg elképzelésemben vagy javítsa ki tévedésemet. Válaszát előre is köszönöm!

Kft. átalakulása bt.-vé Kérdés

Kft. milyen módon alakulhat át bt.-vé, hogyan kell lezárni a kft.-t, a meglévő eredménytartalék felosztása, könyvvizsgáló szükséges-e az átalakuláshoz?

Ügyvédi iroda – osztalék utáni adót kiváltó adó Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyvédi iroda 2018. január 1-jétől – élve az új lehetőséggel – áttért a katás adózási módra. Benyújtotta a 2017-es üzleti évről a 1771-es bevallását, aminek 06-os mellékletében elszámolt az osztalékot kiváltó adóval. A NAV a bevallásra hibaértesítést küldött, miszerint az ügyvédi irodáknak nem kell osztalékot kiváltó adót bevallaniuk és fizetniük. Ha a katatörvény 26. § (3) bekezdését olvassuk, akkor itt tényleg nincs említve az ügyvédi iroda, a 1771-es bevallás kitöltési útmutatója (bár ez nem jogforrás), viszont határozottan említi őket is, mint ezen adó érintettjeit. Kérdésem, hogy kell-e vagy sem osztalékot kiváltó adót fizetniük, illetve ha nem kell, akkor milyen formában tudják leadózni és kivenni a katás időszak előtt képződött és felhalmozott eredménytartalékot? Válaszát előre is köszönöm.

Törzstőkeemelés tagi kölcsönből Kérdés

Kedves Szakértő! Számomra nem egyértelmű, hogy tagi kölcsönből megvalósuló törzstőkeemeléskor is kellene a K71-es nyomtatványt beadni vagy csak az eredménytartalékból megvalósulónál kell ezt megtenni? Köszönettel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Unión belüli jövedelem adózása, árfolyama II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink