66 találat a(z) egykulcsos adó cimkére

Ki, mit gondol az adócsomagról? Cikk

Megkezdte az Országgyűlés az adótörvény-módosítási csomag általános és részletes vitáját. A kormánypárti képviselők méltatták az áfa-, illetve szja-terhek mérséklésére irányuló lépéseket, az ellenzéki pártok pedig kevesellték azokat, többször is bírálva egyebek között a kastélyfelújításokhoz adandó adótámogatást.

Vesztesek és nyertesek a magyar adórendszerben Cikk

Nem feltétlenül jogosak az adórendszer átalakításával kapcsolatban készített tanulmányukat ért kritikák, az egykulcsos személyi jövedelemadót kiragadni az egész rendszerből nem lehet, ám a jövedelem-eloszlás mellett az adóváltozások egyéb dimenzióit – mint például kereslet élénkítését – is érdemes lenne megvizsgálni. E területekről rendkívül kevés nyilvános hatástanulmány áll rendelkezésre. A költségvetési átláthatóság szempontjából mindeközben nemcsak a kelet-közép-európai régió, hanem Afganisztán vagy Albánia is lehagy bennünket. A hvg.hu interjúja Tóth G. Csabával, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. volt kutatási igazgatóhelyettesével, az egykulcsos adó hatásait elemző, nagy port felkavaró tanulmány egyik szerzőjével.

Bajnai Gordon az egykulcsos és a többkulcsos adóról Cikk

Az Együtt Szövetség aláírásgyűjtésbe kezdett az egykulcsos személyi jövedelemadó ellen. Mivel érvel Bajnai Gordon a többkulcsos adó mellett? A volt kormányfővel Farkas Zoltán készített interjút a HVG-ben.

Így ad 5-15 milliót a magyar állam pluszmunka nélkül tízezreknek Cikk

Egy közepes méretű pesti lakás árának megfelelő összeggel (10-14 millió forinttal) maradt több – családi adókedvezmény nélkül – az új adó- és járulékrendszer révén három év alatt azoknak a felső vezetőknek a zsebében, akik havi bruttó 2-2,5 millió forintot keresnek, anélkül, hogy egy fillérrel is emelkedett volna a fizetésük. Eközben összesen 290 ezer forintot vett el az adójóváírás eltörlése, valamint az egyéni járulékterhek emelkedése azoktól, akik ez idő alatt mindvégig havi bruttó 100 ezer forintot kerestek.

Kormányzati segítség az adóváltozások megértéséhez Cikk

A jövő évi adópolitika fókuszában a pénzügyi egyensúly biztosítása, a vállalkozni kívánók megbecsülése áll, valamint a jövedelmeket terhelő adók súlyának csökkentése a fogyasztási forgalmi adók szerepének növelése mellett - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.

Az egykulcsos adó és a baby boom Cikk

A baby boomot Matolcsy György az egykulcsos adó bevezetéséhez köti, és a nők foglalkoztatásáért felelős miniszteri biztos is egyetért vele, más kutató szerint viszont nincs a kettő között szoros összefüggés, és a születési adatok még mindig tragikusak. A miniszteri biztos még nem tudja, honnan lesz pénz a munkahelyi akciótervre.

Varga: a kormány nem akar változtatni az egykulcsos adón Cikk

A kormány nem akar vagyonadót bevezetni, nem kíván változtatni az egykulcsos adón, viszont esetleg tudna engedni a jegybankot terhelő tranzakciós illetékből, ha ettől függne a nemzetközi szervezetekkel folyó tárgyalások sikeres kimenetele, de ehhez meg kell várni az Európai Bizottság álláspontját - mondta Varga Mihály, az IMF-EU tárgyalásokat vezető miniszter pénteken az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Varga az IMF tárgyalásokról: az egykulcsos adóban nincs nagy mozgástér Cikk

Varga Mihály szerint a kormány megállapodást akar az IMF-fel és az EU-val, erre törekszik már november óta. Az egykulcsos adó azonban az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter szerint olyan sarokpontja a gazdaságpolitikának, amelyben csak nagyon nehezen tudna engedni a magyar kormány.

Tavaly havonta átlagosan 800 000 szülő igényelt gyermeke után adókedvezményt Cikk

Százhatvanmilliárd forinttal segítette tavaly az egykulcsos adórendszer azt a több mint félmillió családot, ahol legalább az egyik szülő legálisan dolgozott, a gyerekkedvezmény miatt a nagycsaládosok keresete több mint húsz százalékkal nőtt - írja a Magyar Nemzet.

Áprilisban az egykulcsos adóról tárgyal a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács Cikk

Az egykulcsos adóról tárgyal április 12-i plenáris ülésén a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT).

MSZP: a munkaadóknak és a munkavállalóknak is fel kell lépniük az egykulcsos adó ellen Cikk

Az MSZP szerint a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseleteknek is fel kell lépniük a kormánnyal folytatott tárgyalásokon az egykulcsos személyijövedelemadó-rendszer megváltoztatásáért.

Szlovákiának nem jött be az egykulcsos adó Cikk

Robert Fico szerint a vasárnapi választások után Szlovákia lebontja az egykulcsos személyi jövedelemadó és társasági adó rendszert, hogy a gazdag szlovákok és a vállalatok nagyobb részt vállaljanak a pénzügyi konszolidáció terheiből.

Ki beszél itt már adóról? Cikk

A magyar költségvetés strukturális hiánya a vállalt 3 helyett 6 százalék körül lesz idén, s jövőre is marad ezen a szinten. Eközben az EU napokban nyilvánosságra hozott jelentése szerint a magyar gazdaság stagnálni fog, az infláció meg növekedni. Így esélyünk sincs mérsékelni az adósságainkat. Ez újabb megszorításokat kényszerít ki a kormányból, amelynek azonban az adóprés indítógombját már nincs értelme megnyomni.

Egykulcsos adó: a képviselők átalgosan 70 ezerrel többet vihetnek haza Cikk

Jól jártak az egykulcsos adó bevezetésével az országgyűlési képviselők, családi állapotuktól és bizottsági helyüktől függően átlagosan hetvenezer forinttal visznek haza többet - ismerteti a keddi Népszabadság.

Mekkora fizetéssel kezdődik 2012? Cikk

Ezekben a napokban jutnak hozzá a munkavállalók első ízben a 2012-es adószabályok szerint kiszámított fizetésükhöz. Hogyan változik az egyes munkavállalók fizetési borítékának vastagsága? A rosszul járók mekkora hányada számíthat a kormányzat által ösztönzött bérkompenzációra? Ezekre a kérdésekre ad választ Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország vezető adópartnere.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink