139 találat a(z) cafetéria cimkére

Megjelent a decemberi VálaszAdó Cikk

Bőven adott témát a szakértőknek az Országgyűlés elé terjesztett, majd november 18-án el is fogadott adótörvény-módosítási csomag.

Így voksol a Fidesz a cafetéria adójáról Cikk

Kifejezetten támogatja a Fidesz azokat a módosító indítványokat, amelyek célja, hogy a cafetéria adótételei ne módosuljanak, maradjon a teher jelenlegi mértéke – közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője mai sajtótájékoztatóján. A kormánypárt még nem döntött a KDNP vasárnapi nyitva tartásra vonatkozó javaslatáról.

Internetadó, cafetéria: rendkívüli ülést tartanak Cikk

Rendkívüli ülést hívott össze november 4-ére az NGTT soros elnöke. A szokatlan lépésre a szokatlanul nagy társadalmi feszültséget keltő gazdasági intézkedések, nevezetesen az internetadó és a cafetéria adójának drasztikus emelése miatt kényszerül a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács – áll a közleményükben.

Drágábban és kevesebb cafetériát adhat. Számoljon velünk! Cikk

Fölszállt a füst, van már adócsomag, de nem éppen megszorítások nélkül. Például az egyszerűbb előírásokat korántsem szaporító módon, a szja törvényben – néhány vonzó kedvezmény kilátásba helyezése mellett –, illetve az eho törvényben a törvényjavaslat alaposan átírja a nem pénzbeli juttatásokra vonatkozó szabályokat, csalafinta kereszthivatkozásokkal is emelve a munkáltatókra, kifizetőkre háruló terheket.

Durván drágul a cafetéria – erről nem szólt a miniszter Cikk

Sem a kormányszóvivő, sem Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nem beszélt arról a ma beterjesztett adócsomag kapcsán, hogy jövőre jelentősen növelik a béren kívüli juttatások közterheit.

Cafetéria-arányosítás kilépő dolgozó esetén Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunk 2014. 05. hóban munkavállalói részére SZÉP kártyára feltöltötte az éves keretösszeg teljes összegét. 2014.06. hóban kilépő dolgozó után kell-e az időarányosan többlet feltöltés után magasabb adóterhet fizetni?

Miért adjon inkább étkezési jegyet ajándékutalvány helyett? Cikk

Ajándékutalványt adna a cég dolgozóinak, milyen adóteherrel kell számolnia, s miért érné meg inkább étkezési utalványt juttatnia? Olvasónk kérdésére Surányi Imréné szakértőnk válaszolt.

Hiteltörlesztés támogatása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ha a munkáltató szeretne munkavállalójának hiteltörlesztési támogatást adni, akkor ez adható egyedileg is, vagy csak cafetéria részeként? Ha csak cafetéria keretében nyújtható ilyen támogatás, akkor mindenki számára lehetővé kell tenni, vagy megoldható, hogy csak bizonyos munkavállalók kapják? Válaszát előre is köszönöm!

Cafetéria differenciálása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Milyen törvényileg szabályos módon van lehetőség cafetéria-elemek differenciálására a dolgozók között? Például a bruttó munkabér százalékához köthetőek-e egyes cafetéria-elemek? Köszönöm szépen!

Így lehet támogatni a dolgozó továbbképzését, és a költséget elszámolni Cikk

Egy kft. személyesen közreműködő tulajdonosa részt vesz egy egyéves posztgraduális képzésen, ami szakmérnöki diplomát ad (a cég tevékenységéhez szükséges). Elszámolható-e ennek költsége a cégben, és van-e bármilyen adóvonzata? – kérdezte olvasónk. Pölöskei Pálné okleveles adószakértő és okleveles könyvvizsgáló szakértőnk válaszolt.

Teljesítményalapú cafetéria Kérdés

Kedves Szakértő! Kiköthető-e a munkaszerződésben az, hogy a dolgozó teljesítményétől függ a cafetéria hozzájárulás mértéke, azaz a fix fizetés mellett fizethető-e a "jutalék" cafetériaként? Köszönöm válaszát!

Cafetéria - mint a munkavállaló ösztönzése Kérdés

Cégünk Erzsébet-utalványokkal szeretné ösztönözni munkavállalóit. Minden dolgozónak havi 5 000 forintot szeretnénk adni nettóban, de feltételekhez kötve. Például akkor kapnának, ha nem voltak táppénzen, vagy időben érkeztek és távoztak, nem csináltak minőségi problémát. Az érdekelne hogy ilyen esetben hogyan lehet ezt megoldani? Cafetéria-szabályzatban ki lehet erre térni? Milyen más megoldás létezhet, ha Erzsébet-utalványnál ezt nem lehet megoldani? Köszönöm.

Sportutalvány Kérdés

Kifizető/munkáltató "sportutalványt" ad a dolgozóinak. Az utalványok kibocsátója állítja, hogy ez az utalvány szja- és járulékmentes úgy a munkaadónál, mint a munkavállalónál, értékhatártól függetlenül. Nem sportrendezvényre szóló bérlet, vagy belépő, hanem, mint írtam, sportutalvány. Mi a szakértő véleménye? Ezek az utalványok ráadásul az úgynevezett " utalvány-börzén" bármire becserélhetők (más utalványra, lehet még talán készpénzre is).

Szja, cafetéria Kérdés

Tisztelt Szerkesztőség! Három éve nyugdíjba vonult munkavállalónkkal tervezünk megbízási szerződést kötni (több hónapra szóló, rendszeres megbízás lenne). Kérdésünk, adható-e részére – ha igen, milyen feltételekkel – Erzsébet-utalvány béren kívüli juttatásként? Jelenlegi cafetéria-rendszerünkben a munkavállalók két jogosultsági csoportját különböztetjük meg (vezetők és beosztottak), a munkaidő hosszától függően különböző keretösszegű juttatáscsomagra való jogosultsággal. A munkavállalók fenti csoportjain felül a tagi jogviszonyosok képeznek külön csoportot. Elképzelésünk szerint a megbízási jogviszonyban foglalkoztatott, volt ( jelenleg nyugdíjas) munkavállalók csoportja képezne újabb jogosultsági csoportot, csak Erzsébet-utalványra való jogosultsággal (jelenleg 1 fő tartozna e csoportba). Előre is köszönöm válaszukat!

Devizahitel törlesztése cafetériából Kérdés

Tisztelt Adózóna! A tévében lehetett hallani, hogy a devizahitel-törlesztést lehet cafetéria-elemként alkalmazni. Hol találok én ezzel kapcsolatos jogszabályt?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink