3 találat a(z) cégforma cimkére

Vállalkozási forma Kérdés

Nappali tagozatos főiskolai hallgató szeretne munkaerő-kölcsönzésre vállalkozást indítani. Ukrán munkavállalókat közvetítene, akik már évek óta itt dolgoznak Magyarországon, van adó- és taj-kártyájuk, van bejelentett lakásuk, melyet a bérbe vevő cég biztosít. Ez a fajta tevékenység folytatható-e egyéni vállalkozásban, vagy csak kft. formában és 3 millió törzstőkénél magasabb összeggel indított társaságban? Köszönöm.

Ne vegye rossz néven – amit a cég forsriftos névadásáról tudni kell Cikk

Frissen létrehozott vállalkozások kapcsán kiemelten fontos szerepe van annak, hogy milyen nevet adunk vállalkozásunknak, miről fognak bennünket, illetőleg termékeinket, szolgáltatásainkat beazonosítani. Összefoglaljuk a cégnév választásának alapvető jogi szabályozását.

Kezdő vállalkozó Kérdés

Tisztelt Szakértő!A magam ura szeretnék lenni. Konkrétan fordítással, ékszerek értékesítésével, saját készítésű karkötők értékesítésével, illetve az Odesk-en keresztül távmunka végzéssel szeretnék foglalkozni. A kérdésem az lenne, hogy fenti tevékenységekhez melyik vállalkozási forma lenne a legmegfelelőbb. Én az egyéni vállalkozásra gondoltam, de felmerült a lehetőség, hogy Bt. kültagjaként folytassam fenti tevékenységeket.A másik kérdésem az lenne, hogy milyen kötelezettségekkel járna a vállalkozás beindítása. Kérem, hogy írja le röviden, hogy milyen járulék és adókötelezettségem lenne, illetve, hogy könyvelő nélkül is tudnék kezdetben boldogulni?Válaszát előre is köszönöm!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink