200 találat a(z) béremelés cimkére

A nap száma: 10 Cikk

Idén januárban a bruttó átlagkereset 274 ezer forint volt, 10 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt, a nettó keresetek ugyanúgy 10 százalékkal 182 ezer forintra emelkedtek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Munka törvénykönyve 262. §, tájékoztatás, értelmezés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ön szerint az Mt. 262. §-a feljogosítja az üzemi tanácsot, hogy valamennyi munkavállaló konkrét bérét megismerje, vagy csak a munkabérek változását, amiről a munkáltatónak egyébként is tájékoztatnia kell? Továbbá ez százalékos változás közlését vagy konkrét változás számszerű megosztását jelenti az üzemi tanáccsal? Egyénenként, munkakörönként, vagy az összes munkavállaló átlagában? Hogyan tudja az információadást az ÜT kikényszeríteni? Van erre valamilyen szankció, ami arra ösztönzi a munkáltatót, hogy kiadja az adatokat (amennyiben a konkrét, Mt.-ben nem írt kérés jogszerű)? Segítségét köszönöm.

Bérmunkások: szűk a mozgástér a béremelésre Cikk

A Magyar Iparszövetség elnöksége értékelte a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének tagságára gyakorolt hatását, és úgy ítélte meg, hogy a bérmunkát végző kisvállalkozásoknak kicsi a mozgástere a kötelező béremelés megvalósítására.

Mikor kötelező módosítani a munkaszerződést és mikor nem? Cikk

A minimálbér és a garantált bérminimum összege jogszabály rendelkezése folytán 2017. január 1-jétől növekedett. Kérdésként merülhet fel, hogy ezen változások miatt kell-e módosítani a munkaszerződést.

Béremelések az NFM-hez tartozó állami vállalatoknál Cikk

Több lépcsőben 30 százalékkal emelkedik a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz tartozó mintegy 230 állami vállalatnál 143 ezer munkavállaló bére, amire az emelés első évében, 2017-ben 44 milliárd forintot fordít az állam – jelentette be az NFM parlamenti államtitkára mai sajtótájékoztatóján. A béremelések január elsejétől, visszamenőleg hatályosak.

Dől a pénz az állami szektorba Cikk

Több lépésben 30 százalékkal nő az állami tulajdonú cégek dolgozóinak bére 2019-ig – közölte Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Bérvita demonstrációval Dunaújvárosban Cikk

A középtávú bérmegállapodás szerinti 1,7 százalékos alapbéremelésnél magasabb bérnövekedést követelt a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség szerdai dunaújvárosi demonstrációján megjelent mintegy 150 dolgozó.

Munkabér-átsorolás munkajogi kérdése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy munkavállaló több, mint 9 éve dolgozik egy cégnél adminisztrátori, titkári munkakörben 3641-es FEOR alatt, az eddigi bruttó bére 4 órában 69 000 Ft volt (2016-ban). A 2017. januári munkabérét szintén ennyivel számfejtette a cég, arra hivatkozva, hogy még így is több, mint a minimálbér. Amikor szóvá tette, hogy a munkaköre a szakképzettséget igénylő munkakörökhöz tartozik, tehát emelni kellett volna a bérét, azt a választ kapta, hogy akkor áll módjukban javítani a bérét, ha bemutatja a legmagasabb iskolai végzettségét bizonyító papírt. Mivel már 9 éve ott dolgozik, ezt a papírt eddig még nem kellett benyújtani, mert annak idején nem kérték. Van középfokú végzettsége, papírja, de az a kérdés, hogy jogosan jár-e el a munkáltató, hogy ehhez köti a bérfizetés rendezését? Válaszukat előre is köszönöm!

Sztrájkot hirdettek a fővárosi közterület-fenntartónál Cikk

Sztrájkot hirdetett a szakszervezet a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél, az elégséges szolgáltatások tárgyában indított bírósági eljárásban február 20-át jelölték meg a munkabeszüntetés időpontjának.

Hatalmas béremelés a NAV dolgozóinak három lépésben Cikk

Az életpályamodell újabb, 5 százalékos fizetésemelést biztosít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozóinak, amit már meg is kaptak – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-nek.

Adócsökkentés 2017: megszavazta az Országgyűlés az őszi csomagot Cikk

Elfogadta az Országgyűlés a bérmegállapodást megalapozó, a versenyképesség növelését célzó adócsökkentési csomagot, amely alapján egységesen 9 százalék lesz jövőre a társasági adó mértéke, és csökken a munkáltatók közterhe is.

Megjelent a decemberi VálaszAdó Cikk

Elfogadta az Országgyűlés a kormány őszi adócsomagját. Aláírták a szakszervezetek és a munkáltatói érdekképviseletek a 2017. évi bérmegállapodást. Sokadszor marasztalta el az Európai Unió Bírósága a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV), hogy jogsértően tagadja meg az áfalevonást tisztességes adózóktól.

Megállapodtak a szociális dolgozók a béremelésről Cikk

Megállapodás született a szociális ágazat szerdai sztrájktárgyalásán, így a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) visszavonja a december 5-ére meghirdetett országos szervezésű sztrájkot.

Mi lesz a nyugdíjakkal? Szerdán kiderül Cikk

Minden körülmények között garantálja a kormány a nyugdíjak értékállóságát – nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek.

Még nagyobb béremelést lebegtetnek – a nyugdíjasoknak is beígértek Cikk

A következő hat évben realitássá válik a 40 százalékos béremelés – mondta a miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Katás, kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close