10 találat a(z) agrárium cimkére

Eddig mintegy 10 ezer cégfelszámolás történt idén Cikk

Idén eddig mintegy 10 ezer cégfelszámolás történt, míg tavaly 8111, 2021-ben pedig 4359 cég szűnt meg. Az iparágakat tekintve a tavalyi adatok alapján magas kockázatú az építőipar, az agrárium pedig a legstabilabb – közölte a Csődvédelem.hu Tanácsadó Kft. szerdán az MTI-vel.

A költségek megugrásával ismét előtérbe került a gépi bérmunka az agráriumban Cikk

Az Agrárminisztérium adatai szerint a gazdálkodók 2022-ben is 680 milliárd forintot fordítottak beruházásokra. Ugyanakkor a gazdálkodók 63 százaléka számolt be arról, hogy a beszerzési költségek megugrása és a finanszírozási feltételek romlása miatt az elmúlt egy év során volt olyan tervezett gépvásárlása, amit végül el kellett halasztania – derül ki az Agroinform.hu legutóbbi felméréséből. Ebben a helyzetben megnőtt a gépi bérmunka jelentősége, amely tevékenység jellemzőit a mezőgazdasági portál alábbi elemzése mutatja be.

Meghosszabbítják a rendkívüli kamattámogatási programot az agrárium szereplői számára Cikk

Döntés született az aszály által sújtott mezőgazdasági termelők számára nyújtott Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel emelt szintű, legfeljebb 14 százalékos kamattámogatásának 2023. március 31-éig történő meghosszabbításáról – közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.

Orbán Viktor: szja-visszatérítés a gyermekes családoknak, minimálbér emelése, kkv-szektor támogatása Cikk

A kormányfő a Magyarország újraindul! címmel megrendezett gazdasági csúcskonferencián kiemelte: a gyereket nevelő családokat megviselte a koronavírus-járvány miatti válság, sok olyan család van, amelynek hozzá kellett nyúlnia a tartalékaihoz.

Az agráriumot is megviselte a járvány Cikk

Kissé javultak az agrárium szereplőinek várakozásai a második negyedév végére az első negyedévhez képest, de továbbra bizonytalanság jellemzi az ágazatot, főként a koronavírus-járvány miatt beszűkült exportlehetőségek, és a tavaszi aszály miatt -– közölte Hollósi Dávid a Takarékbank agrár üzletágának szűk körű elemzői sajtó-háttérbeszélgetésén hétfőn, Budapesten.

Az agrárszektort is érintik a járvány negatív hatásai Cikk

A magyar mezőgazdasági termelés 2020-ban is megfelelő módon tudja biztosítani az emberek élelmiszerellátását – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden, az M1 aktuális csatorna műsorában

Könnyítene az agrárium helyzetén egy képviselői törvényjavaslat Cikk

Az agrárium helyzetének javítása érdekében törvénymódosításokat kezdeményezett Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke – közölte a szervezet az MTI-vel.

Újabb pályázati pénzek az agráriumnak Cikk

Két új pályázati felhívás jelent meg az agráriumban dolgozók és az érintett szaktanácsadók képzésére, felkészítésére – közölte a Miniszterelnökség.

Pénz áll a házhoz az agráriumban Cikk

Pénteken megkezdődött mintegy 65 ezer termelő számára az uniós krízistartalékból felszabadított 8,4 milliárd forint kifizetése – tájékoztatta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára az MTI-t.

Erről minden agrárosnak tudnia kell! Cikk

Új kedvezményt vehetnek hamarosan igénybe a mezőgazdasági foglalkoztatók, ha az Országgyűlés elfogadja a kormány javaslatát.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink