2078 találat a(z) adó cimkére

Számítógép előtti munkavégzés esetén szemműtét Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kérdésem a következő lenne: adott egy kft., ahol a tevékenység megköveteli az egész napos számítógép előtti munkavégzést. A kft. ügyvezetője (egyben tulajdonosa) lézeres, látásjavító szemműtétre jelentkezett, illetve egyik alkalmazott is. Ha a kft. átvállalja ezen műtétek költségeit, akkor ez ugyanolyan terhet jelent a kft.-nek, mint a monitor előtti munkavégzéshez biztosított szemüveg? Válaszát előre is köszönöm!

Folt hátán folt: salátatörvényekről is szavaznak ma az országgyűlési képviselők Cikk

Az Országgyűlés őszi ülésszakának utolsó napján egy tucatnál több – köztük adókat, társadalombiztosítási és illetékszabályokat is érintő – törvényjavaslatról szavaznak a képviselők. A törvényhozás pecsvörk jellege miatt egyre nehezebb kibogozni, hogy melyik javaslat milyen törvényt módosít, ugyanis egyik-másik csomagban 70-80 jogszabályon is változtatnak.

Reprezentáció vagy támogatás Kérdés

Ügyvezető egy közhasznú alapítvány árverésén vett részt, ahol egy borválogatást vett. A borok a tényleges ár többszöröséért keltek el. A bevételt beteg gyerekek támogatására fogják fordítani és a támogatásról kap majd igazolást az alapítványtól. Hogyan kell ezt könyvelni, és milyen adóvonzata van?

Egyéni vállalkozó családi gazdaság Kérdés

Tisztelt Szakértő! Főállású áfás egyéni vállalkozó (tevékenységi köre: almatermésű csonthéjas termesztés) szeretne családi gazdaságot létrehozni, melyben ő lenne a családi gazdaság vezetője. Az egyéni vállalkozás nem szűnne meg, csak más tevékenységi körrel működne, a családi gazdaság pedig ezzel az almatermésű csonthéjas termesztésű tevékenységgel jönne létre. 1. kérdés: A családi gazdaságot így létre lehet-e hozni, és ha igen, akkor az egyéni vállalkozói tevékenységben megszerzett tárgyi eszközeit beviheti-e a családi gazdaságban és keletkezik-e fizetési kötelezettség (adó, áfa)? 2. kérdés: Hogyan adózik tovább egyéni vállalkozóként, családi gazdálkodóként és a tb-járulékokat hogyan fizeti meg? Válaszukat előre is köszönöm!

Emelnék légiközlekedés adóját Németországban Cikk

A német kormány azt tervezi, hogy megemeli a légiközlekedést terhelő adót, a bevételekből pedig a vasúti közlekedést támogatnák. A nagy amerikai légitársaságok szerint a német kormány terve illegális – olvasható a portfolio.hu-n.

Szén beszerzése Szlovákiából Kérdés

Alanyi mentes őstermelő szenet szerzett be Szlovákiából. A beszerzés előtt kiváltotta az EU adószámot. A szenet a fóliák fűtésére használja. A szlovák cégtől nettó számlát kapott. Kérdésem: mivel alanyi mentes az őstermelő, áfát kell-e vallani vagy fizetni ebben az esetben? Vagy mivel energetikai célú a beszerzés, nem keletkezik áfafizetési kötelezettség? Állítólag a J03 nyomtatványon az energetikai célú felhasználást jelenteni kell, s tonnánként meghatározott energetikai adót kell fizetni. Kérdésem, hogy jelen esetben milyen bevallási és adófizetési kötelezettségek keletkeznek?

Elengedett pótbefizetés cég-cég között Kérdés

Anyacég pótbefizetését, ami az előző évek veszteségeinek finanszirozására adott, a megszűnő tevékenységet folytató cég nem tudja visszafizetni. A pótbefizetés elengedése milyen adó- és illetékfizetést keletkeztet a két cégben? Értékvesztés elszámolható-e év végén az anya égnél? Köszönettel

Egyetemi tandíj elszámolása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kft. ügyvezetője jelenlegi jogviszonya társas vállalkozó közép- és felsőfokú nappali tagozatos hallgatói jogviszony mellett. Kérdésként merült fel, hogy az ügyvezető saját egyetemi tandíja elszámolható-e a kft. költségei között? Ha igen, milyen bizonylat alapján? További kérdés ezzel kapcsolatban, hogy az elszámolandó összeg után milyen adófizetési kötelezettség keletkezik? (Ha keletkezik egyáltalán.) Köszönettel!

Amikor adót kell fizetni az új lakossági állampapír után Cikk

Nem kell adót fizetni a magyar állam által 2019. július 1-jétől kibocsátott, a lakosság, mint befektetői célpiac részére forgalomba hozott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírból származó kamatjövedelem után (ez az értékpapír lehet: kamatozó kötvény, kamatozó kincstárjegy, diszkont kötvény, diszkontkincstárjegy). Meghatározott esetben továbbra is adóköteles lehet azonban a tartós befektetési számlán elhelyezett befektetés hozama – hívja fel a figyelmet az államkincstár.

Tőkeemelés, eredménytartalék 08. 27-ei válasz Kérdés

08.16-án feltett kérdésemre 08. 27-én érkezett dr. Szeiler Nikolett válaszát megköszönve kérem, hogy az alábbi kérdésemre válaszolni sziveskedjenek. Az elhunyt tulajdonos eredménytartalékból (le nem adózott jövedelemből) növelt tőkét. Ennek az adóját ki fizeti meg és mikor? köszönöm

Így változnak a magánszemélyekhez kapcsolódó adók Cikk

A személyi jövedelemadót, a szociális hozzájárulási adót és a társadalombiztosítást érintő, a 2019-es nyári adótörvény-változtatások csomagjában szereplő változásokat foglalta össze „adózásról érthetően” blogjában a leitnerleitner.

Termék átadása rendezvényen Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem rendezvényszervezéssel foglalkozik. Egyik rendezvényre (ami nem saját céges rendezvény volt, hanem tevékenysége során végzett rendezvényszervezéshez kapcsolódik) a nagy melegre való tekintettel kézi ventilátort vásárolt (2000 Ft/db) és osztogatott a vendégeknek (valószínűleg a megrendelő kérésére). Nem reklám célból, mert nincs rajta cégük neve vagy logója, kizárólag a vendégek kényelmi célját szolgálta. Ezeket nem kérték vissza a vendégektől, ezeket ajándékba adták. Ennek beszerzését a tevékenység végzéséhez szükséges anyag költségbe könyveljük. Kérdésem: merül-e fel ezzel kapcsolatban valamilyen adófizetési kötelezettség.

Külföldi adórezidens magánszemély részére juttatott megbízási díj adózása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Külföldi – írországi állandó lakcímmel rendelkező – adórezidens magyar állampolgár magánszemély, magyar székhelyű kft. egyik ügyvezetője lesz. Az ügyvezetést megbízási jogviszonyban látja el. Amennyiben a kft. havonta 350 ezer forint megbízási díjat fizet ki a részére, akkor a kft.-nek Magyarországon kell-e levonnia bármilyen adót vagy járulékot, illetve utána megfizetni a szociális hozzájárulási adót és szakképzési hozzájárulást? A magánszemély írországi biztosítással (tb kártyával) rendelkezik. Válaszukat előre is köszönöm.

Tagi kölcsön felszámoláskor Kérdés

Felszámolás esetén vannak-e adó- és/vagy illetékterhei a tagi kölcsönnek?

Trump elismerte: árthat Amerikának a Kínával folytatott kereskedelmi vitaq Cikk

A kereskedelmi vita Kínával árthat is az amerikai gazdaságnak, de a viszály hosszú távon előnyöket hoz majd az Egyesült Államoknak – mondta Donald Trump amerikai elnök kedden újságíróknak.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink