269 találat a(z) Varga Mihály cimkére

Ezt ígéri Varga Mihály a következő négy évre Cikk

A kormány gazdaságpolitikai céljai változatlanok, amelynek alapja, hogy az országban munkaalapú társadalom épül – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter-jelölt a kinevezése előtti meghallgatásán a parlament költségvetési bizottságának mai ülésén.

Így teljesít a magyar gazdaság – ezzel indokolja Varga Mihály Cikk

Az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 4,4 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 4,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző negyedévhez mérten 1,2 százalékos volt a gazdasági növekedés.

Belengette Varga Mihály az alanyi áfamentes határ emelését, ez lett belőle Cikk

Azt gondolta az adózó, ha Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta tavaly november elején, hogy tizenkétmillió forint lehet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában, akkor az már 2018 januárjától úgy is lesz, ez viszont nem következett be. Ugyan időben korrigálta az áfastátuszát áfakörösre a NAV-nál, a számlázó programja áfamentes bizonylatokat bocsátott ki. Hogyan tudja korrigálni a hibát? – kérdezte olvasónk. Dr. Verbai Tamás, a HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója válaszolt.

Díjazták a NAV e-szja projektjét Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal e-szja felületén eddig több mint kétszer annyian tekintették meg adóbevallásukat, mint tavaly ilyenkor, vagyis összesen 2,5 millióan – közölte a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az MTI-vel.

EBRD-előrejelzés a magyar gazdasági növekedésről Cikk

Az Európai Beruházási és Újjáépítési Bank (EBRD) szakértői is pozitívan látják a magyar gazdaság jövőjét – hangsúlyozta Varga Mihály az Európai Beruházási és Újjáépítési Bank (EBRD) 2018. évi közgyűlését követően. A nemzetgazdasági miniszter szerint az IMF javított növekedési előrejelzését követően újabb megerősítést kapott a magyar gazdaságpolitika, olvasható az NGM honlapján.

Varga Mihály a digitális cégek adóelkerüléséről Cikk

A digitalizáció kihívásaira innovatív válasz kell az adóbeszedésben is, ezért erősíteni kell a tagállamok adóhivatalai közötti együttműködést és adatcserét – mondta Varga Mihály az Ecofin mai ülésén. Az adóhatóságok közötti együttműködés keretében azonban csak olyan intézkedéseket támogat a magyar kormány, amely az adózók számára nem jelent többlet adminisztrációs terhet – tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter.

Uniós kiküldetési irányelv módosítása: a V4-országok ellenzik Cikk

A V4-országok kormányai nem értenek egyet az Európai Bizottság azon javaslatával, amely a kiküldetésről szóló irányelv módosítását célozza, nevezetesen azzal, hogy azt terjesszék ki a nemzetközi közúti közlekedésre, a szállítmányozási ágazatra – mondta Varga Mihály nemzetgazdaság miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, a V4-államok munkaügyi miniszteri találkozóját követően.

Varga és Matolcsy a gazdasági feladatokról beszélt Cikk

A nemzetgazdasági miniszter és a Magyar Nemzeti Bank (NMB) elnöke szerint a magyar gazdasági növekedés erősítésére, a felzárkózás folytatására van szükség a következő években, ezt Varga Mihály és Matolcsy György a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó rendezvényén mondta kedden Budapesten.

Idén sem kell söralátét, elkészültek az adóbevallási tervezetek Cikk

A törvényben előírt határidő előtt majdnem két héttel az adóhivatal elkészült az szja-bevallási tervezetek kitöltésével, amellyel idén mintegy ötmillió magánszemélyt mentesített a legbonyolultabb adminisztrációs terhétől – tájékoztatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn az MTI-t.

Innen várja a miniszter a munkaerő-utánpótlást Cikk

A vállalati tanműhelyek hosszú távon is biztosíthatják a vállalkozások számára a munkaerő utánpótlását, ami a mai gazdasági környezetben egyértelmű versenyelőnyt jelent – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter Győrben, a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. 420 millió forintból megvalósult duális képzési központjának mai átadásán. A kormány 180 millió forinttal támogatta a beruházást.

Varga Mihály szerint a kormány nem tett le az szja mérsékléséről Cikk

A kormány nem tett le arról a tervéről, hogy a személyi jövedelemadó jelenleg 15 százalékos kulcsát egy számjegyűre változtassa – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek.

Tudjon róla: a NAV lehet a legjobb adóhivatal az EU-ban Cikk

Az adózás terén eddig elért eredményeinket igazolja az EU egyik vezető és független gazdasági kutató intézetének a tanulmánya is, amely szerint az unió tagállamai közül Magyarországon csökkent 2010 és 2017 között a legnagyobb mértékben a tényleges adóterhelés mértéke – közölte Varga Mihály Egerben, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetői értekezletén tett bejelentését az NGM. A tényleges adóterhelés hazánkban 9 százalékponttal csökkent a hét év alatt – tette hozzá a tárcavezető.

Ezt gondolja Varga Mihály a kis- és közepes vállalkozásokról Cikk

Magyarország versenyképességének további erősítésében kiemelt szerep jut a kis- és középvállalkozásoknak – szögezte le az MTI-nek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A kormány a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakmai közreműködésével stratégiát készített a kkv-k fellendítéséről.

Nő a babakötvény kamata Cikk

Februártól 5,4 százalékra nő a babakötvény kamata, jóval magasabb lesz, mint a bankok által fizetett betéti kamat – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az MTI-vel.

Dicsérte az adóhivatali átalakítást a miniszter Cikk

Sikeres a közigazgatás 2010-ben elkezdett átalakítása, az átlagemberek és a vállalkozások számára is gyorsabbá vált az ügyintézés – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Hódmezővásárhelyen.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Bérmunka áfája

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Magánszemély általi adományozás

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Feliratozott papírtáska, toll,

Surányi Imréné

okleveles közgazda

2019 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X