368 találat a(z) Varga Mihály cimkére

Így látja a pénzügyminiszter a 2020-as költségvetést Cikk

A jövő évi költségvetés egyszerre segíti a bérek, a beruházások növekedését, valamint a közterhek, az adók és az államadósság csökkentését – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Közölte: a költségvetési bevételek megfelelő formában történő csökkentése olyan lehetőségeket nyit meg, amelyekkel a vállalkozások és a munkavállalók is élni tudnak.

Varga Mihály a nyári diákmunka programról Cikk

A Nyári diákmunka program első hetén mintegy 20 ezer diák állt munkába, ez a program hétéves történetének legmagasabb induló létszáma, mondta Varga Mihály az MTI-nek csütörtökön.

Munkásszállást adtak át Mórahalmon. Támogatás a munkaerő országon belüli mozgására Cikk

A magyar gazdaság teljesítményének növekedésével párhuzamosan a szakképzett munkaerő iránti kereslet is emelkedik, ezért a kormány több módon támogatja a munkaerő országon belüli mozgását – hangsúlyozta Varga Mihály a mórahalmi Szent Benedek Munkásszálló átadásán. A pénzügyminiszter kifejtette: ennek része a munkásszálló-építési program, amelynek keretében eddig több mint 8 milliárd forint támogatásról született döntés, és mintegy 3000 munkavállaló elszállásolására nyílik lehetőség.

Két hónappal meghosszabbítják a banki adategyeztetés határidejét Cikk

Varga Mihály pénzügyminiszter a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényhez pénteken benyújtott módosító javaslattal kezdeményezte, hogy a parlament két hónappal hosszabbítsa meg a banki adategyeztetés határidejét augusztus 31-ig.

Újabb támogatás a kkv-k munkahelyteremtésére Cikk

Mintegy 100 vállalkozás nyert el másfélmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása program idei első kiírásának keretében – mondta Varga Mihály az MTI-nek.

Viszik az új állampapírt, mint a cukrot Cikk

Eredményes és népszerű a Magyar Állampapír Plusz, az új állampapírból több mint 500 milliárd forintot vásároltak egyetlen hét alatt, ez minden idők legmagasabb egyhetes forgalmi adata a piacon – tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t.

Nyugdíjasok kilátásai 2020-ra: ellátások emelése, nyugdíjprémium Cikk

A 2020 januárjában a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alapján esedékes nyugdíjemelés meghatározásakor 2,8 százalékos fogyasztói árnövekedést kell figyelembe venni – olvasható a 2020. évi költségvetésről szóló, kedden benyújtott javaslatban.

Öt év után 6 százalékos kamat: már jegyezhető a magyar állampapír plusz Cikk

Mától jegyezhető a magyar állampapír plusz (máp plusz), az új lakossági állampapír 5 éves futamidő alatt folyamatosan emelkedő magas hozamot kínál, az adómentes megtakarítási lehetőség átlátható és könnyen elérhető az érdeklődők számára, ráadásul a befektetett összegnek nincs alsó határa – hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatóján Varga Mihály pénzügyminiszter.

További adómódosításokat szorgalmaz a BDO Magyarország Cikk

A BDO Magyarország üdvözli a gazdaságvédelmi akciótervbe foglalt változtatásokat az adórendszerben, de a versenyképesség fenntartása érdekében további átalakításokat is szükségesnek tart az adminisztráció digitalizációjának támogatására, a bérekre rakódó terhek csökkentésére.

Megszűnik a reklámadó, csökken a kiva kulcsa. Varga Mihály az adómódosításokról Cikk

Eltörlik a reklámadót, csökkentik a kiva kulcsát, megszüntetik az adófeltöltést. Összesen 14 döntést jelentett be Varga Mihály – írja a hvg.hu.

Június 3-ától jegyezhető az új lakossági állampapír Cikk

Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz) néven 2019. június 3-ától jegyezhető a legújabb, minden eddiginél kedvezőbb hozamot biztosító lakossági állampapír – jelentette be Varga Mihály – olvasható a kormany.hu-n.

PM: a várakozásoknak megfelelően alakulnak a költségvetési folyamatok Cikk

A magyar gazdaság teljesítményének és az adócsökkentések ellenére is növekvő bevételeknek köszönhetően stabil és kiegyensúlyozott a költségvetés helyzete – jelentette ki Varga Mihály. A pénzügyminiszter kiemelte: áprilisban 102,9 milliárdos többlet keletkezett, ezzel a négyhavi hiány 39 milliárd forint volt, mindez összhangban van a kormány várakozásaival.

Hárommilliárd forintból épít új üzemet a MOL Zalaegerszegen Cikk

A Nagyvállalati Beruházási Támogatási program eredményeként már 160 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg Magyarországon, ezért a kormány kiterjeszti a nagy- és kiskereskedelemi ágazatokra is – jelentette ki Varga Mihály a MOL Olaj és Gázipari Nyrt. új gumibitumen üzemének alapkőletételén Zalaegerszegen. A pénzügyminiszter kifejtette: a támogatás elsősorban az élőmunka kiváltását, a raktárkapacitás bővítését, illetve az automatizálást célzó beruházásokra bővül ki.

Magyar-kazah adóügyi együttműködési megállapodást írtak alá Cikk

Megállapodást írt alá Varga Mihály pénzügyminiszter és Solpankulov Berik kazah pénzügyminiszter-helyettes, amelynek révén erősödhet a két ország együttműködése az adó- és vámdigitalizáció területén – közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel kedden.

Magyarország ellenzi a közös társasági adóalap, illetve új típusú áfaforrás bevezetését az EU-ban Cikk

Magyarország ellenzi a közös társasági adóalap, illetve új típusú áfaforrás bevezetését az Európai Unióban, és ragaszkodik versenyképes adózási rendszeréhez – mondta az MTI-nek Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Bukarestben, ahol az EU pénzügyminisztereinek informális tanácskozásán vesz részt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink