14 találat a(z) Nagy Márton cimkére

Megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között: minimálbér 266 800 forint, garantált bérminimum 326 000 forint Cikk

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között. A felek több pontban megegyezésre jutottak, köztük abban, hogy a legkisebb keresetek már 2023 decemberében emelkedhetnek: a minimálbér 15 százalékkal, 266 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal, 326 000 forintra növekedhet – jelentette be Nagy Márton, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményében.

Nagy Márton: Nem lesz új bankadó, emelkedik az idei hiánycél, asztalon az üzemanyagár ügye Cikk

A növekedési és a stabilitási célok közötti harmónia megteremtése a kormány célja - mondta Nagy Márton a Portfolio-nak adott interjújában. A gazdaságfejlesztési miniszter a közgazdász vándorgyűlésen tartott előadása előtt elmondta, hogy a lakossági kamatstop két lépcsőben kerülhet kivezetésre, az ütemezése pedig a fogyasztás helyreállásától függ. Különadó-bevezetés és -emelés nem lesz, az állami cégeknél keletkező profit viszont elvonásra kerülhet – írja a portfolio.hu.

Háromszorosára nő az adómentesen adható belföldi kiküldetés napidíja, a külföldi napidíjat is megemlik Cikk

„A kormány a nemzetgazdaság egésze szempontjából kiemelkedő fontosságot tulajdonít a logisztikai és közúti fuvarozási ágazatnak, amely a magyar gazdaság fontos, megkerülhetetlen eleme. Ez az ágazat a GDP 5 százalékát, míg a foglalkoztatottak 4 százalékát adja, mintegy 130 ezer család megélhetését biztosítva” – írta hétfői közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Van kiút az inflációs csapdából? Orbán Viktor a gazdasági évnyitón Cikk

Az infláció letörése és a recesszió elkerülése – két látszólag egymásnak ellentmondó feladat áll a kormány előtt – írja a hvg.hu. A gazdaságpolitika irányítói, Varga Mihály pénzügyminiszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hagyományos évnyitóján beszélnek arról, hogyan is képzelik ezek megoldását. Egy dologban azonban szakítottak a hagyománnyal: idén második éve nincs jelen a találkozón a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György.

Nem hosszabbítja meg a kormány a fizetési moratóriumot az év végén Cikk

A kormány nem hosszabbítja meg a fizetési moratórium év végével lejáró hatályát – jelentette be keddi közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter. A moratóriumban lévők száma ugyanis jelentősen csökkent: az egyre nagyobb számban kilépő ügyfelek miatt 2022. augusztusra már csak a vállalati hitelek mindössze 1 százaléka, a lakossági hiteleknek pedig csak 3 százaléka vett részt a célzott fizetési moratóriumban, és azóta ez tovább csökkent.

11 pontos akciótervvel és az új hitelprogramokkal kerülné el a recessziót a kormány Cikk

A kormány 11 pontos akciótervének intézkedései és az új hitelprogramok (gyármentő garancia- és hitelprogram) biztosíthatják a recesszió elkerülését Magyarországon, hosszú távon azonban új gazdaságstratégiai modellre is szükség van – hangsúlyozta a gazdaságfejlesztési miniszter szerdán, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. fennállásának 30. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen.

Ársapka után itt a kamatsapka: maximalizálják a betéti kamatokat Cikk

Alig jelentek meg a lekötött betéteknél a 10 százaléknál magasabb kamatok, a kormány máris kamatsapkát húz rájuk, nehogy a bankok „túl magas” kamatot fizessenek az ügyfeleknek, olvasható a hvg.hu oldalán.

Itt vannak a szombati kormányinfó részletei Cikk

A 2022. október 22-ei, szombati kormányinfón elhangzottak szerint a kormány három fő pillérre építi szankciós infláció elleni gazdaságpolitikáját: kamatstopot hirdet a kkv-k változó kamatozású hiteleire, módosítja a Széchenyi Kártya Program feltételeit és gyármentő programot indít.

Hosszabbítás: marad a kamatstop június végéig Cikk

A kormány 2023. június 30-áig meghosszabbította a 2022 januárjában bevezetett kamatstopot, valamint arról is döntött, hogy kiterjeszti annak hatályát. Ennek értelmében a kamatstop már a legfeljebb 5 éves kamatperiódusokban rögzített hitelkamattal nyújtott, államilag nem kamattámogatott jelzáloghitel-szerződéseket is megvédi a drasztikus kamatnövekedéstől – jelentette ki hétfői közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

Vodafone-osok, figyelem, bekebelezi a 4iG Nyrt. a céget! A versenyhivatalt is kiiktatnák? Cikk

A Vodafone Group megállapodott a 4iG Nyrt.-vel és a Corvinus Zrt.-vel a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. (Vodafone Magyarország) 100 százalékának eladásáról, összesen 715 milliárd forint (1,8 milliárd euró) vállalati értéknek megfelelő készpénzes ellenértékért – közölte ma a Vodafone Group.

Az extraprofitadó más formában hosszabb távon is velünk maradhat Cikk

Leginkább a légitársaságokat sújtó extra teherre gondolt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, de két kivétellel ez más extraprofitadóknál is elképzelhető.

Szja-visszatérítés gyerekes családoknak: ekkor lesz rá fedezet Cikk

A számítások szerint mintegy 1,1 millió gyerekes családban 1,5 millió kereső kaphat személyi jövedelemadó visszatérítést 5,5 százalékot meghaladó gazdasági növekedés esetén – mondta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán, ahol arról is beszélt, szeptember végéig a jelenlegi formájában marad a hitelmoratórium, addig lehet gondolkodni a folytatáson.

Lemondott az MNB alelnöke Cikk

A Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős alelnöke Nagy Márton – más fontos vezetői megbízatása miatt – a mai napon lemondott alelnöki tisztségéről, közölte honlapján az MNB.

Babaváró hitel más kölcsön kiváltására Cikk

A babaváró hitelhez kapcsolódva változnak az adósságfék-szabályok, a babavárót önerőként be lehet számítani a lakáshitel felvételbe, és várhatóan nem korlátozzák, hogy a babaváró hitellel más kölcsönt kiváltsanak az ügyfelek – jelentette be Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke kedden a MNB kamatdöntést követő sajtótájékoztatóján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink