145 találat a(z) Magyar Közlöny cimkére

Nemcsak eltörölték a földadót, de még azt is visszafizettetik, amit eddig beszedtek az önkormányzatok Cikk

A péntek esti Magyar Közlönyben megjelent két, a földadót is érintő jogszabály. Az egyik az a törvény, ami a helyi adókról szóló szabályozást írja át úgy, hogy helyi adót bármire kivethet egy önkormányzat, kivéve az alábbiak: a termőföld, a termőföld tulajdonjoga, valamint a termőföldre ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog. Ezt a szeptember elején hatályba lépő törvényt július 4-én fogadta el a parlament, a megjelenése tehát nem okozott meglepetést – írja a 444.hu.

4 új törvény jelent meg az éjjel Cikk

Négy új törvény – többek között a Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény –, kettő új rendelet, három határozat, továbbá a Kúria három közleménye jelent meg a Magyar Közlöny 2023. évi 104. számában.

Módosuló lakástámogatás, új bírságszabályok – nyolc rendelet jelent meg Cikk

A Magyar Közlöny 2023. évi 103. számában nyolc rendelet és három kormányhatározat jelent meg július 11-én éjjel.

Új jogszabályok a 102. számú Magyar Közlönyben: félmilliárd forintos mentőövet dob a kormány a recski sárlavina károsultjainak Cikk

A Magyar Közlöny július 10-én megjelent 102. számában két kormányrendeletet és hat határozatot hirdettek ki, köztük azt a kormányhatározatot, amely félmilliós kormányzati segélyt biztosít a recski sárlavina károsultjai számára.

Két közlöny: két új törvény és nyolc új kormányrendelet Cikk

Tegnap este két közlöny jelent meg, az egyikben kihirdették a pedagógusok életpályájáról, továbbá a 2024. évi költségvetés megalapozásáról szóló törvényt, a másikban nyolc új kormányrendelet mellett egyebek közt miniszteri rendeletek és kormányhatározatok jelentek meg.

Érettségi vizsga, felnőttképzés, szakképzés, háziorvosok és fogorvosok – újabb rendeleteket hirdetett ki a kormány Cikk

Nyolc új kormányrendelet – többek között a szakképzésben lezajlott átalakítás utólagos hatásvizsgálatából adódó kormányrendelet-módosításokról szóló 292/2023. kormányrendelet –, valamint kettő új rendelet és nyolc határozat jelent meg a Magyar Közlöny 2023. évi 101. számában.

Az éjjel megjelent két Magyar Közlönyben összesen hét kormányrendelet és számos egyéb rendelet jelent meg Cikk

A június 30-án megjelent Magyar Közlönyökben összesen hét kormányrendeletet hirdettek ki, de megjelent számos egyéb minisztériumi, illetve MNB-rendelet is a 96–97. számban.

Rendeletben rögzítette a kormány, hogy július végén vége az árstopoknak Cikk

A kötelező akciózás részleteit is közzétették – írja a hvg.hu.

15 kormányrendeletet hirdettek ki csütörtökön, de több mint 30 kormányrendelet változott Cikk

Tizennégy új kormányrendelet, további négy új rendelet és négy határozat jelent meg a Magyar Közlöny 2023. évi 95. számában, valamint egy új kormányrendeletet hirdettek ki a Magyar Közlöny 2023. évi 94. számában, de összesen több mint 30 kormányrendeletet módosítottak.

Kilenc új kormányrendelet jelent meg tegnap Cikk

A Magyar Közlöny 2023/93. számában június 28-án kilenc új kormányrendelet, továbbá a kormány tagjainak számos rendelete jelent meg.

Öt új törvényt hirdettek ki az éjjel, de több mint öt tucat törvény változott Cikk

Öt új törvény – köztük három salátatörvény, melyek értelmében összesen 64 törvény változik –, tizenegy rendelet – köztük két kormányrendelet, amely összesen 14 kormányrendelet módosítását jelenti –, továbbá kettő kormányhatározat jelent meg a június 22-ei Magyar Közlönyben.

Hét új törvényt hirdettek ki tegnap este, de csaknem száz változott Cikk

Több új törvény megjelent a 2023/89. számú, június 21-ei Magyar Közlönyben, köztük olyan salátatörvények is, amelyek 32-32-15-18 másik (köztük adó-, társadalombiztosítási és munkajogi) törvényt módosítanak.

Három kormányrendelet és három miniszteri rendelet jelent meg tegnap Cikk

Több kormányrendelet és miniszteri rendeletet is kihirdettek a 2023/86. számú Magyar Közlönyben.

Itt vannak az EPR-díjtételek: a június 2-án megjelent Magyar Közlönyben 13 jogszabályt hirdettek ki Cikk

A Magyar Közlöny június 2-án megjelent 81. számában 13 jogszabályt hirdettek ki.

Egy tucat törvény, köztük több salátatörvény jelent meg az éjjel Cikk

Tizenkettő törvény, köztük több – többek között egyes egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú törvények módosításáról szóló – salátatörvény és négy rendelet jelent meg május 11-én a Magyar Közlöny 2023. évi 70. számában.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gázolaj-támogatás

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Naplófőkönyv vagy pénztárkönyv?

Szipszer Tamás

adószakértő

Egyéni vállalkozásból kft.

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink