145 találat a(z) Magyar Közlöny cimkére

Hét rendelet, tizenkilenc határozat jelent meg az éjjel – közöttük az egyes állami támogatások szabályait tartalmazó rendelet Cikk

Hét rendelet – közöttük egyes mezőgazdasági termékek Magyarországra történő behozatalával kapcsolatos intézkedésekről szóló 80/2024. kormányrendelet, valamint az egyes állami támogatási kategóriák közös és sajátos szabályait tartalmazó 4/2024 KTM rendelet –, továbbá tizenkilenc határozat jelent meg a Magyar Közlöny 2024. évi 44. számában.

10 kormányrendeletet hirdettek ki az éjjel, köztük a valorizációs szorzókat tartalmazó rendeletet is Cikk

A Magyar Közlöny március 28-án éjjel megjelent 38. számában 10 kormányrendeletet hirdettek ki, köztük a 2024. évre vonatkozó valorizációs szorzókat megállapító kormányrendeletet is. A közlöny tartalmaz még több más rendeletet és kormányhatározatokat is.

Négy új rendelet a legfrissebb közlönyben Cikk

A 2024. évi 31. számú Magyar Közlönyben négy rendeletet és több határozatot is kihirdettek március 12-én éjjel.

Veszélyhelyzeti kormányrendelet, Stratégiai Tanácsadó Testület – új jogszabályok jelentek meg Cikk

Egy új kormányrendeletet és öt kormányhatározatot közölt március 6-ai, 26. számában a Magyar Közlöny.

Változott az egészségügyi szakellátás tb-finanszírozásáról szóló rendelet Cikk

Az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. NM rendeletet módosító 15/2024. BM rendeletet a Magyar Közlöny 2024. évi 25. számában hirdették ki március 5-én.

Módosult az önálló vállalkozók tevékenységi jegyzékéről szóló rendelet Cikk

Huszonkettő rendelet – köztük az önálló vállalkozók tevékenységi jegyzékéről szóló rendelet, valamint a magán egészségügyi-szolgáltatónál szakmai szabályok megszegésével nyújtott szolgáltatásból eredő ellátás költségének megtéríttetéséhez kapcsolódó részletszabályokról szóló 41/2024. kormányrendelet –, továbbá két határozat jelent meg a Magyar Közlöny 2024. évi 23. számában.

Három rendeletet hirdettek ki a legfrissebb Magyar Közlönyben Cikk

A Magyar Közlöny 2024. évi 15. számában több határozat mellett két kormányrendeletet és egy BM rendeletet hirdettek ki.

Nyolc rendelet, tíz határozat jelent meg az éjjel Cikk

Nyolc rendelet – közöttük a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény veszélyhelyzet idején történő eltérő alkalmazásáról szóló 18/2024. kormányrendelet –, valamint tíz határozat jelent meg a Magyar Közlöny 2024. évi 14. számában.

Két új kormányrendelet és egy NGM rendelet jelent meg tegnap este Cikk

Két korábbi rendeletét módosította a kormány és egy GFM rendeletet a nemzetgazdasági miniszter – derül ki a január 1-ei, 12. számú Magyar Közlönyből.

Tizenhat rendelet jelent meg az éjjel Cikk

Tizenhat rendelet – közöttük a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról, a munkaerőpiaci mobilitást elősegítő munkásszállás építéséhez nyújtható támogatásról szóló kormányrendeletet módosító 5/2024. kormányrendelet –, valamint kilenc határozat jelent meg a Magyar Közlöny 2024. évi 5. számában.

Közel 100 rendelet jelent meg az éjjel Cikk

Kilencvenhat rendelet – közöttük a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerrel, valamint a kötelező visszaváltási díjas rendszerrel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 674/2023. kormányrendelet, amely hét kormányrendelet módosítását foglalja magában –, valamint hét kormányhatározat jelent meg 2023. december 29-én a Magyar Közlöny 2023. évi 193. és 194. számában.

Nincs megállás, év végi hajrában a miniszterek – itt az újabb rendeletcunami Cikk

Módosult többek között a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény, a villamosenergia rendszerhasználati díjakról szóló törvény, több egészségügyi minisztériumi rendelet, a számviteli szabályokról szóló kormányrendelet, a kis- és középvállalkozásokkal összefüggő egyes intézkedésekről szóló kormányrendelet – derül ki az összesen több mint 70 rendeletet tartalmazó december 28-án éjjel megjelent Magyar Közlöny 2023. évi 191. és 192. számából.

38 jogszabályt hirdettek ki: módosul az Mt., a környezetvédelmi termékdíjról és a munkavédelemről szóló törvény is Cikk

A Magyar Közlöny 189. számában 38 jogszabályt hirdettek ki.

16 rendelet, 9 határozat a legújabb közlönyben Cikk

A Magyar Közlöny 2023. évi 183. számában tizenhat rendeletet és kilenc határozatot hirdettek ki december 19-én.

27 rendelet, 8 határozat a legújabb Magyar Közlönyben Cikk

A Magyar Közlöny 2023. évi 177. számában 27 rendeletet és 8 határozatot hirdettek ki december 12-én.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-tulajdonos lehet-e katás egyéni vállalkozó?

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink