6 találat a(z) M3-as metró cimkére

Forgalomkorlátozás lesz a Nyugati pályaudvarnál Cikk

A 3-as metró felújítása miatt forgalomkorlátozás lesz szombattól a Nyugati térnél – közölte a BKV az MTI-vel.

Két állomáson nem áll meg a metró az M3-as vonalon július 13-ától Cikk

Megállás nélkül halad át az M3-as metró 2020. július 13-ától, hétfőtől a Semmelweis Klinikák és a Corvin-negyed állomáson, mert ezen a két helyszínen is elkezdődnek a vonalfelújításhoz kapcsolódó korszerűsítési munkák, közölte honlapján a BKK. Az M3-as metró továbbra is a Nagyvárad tér és Újpest között közlekedik, a két lezárt metróállomás környezetét a Kálvin tér és a Népliget között közlekedő, M30-as jelzésű állomáspótló busszal lehet majd elérni. Az állomáspótló busz használatát a BKK kifejezetten csak annak ajánlja, aki a két újonnan lezárt állomás környékére tart. A metrópótlás rendje emellett nem változik, azaz munkanapokon a metró helyett továbbra is Kőbánya-Kispest és Nagyvárad tér között, hétvégéken pedig a Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között pótlóbusszal lehet utazni.

Két metróállomást is lezárnak felújítás miatt Cikk

A Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák metróállomáson is elkezdődnek az M3-as metróvonal felújításához kapcsolódó korszerűsítési munkálatok, ezért a metró az említett két állomáson július 13-ától megállás nélkül áthalad – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.

Metróállomás-lezárások, pótlóbusz a fogaskerekű helyett Cikk

Hétfőtől lezárják az Arany János utca és a Ferenciek tere metróállomást a 3-as metró felújítása miatt. A fogaskerekű helyett pótlóbusz jár.

3-as metró: szombattól pótlóbuszok járnak a Lehel tér és Kőbánya-Kispest között Cikk

Szombattól hétvégenként Újpest-központ és a Lehel tér között járnak csak a 3-as metró szerelvényei, Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között pedig pótlóbuszok közlekednek.

M3-as metró: megint hiba van a felújított szakaszon Cikk

Műszaki okokra hivatkozva az Újpest-Központ metrómegálló elhagyására szólították fel az utasokat ma reggel, 9 órakor – jelezte az Indexnek egy utas.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Ingatlaneladás adókötelessé tétele

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ingatlan bérbeadása

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Exportszámlák árfolyama

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close