428 találat a(z) Európai Bizottság cimkére

Európai Bizottság: a válságkezelésre szánt eszközök és szolgáltatások legyenek áfamentesen beszerezhetők Cikk

Az Európai Bizottság javaslatot tett arra, hogy a válsághelyzetekben az általa, valamint az uniós szervek és ügynökségek által beszerzett, majd a tagállamok és a lakosság rendelkezésére bocsátani kívánt termékek és szolgáltatások áfamentességet kapjanak – közölte az uniós bizottság hétfőn.

Ilyen hatással volt a járvány a fogyasztói szokásokra Cikk

Az Európai Bizottság 23 gazdasági ágazatban mérte fel a fogyasztói tapasztalatokat a COVID–19 járvány idején. Az európai fogyasztók többet rendelnek az internetről, illetve igyekeznek minél gyakrabban helyben vásárolni. Mindezek mellett „zöldebb” döntéseket hoznak, vagyis hajlandóak többet fizetni olyan termékért, amely környezetbarát, olvasható a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) honlapján.

Az EU további 9 milliárd euró forrást biztosít a munkanélküliség mérséklésére Cikk

Az Európai Bizottság további 9 milliárd euró összegű, 2036. júniusi lejáratú kötvénycsomagot bocsátott ki a koronavírus-járvány miatt megnövekedett munkanélküliség mérséklését célzó uniós program (SURE) lehívható forrásai számára – közölte az uniós bizottság szerdán.

Izer Norbert: megszűnik a fordított áfa a munkaerő-kölcsönzésnél Cikk

Véget ér a fordított adózás a munkaerő-kölcsönzésnél, április 1-jétől már nem a megrendelő, hanem a munkaerőt kölcsönbe adó cég számítja fel és fizeti meg az általános forgalmi adót – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Tiltott állami támogatások: az Európai Bizottság döntéseit gyakran támadják Cikk

Rendkívül aktív küzdelmet folytatott az elmúlt években az agresszív adótervezési struktúrák ellen az Európai Bizottság. Tiltott állami támogatások vonatkozásában több nemzetközi cég által alkalmazott struktúrát megtámadtak, több esetben azonban a Bizottság álláspontját az Európai Unió Bírósága nem osztotta, olvasható a Deloitte elemzésében.

Tagállami reformprojektek támogatását hagyta jóvá az Európai Bizottság Cikk

Kétszáznál is több olyan tagállami projekt 102,6 millió eurós (mintegy 37 milliárd forint) támogatását hagyta jóvá az Európai Bizottság, amelyek célja a gazdasági növekedést ösztönző nemzeti reformok kidolgozása és végrehajtása. Az uniós testület tíz új magyarországi kezdeményezés támogatásáról döntött.

Digitális vakcinaútlevelet javasol az Európai Bizottság Cikk

Márciusban tesz javaslatot az Európai Bizottság egy EU-s digitális vakcinaútlevél létrehozására – számol be a hírről a Reuters nyomán a Portfolio.hu. A bizottság azt ígérte, hogy igyekeznek olyan javaslatot kidolgozni, amely nem diszkriminálja negatívan azokat az állampolgárokat, akik még nem kapták meg az oltást.

Iparűzési adó felezése: rábólintott az EU Cikk

Jóváhagyta az Európai Bizottság a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos állami támogatásokra vonatkozó ideiglenes keretszabály alapján azt a magyar állami támogatási programot, amely a kis- és középvállalkozásoknak hivatott segítséget nyújtani és likviditást biztosítani a koronavírus-válság hatásainak enyhítése érdekében – adta hírül a napi.hu a testület közleménye alapján.

Az EU-n belüli adóügyi információcsere hiányosságai hozzájárulhatnak az adóelkerüléshez és az adókijátszáshoz Cikk

Az Európai Unió tagállamai közötti adóügyi információcsere továbbra sem elegendő a méltányos és eredményes adózás biztosításához az egységes piacon, a hiányosságok hozzájárulhatnak az adóelkerüléshez és az adókijátszáshoz – közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű számvevőszéke kedden.

Környezetvédelem: világossá kellene tenni a gazdákra vonatkozó uniós elvárásokat Cikk

Pontosítania kellene az Európai Bizottságnak (EB) az új közös agrárpolitikában (kap) a gazdákra vonatkozó környezetvédelmi kötelezettségeket – mutat rá közleményében Mezei Dávid, a Takarékbank agrár- és uniós kapcsolatokért felelős ügyvezető igazgatója.

Koronavírus: uniós járványügyi intézkedéseket összefoglaló mobilalkalmazás indult Cikk

Az Európai Bizottság Re-open EU néven ingyenesen letölthető mobilalkalmazást indított a koronavírus-járvány kapcsán Európa-szerte meghozott egészségügyi, biztonsági és utazási intézkedésekről – közölte az uniós bizottság hétfőn.

Versenyjogi eljárást indított az EU az Amazon ellen Cikk

Az Európai Bizottság versenyjogi biztosa eljárást indított az amerikai Amazon kiskereskedelmi portál ellen versenyellenes magatartás vádjával.

Az Európai Bizottság az uniós költségvetésen és a helyreállítási alapról szóló megállapodáson dolgozik Cikk

Az Európai Bizottság folytatja munkáját, hogy általános egyetértés jöjjön létre az unió 2021-től érvényes, hétéves költségvetéséről és a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk helyreállítását célzó mentőcsomagról – közölte Erik Mamer, az uniós bizottság vezető szóvivője a testület szokásos sajtótájékoztatóján hétfőn.

Az EU 300 millió adag oltóanyagot fog vásárolni a Pfizertől és a Biontechtől Cikk

Az Európai Unió 300 millió adag oltóanyagot fog vásárolni a Pfizertől és a Biontechtől – jelentette be az Európai Bizottság elnöke hétfőn, miután a két cég közölte: kilencven százalékban hatásos lehet az általuk kifejlesztett kísérleti oltóanyag az új típusú koronavírus ellen.

Az EU új vámtarifákat vezet be amerikai termékekre Cikk

Európai Unió új vámtarifákat készül bevezetni amerikai importtermékekre a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) döntése alapján a Boeing amerikai repülőgépgyártónak nyújtott, tiltott támogatások miatt – jelentette be Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság kereskedelemért felelős alelnöke hétfőn.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink