6 találat a(z) árazás cimkére

Cikk

Egy közelmúltbeli ügyben a Kúria a vagyonvédelmi szolgáltatáshoz fűződő általánosforgalmiadó-levonási joggal kapcsolatban fogalmazott meg vizsgálandó szempontokat. Ítéletében feltárta a levonási joggal összefüggésben a láncolatos ügyletek és az ezek során alkalmazott ár jelentőségét is – az ügy tapasztalatai más szolgáltatások esetében is igazodási pontot jelenthetnek.

Cikk

Mintegy ötezer bolt árfeltüntetési, áralkalmazási gyakorlatát ellenőrizte tavaly a fogyasztóvédelmi hatóság, a szakemberek közel 1700 helyszínen tapasztaltak hiányosságot – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Jövő májustól szigorodnak az akciós árak feltüntetésének szabályai. Termékekre vetítve jóval kedvezőbb volt az arány: a vizsgált 600 ezer árucikknek mindössze 3 százalékánál merült fel kifogás. A vásárlók megtévesztésének megelőzése érdekében az ellenőrzések januártól is folytatódtak.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 111 millió forint bírsággal sújtotta a Husqvarna Magyarország Kft.-t, mert a cég és egyes forgalmazói jogsértő módon határozták meg a Husqvarna, a Gardena és a McCulloch márkák internetes továbbeladási árait. Az internetes forgalmazók nem kaptak bírságot. Az eljárásban érintett minden vállalkozás köteles azonban olyan intézkedéseket bevezetni, amelyekkel a hasonló jövőbeni jogsértések elkerülhetővé válnak, közölte a GVH.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Eszközbeszerzés alkatrésznek

Pölöskei Pálné

adószakértő

Áfaalanyiság – határérték átlépése

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink