hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Továbbra is komás maradna? Figyeljen a NAV értesítésére!

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) előzetes értesítést küld azoknak, akik jelenleg szerepelnek a köztartozásmentes adózói adatbázisban (KOMA), de a hónap utolsó hetében végzett előzetes vizsgálat szerint valamit elmulasztottak. A hónap utolsó napja előtt küldött értesítés lehetőséget ad arra, hogy még időben intézkedhessenek és pótolják a mulasztást, elkerülve ezzel a KOMÁ-ból történő kizárást.

Az értesítést megalapozó vizsgálat pillanatnyi időállapot szerinti adatokon alapul, ezért, ha az adózó a mulasztását időközben már rendezte, például tartozását befizette, bevallását benyújtotta, akkor az előzetes értesítéssel kapcsolatban további teendője nincs. A NAV figyelemfelhívása választható lehetőség, az eBev felületen rendelkezhetnek az érintettek arról, ha a jövőben nem szeretnének ilyen értesítést kapni.

A NAV minden hónap utolsó napján fennálló állapot szerint vizsgálja a KOMÁ-ban történő szereplés feltételeit, és az eredmény alapján a tárgyhónapot követő hónap 10-éig frissíti adatbázisát. Az előzetes értesítéssel a NAV az adatbázisban már szereplő adózókat segíti azzal, hogy a rendelkezésére álló adatok szerint előre felhívja a figyelmet az esetleges kizárásra.

Gyakran előfordul, hogy az adózók kisebb mulasztás, jellemzően kisebb összegű, néhány ezer forintos, elsősorban figyelmetlenségből adódó folyószámla-rendezési problémák miatt kerülnek ki az adatbázisból. Ennek következménye számos kellemetlenség lehet, hiszen a mulasztás pótlása után leghamarabb csak a következő havi adatbázis-frissítéssel kerülhet vissza a KOMÁ-ba. Ez leginkább az EKÁER-bejelentésre kötelezett adózóknak fontos, ugyanis, ha valamely adózó szerepel az adatbázisban és megfelel a feltételeknek, akkor nem kell biztosítékot fizetnie.

Az adatbázisban történő további szereplésért az adózónak az előzetes értesítésben megjelölt hiányosság(ok) pótlását, valamint a tárgyhónapban esedékes további teendőket a hónap utolsó napjáig kell elvégeznie.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink