További témák

Megjelent a decemberi VálaszAdó

  • adozona.hu

Több hónapig tartó huzavona után körvonalazódtak az egyes adótörvények főbb jövő évi változásai, noha a korábbi évek gyakorlatát tekintve korántsem jelenthető ki, hogy az őszi adócsomagban elfogadott módosítások már a végleges szabályokat tartalmazzák, hiszen évről évre fel-felbukkannak az év végi egyéb, költségvetési tárgyú törvényjavaslatokban adószabályokat érintő változtatások is.

Az idei adótörvény-módosítások közül a legnagyobb visszhangot a személyi jövedelemadózást érintő változtatások váltották ki, kiadványunkban így az adótörvénycsomagban elfogadott, kihirdetett új szja-szabályokat, valamint a kisvállalati adózásra (kiva) vonatkozó módosításokról szóló írásunkat emeltük ki. 

Tapasztalatok szerint fogós kérdés a munkáltatók számára,  hogy meddig kell őrizni a munkaügyi iratokat. Szakértőink munkajogi és társadalombiztosítási szemszögből is megvizsgálták a kérdést.

A műszakpótlékra jogosultság megítélése is számos munkáltató számára okoz nehézséget. A Kúria ennek feltételeiről hozott a munkáltatók számára iránymutató döntést.

Cégvezetők sora szembesül azzal, hogy ugyan a tagi kölcsön jól jöhet a forráshiányos társaságnak, de gondot okozhat, ha a vállalkozás szeretne megszabadulni tőle.

Szakértőnk elemzi az áfalevonási jog érvényesítéséről és annak adóhatósági ellenőrzése során figyelembe vett szempontokról közzétett NAV-állásfoglalást.

A decemberi VálaszAdót itt töltheti le!

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Szochomaximum számítása

Széles Imre

tb-szakértő

Családi gazdaság

Lepsényi Mária

adószakértő

Vasárnapi pótlék kérdése

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

2018 december
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X