hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt a lista! Ők sumákolnak az alkalmazottak bejelentésével

  • adozona.hu

A NAV közzéteszi továbbá a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját is. A NAV, a honlapján közzétett adózók adatait két év elteltével törli. Kivéve, ha a jogsértést az adózó ismét elkövette. A listából való törléshez szükséges két évet az ismételt jogsértés közzétételétől kell számítani.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, lakcímét adószámát, természetes személy esetében az adóazonosító jelet, akiknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be foglalkoztatottaik munkaviszonyát.

A bejelentés nélkül alkalmazottat foglalkoztatók listája itt található.

A NAV felhívja az adózók és a bíráló szervek, szervezetek figyelmét, hogy kizárólag az tartozik a nem rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezők közzé, akit a NAV, illetve a bíróság a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül ismételten bírsággal sújtott a korábbival azonos és ugyanazon telephelyen elkövetett jogsértés miatt.

Az ismételt mulasztásnak számít, ha a közzétett és az előző mulasztás jogerőssé és végrehajthatóvá válása között nem telt el két év. A lista rendszeres frissítése miatt előfordulhat, hogy az előző mulasztás már nem szerepel a NAV honlapján nyilvánosságra hozott, bejelentés nélkül alkalmazottat foglalkoztatók listáján.

2018. január 1-je óta a NAV külön nyilvánosságra hozza a bejelentés nélkül alkalmazottat foglalkoztatók közzétételi listáján szereplő adózók közül azokat, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének.

A nem rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkező adózók listája itt található.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink