hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egyre több magyar vállalkozás léphet be az amerikai piacokra

  • MTI

Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatai a gazdaság és a pénzügyek területén is erősödnek, egyre több magyar vállalkozás léphet be az amerikai piacokra – közölte Varga Mihály, miután ma hivatalában fogadta David B. Cornsteint, az Egyesült Államok budapesti nagykövetét.

A Pénzügyminisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a miniszter az amerikai lehetőségekről szólva kijelentette: több olyan programba is bekapcsolódhatnak a magyarországi cégek, amelyek az ottani piacra jutásukat segíthetik. A tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy a magyar-amerikai gazdasági együttműködés eredményes, hiszen az Egyesült Államok Magyarország első számú exportpartnere Európán kívül, az amerikai vállalatok a legjelentősebb EU-n kívüli befektetői közösséget képviselik Magyarországon. Az amerikai befektetők növekvő száma jelzi, hogy a cégek elégedettek a magyarországi üzleti környezettel és a politikai stabilitással – tette hozzá Varga Mihály, megemlítve, hogy az Egyesült Államok a harmadik legfontosabb befektető a közvetlen külföldi tőkebefektetések adatait figyelembe véve.

A magyar kormány célja az egyik legversenyképesebb befektetési környezet megteremtése Európában – hangsúlyozta Varga Mihály. Ezért a munkát terhelő adók fokozatos csökkentése és a társasági adó kulcsának 9 százalékra mérséklése mellett a szakképzés erősítésével is segíti a kormány a vállalkozásokat.

Varga Mihály elmondta: egyre több magyar cég van jelen az amerikai piacon leginkább az infokommunikációs technológiák, valamint a biotechnológia területén. A nemrég felavatott washingtoni Business, Promotion & Development Campus további támogatást fog nyújtani az amerikai piacra belépni szándékozó, innovatív magyar vállalatok számára – jelezte.

A pénzügyminiszter rámutatott: David Cornstein is komoly szerepet vállal a két ország vállalati kapcsolatainak fejlesztésében, a júniusban megrendezett SelectUSA befektetési csúcstalálkozón a magyar üzleti delegáció hivatalos amerikai vezetőjeként vett részt. Fontos eredmény, hogy a tervek szerint 2019 őszétől mintaprogram keretében fogadják az első magyar kiutazó startupokat az Egyesült Államokban – hangsúlyozta a tárcavezető.

Varga Mihály a két ország közötti pénzügyi kapcsolatok szempontjából fontos mérföldkőnek nevezte az adóügyi információcseréről tavaly ősszel kötött megállapodást.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink