hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Transzferárszabályok az iparűzési adóban

  • adozona.hu

Az őszi adócsomag egy régóta fennálló problémát orvosolna a helyi iparűzési adóban: 2021-től ugyanis a helyi adókról szóló törvénybe is beemelnék a transzferárszabályok alkalmazását. Az új szabály miatt várhatóan megnő a transzferár-ellenőrzések szerepe az önkormányzati adóellenőrzések során, olvasható a Deloitte közleményében.

Az őszi adócsomagban a helyi adókról szóló törvényt kiegészítenék azzal az előírással, hogy a kapcsolt vállalkozásokkal kötött ügyletekre vonatkozóan az iparűzési adó alapját a nettó árbevétel, valamint az azt csökkentő költségek, ráfordítások szokásos piaci áron történő alapulvételével kell megállapítani.

Az adóalapot csökkentő kiigazításokhoz ebben az adónemben is szükség lenne a másik szerződő fél nyilatkozatára, miszerint a különbözet összegét figyelembe vette a helyi iparűzési adó alapjának (külföldiek esetén egy ennek megfeleltethető adó alapjának) megállapítása során. A javaslat indokolása úgy vezeti be a helyi adókat érintő módosításokat, hogy ezek segítségével folytatódik az adóadminisztráció csökkentése és az adózási kiskapuk bezárása, tehát az új transzferárszabály mögött is ilyen megfontolások állhatnak.

„Eddig csak alapelvi szinten volt szabályozva, hogy az iparűzési adóban is alkalmazni kell a szokásos piaci ár elvét. A kötelezettség nem jelent meg speciális, adótörvényben rögzített, pontos követelményeket leíró szabályként, ami miatt a szokásos piaci ár elvének gyakorlati alkalmazása nehézségekbe ütközött. A törvényjavaslat alapján viszont kimunkálásra és tisztázásra került, hogy az iparűzési adóban a társasági adózásban fennálló szabályokat kell alkalmazni az adóalap kiigazítása során. Még a részletszabályok nem kerültek egyértelműsítésre, de mivel előreláthatóan ugyanazzal a módszertannal és formai követelmények teljesítésével szükséges elvégezni az adóalap-kiigazításokat mindkét adónemben, így sokkal könnyebbé és biztonságosabbá válhat a szokásos piaci ár elvének alkalmazása az iparűzési adóban is” – mondta Tóth Hedvig, a Deloitte adóosztályának igazgatója.

Az új szabály miatt várhatóan megnő a transzferár-ellenőrzések szerepe az önkormányzati adóellenőrzések során. A társasági adóval való egységes megközelítés miatt arra is lehet számítani, hogy ha az állami adóhatóság megállapítást tesz a szokásos piaci ár kapcsán, úgy előfordulhat, hogy az önkormányzati adóhatóság is elkezd egy transzferárfókuszú ellenőrzést, ahogy az az innovációs járulék és az iparűzési adó kapcsán a gyakorlati életben látható.

Kulcsfontosságú lehet a szakvélemény és az adózói észrevétel

Az önkormányzati adóhatóságok eljárásában feltételezhetően hangsúlyosabb lesz a szakértők kirendelése, hiszen az önkormányzatok eddig kis fókuszt helyeztek a transzferárak vizsgálatára, így ezen a területen feltételezhetően kevesebb tapasztalattal rendelkezhetnek. Az adóhatósági szakban kirendelt szakértő szakvéleménye pedig kulcsfontosságú, ugyanis ha a jogvita perré alakul, úgy a bíróságnak elsődlegesen a megelőző eljárásban kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleményét kell alkalmaznia a döntése meghozatala során. Emiatt az adóeljárásban hozott szakvélemény vizsgálatára különös hangsúlyt érdemes fektetni.

A szakvélemény mellett a transzferár-ellenőrzésekben a bizonyítékelőterjesztési-korlát is nagy jelentőséggel bír, azaz hogy legkésőbb az észrevételben be kell nyújtani minden rendelkezésre álló bizonyítékot. Ha tehát az adózó alternatív megközelítéssel is alá akarja támasztani, hogy az általa alkalmazott ár piacinak minősül, úgy ezt az alternatív megközelítést is be kell nyújtania legkésőbb az észrevételben.

„Az önkormányzati adóhatóság által folytatott transzferár-ellenőrzések során egyébként a megbízható adózóknak járó kedvezmények nem érvényesíthetők, így a bírság mértéke az általános szabályok szerint alakul, továbbá az adóellenőrzést sem kötelező befejezni 180 napon belül, arra a 365 napos általános határidő vonatkozik. A másik oldalon kedvező, hogy nem alkalmazandók a kockázatos adózókra vonatkozó súlyosító szankciók sem, mint a 60 napos határidő-hosszabbítás vagy a megemelt bírság” – mondta dr. Takács Diána, a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda peres csoportjának szakértője.

Ha a szokásos piaci árra vonatkozó szabályok elfogadásra kerülnek az iparűzési adó tekintetében, az az adózók számára egyértelműbb szabályokat fog teremteni az iparűzési adó alapjának kiigazítása kapcsán, mind az adómegállapítás, mind az adminisztratív feltételek teljesítése tekintetében. Ráadásul, az őszi adócsomag alapján 2021-től az iparűzésiadó-bevallást egységes formanyomtatványon, kizárólag az állami adóhatóságnak lehetne majd benyújtani, amely szintén egységes és leegyszerűsített adminisztrációt biztosít majd az adózók részére.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink