hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Áfaszabályok változásai az őszi adócsomagban

  • Bunna Erika adótanácsadó

Ahogy megszokhattuk, az ősz nemcsak a szüret, de – az adószakma számára – a változások időszaka is. November 12-én idén is megjelent az őszi adócsomag tervezete, nyári párjával ellentétben kevesebb módosítást hozva. Írásunkban az általános forgalmi adózást érintő változásokat tekintjük át, a hangzatos nevet viselő, a Versenyképesebb Magyarországért program egyes adóintézkedéseinek megvalósítását szolgáló törvény módosításáról szóló T/8015. számú törvényjavaslatból „szemezgetve”.

Számlaadási kötelezettség bővülése

A Javaslat a számlakibocsátás alóli mentesülés körében kiterjeszti a számlaadási kötelezettséget egyes adómentes ügyletekre. Ezen, számlaadási kötelezettséggel érintett körbe tartozik több más szolgáltatás mellett az egyéb oktatás, illetve a fogorvosi ellátás is.

Számlakibocsátás határidő csökkenése

15 napról 8 napra csökken a számlakibocsátásra rendelkezésre álló határidő.

Eva megszűnésével kapcsolatos módosítások

A 2019. évi LXXIII. törvény 2020. január 1-jétől hatályon kívül helyezte az evatörvényt. Ennek kapcsán az alábbi módosításokat kell átvezetni az áfatörvényen:

› a törvény hatálya alól kikerülnek az evások a megszűnés miatt,

› pontosítás az adólevonási jog feltételeinél, 

› kijavítási kérelem esetköreinek bővítése az egyes adózási módok választásánál, 

› a volt evaalanyoknak 2020. január 15. napjáig kell teljesíteniük az általános forgalmi adó választására vonatkozó, a tevékenységüket kezdő adóalanyokhoz hasonló nyilatkozatukat. Az evaalanyok az evatörvény 2020. január 1-jével történő hatályon kívül helyezése következtében ezen időponttól gazdasági tevékenységükre tekintettel áfaalannyá válnak. Ennek megfelelően a tevékenységet kezdő adóalanyokhoz hasonlóan nyilatkozniuk kell az áfatörvényben meghatározott adózási módokra vonatkozó választásukról, kizárólag adómentes tevékenység végzéséről, illetve az adómegállapítás különös módja alkalmazásáról (például amennyiben az általános szabályok szerinti adómegállapítás helyett alanyi adómentességet vagy egyéb különleges adózási módot, akár pénzforgalmi elszámolást választanak). Választás hiányában az áfatörvény általános rendelkezései, illetve főszabály szerint alkalmazandó rendelkezései irányadóak, azzal, hogy a feltételek fennállása esetén a választás hiánya korrigálható.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja az adatszolgáltatási kötelezettség tekintetében várható új szabályokat!

A teljes cikkhez előfizetőink, illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A 2020-as változásokról szóló írásainkat itt találja!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Dán jövedelem adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Fehér kártya

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink