hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

NAV: az összesítő jelentésre vonatkozó átmeneti szabályok

  • adozona.hu

Az áfatörvény 2018. 07. 01-jén hatályba lépő 10. számú melléklete fontos változásokat eredményezett a belföldi összesítő jelentéstételi kötelezettség kapcsán: jelentősen megváltoztatta az adatszolgáltatás módját, különösen az értékesítői oldalon, a kiállított számlákat illetően. A módosítás miatt az áfatörvény átmeneti rendelkezéseket is meghatározott, melyek rendezik, hogy az egyes számlákat – a kiállításuk időpontjának, bevallásban való figyelembe vételük függvényében – az összesítő jelentésben (adatszolgáltatásban) a „régi”, 2018. 07. 01-jét megelőzően, vagy az „új”, 2018. 06. 30-át követően hatályos rendelkezések szerint kell-e szerepeltetni.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatót tett közzé az összesítő jelentésre vonatkozó átmeneti szabályokról, különös tekintettel az adóalany által befogadott számlákhoz kapcsolódó adatszolgáltatási kötelezettség átmeneti szabályaira, melynek szövege a következő:

A jogszabályi háttér áttekintése

A 2018. 01. 01-jén hatályba lépett jogszabályváltozások következtében a belföldi összesítő jelentésre (úgynevezett tételes számlaösszesítőre, számla-adatszolgáltatásra) vonatkozó, a korábban az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: régi Art.) 31/B. §-ában szereplő szabályok a 2017. évi CLIX. törvény (továbbiakban Mód.1 tv.) 152. § (1) bekezdés c) pontja és 5. számú melléklete alapján az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: áfatörvény) új, 10. számú mellékletében kerültek rögzítésre, ami 2018. június 30-áig volt hatályos.

A 2018. 01. 01. – 2018. 06. 30. közötti időszakra vonatkozóan a szabályozásban a változás tehát annyi volt, hogy a rendelkezések a régi Art.-ból az áfatörvénybe kerültek át. 

A Mód.1 tv. 255. § (3) bekezdése alapján a Mód.1 tv. 152. § (2) bekezdésének 2018. 07. 01-jén hatályba lépett rendelkezése szerint az áfatörvény 10. számú melléklete helyébe a Mód 1 tv. 6. számú melléklete lépett. Az áfatörvény 2018. 07. 01-én hatályba lépő 10. számú melléklete jelentős változásokat eredményezett a belföldi összesítő jelentéstételi kötelezettség kapcsán.

Az áfatörvény 2018. 07. 01-jétől hatályos, az Összesítő jelentésről szóló 10. sz. melléklete jelentősen megváltoztatta az adatszolgáltatás módját, különösen az értékesítői oldalon, a kiállított számlákat illetően.

Mi a változás?

Mind a számlakibocsátói, mind pedig a számlabefogadói oldalt érintő jelentős változás, hogy az összesítőjelentés-tételi kötelezettséget eredményező értékhatár 1 000 000 millió forintról 100 000 forintra csökkent. Vagyis amennyiben a számlában szereplő, egy másik belföldi adóalanyra áthárított adó összege a 100 000 forintot eléri vagy meghaladja, akkor az összesítőjelentés-tételi kötelezettség fennáll.

További változás, hogy az adatszolgáltatás az áfatörvény szerinti kötelező számla-adattartalomra terjed ki.

Csak a számlakibocsátói oldalt érintő változás az, hogy online, azonnali adatszolgáltatási kötelezettség áll fenn a számlázó programmal kiállított számlákat illetően, továbbá a nyomtatványszámlák esetén sem a bevallásban kell az adatszolgáltatást teljesíteni, hanem azokat egy erre a célra rendszeresített weblapra kell feltölteni, az áthárított adó összeghatárától függően a kibocsátást követő 5, illetve 1 napon belül (ha az áthárított adó összege az 500 ezer forintot eléri vagy meghaladja).

A vevői oldalon változás a partnerenkénti összevont adatszolgáltatási kötelezettség eltörlése – vagyis amikor azonos partnertől történő beszerzések során áthárított, és az adott bevallási időszakban levont adó összevontan éri el az értékhatárt, a 100 000 forintot, arról nem kell adatot szolgáltatni –, mely 2018. 07. 26-án lépett hatályba, az átmeneti rendelkezés pontosítására irányuló módosítással együtt. A számlabefogadói oldalon az adatszolgáltatás módja – miszerint ezt az áfabevallásban kell teljesíteni – nem változott.

A módosítás miatt az áfatörvény átmeneti rendelkezéseket is meghatározott a 317. §-ában, melyeket az időközben felmerülő, az átmeneti időszakra vonatkozóan még nem szabályozott kérdésekben tovább pontosított és kiegészített. Az áfatörvény ennek megfelelően módosított és kiegészített 317. §-a 2018. 07. 26-án lépett hatályba. Az átmeneti előírások rendezik, hogy az egyes számlákat – a kiállításuk időpontjának, bevallásban való figyelembe vételük függvényében – az összesítő jelentésben (adatszolgáltatásban) a „régi”, 2018. 07. 01-jét megelőzően, vagy az „új”, 2018. 06. 30-át követően hatályos rendelkezések szerint kell-e szerepeltetni.

Az átmeneti rendelkezések áttekintése

Az áfatörvény Mód.1 tv. 151. §-a alapján 2018. 07. 01-jén hatályba lépett és 2018. 07. 25-éig hatályban volt 317. §-a a következő:

„317. § (1) E törvénynek az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő törvények és egyes egyéb törvények módosításáról szóló 2017. évi CLIX. törvénnyel megállapított 2018. július 1-jétől hatályos 10. számú mellékletét a 2018. június 30-át követően nyomdai úton előállított nyomtatvány használatával kibocsátott vagy számlázási funkcióval rendelkező programmal kiállított számla, számlával egy tekintet alá eső okirat tekintetében kell először alkalmazni.

Azon kibocsátott vagy kiállított számla, számlával egy tekintet alá eső okirat tekintetében, amelyről mind a 2018. június 30-áig hatályos, mind a 2018. július 1-jétől hatályos szabályok alapján adatot kell szolgáltatni, az adóalany dönthet úgy is, hogy csak a 2018. július 1-jétől hatályos szabályok szerint szolgáltat adatot.

(2) Azon, 2018. július 1-jét megelőzően nyomdai úton előállított nyomtatvány használatával kibocsátott vagy számlázási funkcióval rendelkező programmal kiállított számla, számlával egy tekintet alá eső okirat tekintetében, amelyben feltüntetett adót 2018. június 30-át követően kezdődő adómegállapítási időszakban kell megállapítani és bevallani, az adóalany a 10. számú melléklet 2018. június 30-án hatályos szabályait köteles alkalmazni.”

Az egyértelmű jogalkalmazás érdekében az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról szóló 2018. évi XLI. törvény (továbbiakban: Mód.2 tv.) 77. §-a 2018. 07. 26-ai hatállyal pontosította az átmeneti előírásokat az adóalany által befogadott számlákat érintő, 2018. 07. 01-jétől teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettség tekintetében.

Az áfatörvény 317. §-a helyébe az említett hatállyal a következő rendelkezés lépett:

„317. § (1) E törvénynek az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő törvények és egyes egyéb törvények módosításáról szóló 2017. évi CLIX. törvénnyel megállapított 2018. július 1-jétől hatályos 10. számú melléklete 5-8. pontjait a 2018. június 30-át követően nyomdai úton előállított nyomtatvány használatával kibocsátott vagy számlázási funkcióval rendelkező programmal kiállított számla, számlával egy tekintet alá eső okirat tekintetében kell először alkalmazni.

Azon kibocsátott vagy kiállított számla, számlával egy tekintet alá eső okirat tekintetében, amelyről a terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó adóalanynak mind a 2018. június 30-áig hatályos, mind a 2018. július 1-jétől hatályos szabályok alapján adatot kell szolgáltatni, az adóalany dönthet úgy is, hogy csak a 2018. július 1-jétől hatályos szabályok szerint szolgáltat adatot.

(2) Azon, 2018. július 1-jét megelőzően nyomdai úton előállított nyomtatvány használatával kibocsátott vagy számlázási funkcióval rendelkező programmal kiállított számla, számlával egy tekintet alá eső okirat tekintetében, amelyben feltüntetett adót 2018. június 30-át követően kezdődő vagy 2018. július 1-jét magában foglaló adómegállapítási időszakban kell megállapítani és bevallani, a terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó adóalany a 10. számú melléklet 2018. június 30-án hatályos szabályait köteles alkalmazni.

(3) A 2018. július 1-jén vagy azt követően kezdődő adómegállapítási időszakokról teljesítendő bevallás tekintetében e törvénynek a bevallás benyújtására előírt határidő napján hatályos 10. számú melléklet 1-4. pontjait kell alkalmazni. Éves bevallásra kötelezett adóalany a 10. számú melléklet 2018. június 30-án hatályos szabályait köteles alkalmazni azon számlák tekintetében, amelyek alapján 2018. évben gyakorol levonási jogot.”

Az áfatörvény 2018. 07. 26-ától hatályba lépő 317. §-a egyfelől pontosítja a 2018. 07. 01-jétől hatályba lépett átmeneti rendelkezést, és egyértelművé teszi, hogy az (1)-(2) bekezdések kizárólag a számlakibocsátói oldalra vonatkozóan értelmezendőek, továbbá a 317. § kibővült egy új, a számlabefogadói oldalra vonatkozó (3) bekezdéssel, mely pontosan meghatározza a számlabefogadói oldalra vonatkozó szabályokat, és az ezzel összefüggő, az éves áfa bevallásra kötelezett adóalanyok által alkalmazandó szabályokat is.

A számlakibocsátók tekintetében az áfatörvény 2018. 07. 01-jétől hatályos 10. számú mellékletében szereplő „új” szabályokat, így a 100 000 forintos értékhatár alkalmazását a jogalkotó mind a nyomdai úton előállított nyomtatvány használatával, mind a számlázó programmal kiállított számlák tekintetében a számla kibocsátásának/kiállításának dátumához köti: amennyiben a számla kibocsátásának/kiállításának dátuma 2018. 06. 30. vagy azt megelőző időpont, abban az esetben az áfatörvény 10. számú mellékletének 2018. 06. 30-án hatályos szabályait kell alkalmazni, vagyis ezen számlák esetében a jelentéstételi kötelezettségnél az áthárított adó összege tekintetében az 1 000 000 forintos értékhatárt kell (kellett) figyelembe venni. Az összesítő jelentést ezen számlák esetében a ’65-ös bevallás M-es lapján kell (kellett) kitölteni és benyújtani az adóhatóság felé. 

Amennyiben a számla kibocsátásának/kiállításának dátuma 2018. 07. 01. vagy azt követő időpont, abban az esetben az áfatörvény 10. számú mellékletének 2018. 07. 01-jén hatályos szabályait kell alkalmazni, vagyis e számlák esetében az adatszolgáltatási kötelezettség értékhatára az áthárított adó összege tekintetében 100 000 forintra csökkent.  

Amennyiben a számlakibocsátó adóalanynak mind a 2018. 06. 30-áig, mind a 2018. 07. 01-jétől hatályos szabályok szerint is adatszolgáltatási kötelezettsége áll fenn, úgy lehetősége van arra, hogy csak az „új” szabályok szerint (a 100 000 forintos értékhatárt figyelembe véve, az elektronikus felületen) tegyen eleget adatszolgáltatási kötelezettségének.

Ez például akkor állhatott fenn, ha az alapul szolgáló (legalább 1 000 000 Ft áthárított áfa összeget tartalmazó) ügylet teljesítési időpontja még 2018. 07. 01-jét megelőző időpontra esett (például 2018. 06. 29.), azaz erről az adóalanynak a 2018. 06. 29-ét magában foglaló adóbevallásának keretében kellett tételesen adatot szolgáltatnia, ugyanakkor a számlát az adóalany csak 2018. 07. 02-án állította ki számlázó programmal (vagyis az online adatszolgáltatás keretében az adóhatósághoz befutnak az adatok).

A számlabefogadó adóalanyok tekintetében – 2018. 07. 01-jétől – a 100 000 forintos értékhatár alkalmazására azon adómegállapítási időszakra vonatkozó bevallás benyújtásának határideje az irányadó, melyben az adott számla tekintetében az adóalany adólevonási jogát érvényesíti. Ennek értelmében az átmeneti rendelkezés rögzíti, hogy a 2018. 07. 01-jén vagy azt követően kezdődő adómegállapítási időszak tekintetében a bevallás benyújtására előírt határidő napján hatályos szabályokat kell alkalmazni, tehát az adóalanyoktól befogadott, az áthárított áfatartalmat tekintve a 100 000 forintos értékhatárt elérő vagy meghaladó számlákról először azon adómegállapítási időszak kapcsán kell az adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni, amelynek kezdő időpontja 2018. 07. 01, vagy azt követő időpont.

Ilyen adómegállapítási időszak az általános forgalmi adó rendszerében negyedéves gyakoriságú bevallások tekintetében a 2018. III. negyedévére, illetve minden azt követő negyedévre vonatkozó, míg havi gyakoriságú bevallások tekintetében a 2018. július hónapjára, vagy minden azt követő hónapra vonatkozó havi áfabevallás, melyek benyújtásakor már az új, 100 000 forintos értékhatárt szükséges figyelembe venni.

Éves bevallásra kötelezett adóalanyok esetében az átmeneti rendelkezés szerint: azon befogadott számlák tekintetében, amelyek alapján az éves áfabevalló adóalany a 2018. évi adómegállapítási időszakban gyakorol adólevonási jogot, a 2018. 06. 30-án hatályos szabályokat kell alkalmazni, vagyis az áthárított adó összege tekintetében az 1 000 000 forintos értékhatárt kell figyelembe venni. Fontos továbbá, hogy az éves áfabevallónak a 2018. évre vonatkozó bevallásban teljesítenie kell a partnerenkénti összevont adatszolgáltatást is, szintén az 1 000 000 forintos értékhatár figyelembe vételével – olvasható a nav.gov.hu-n.

[NAV KI Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztály iktatószám: ÜTF-4431/2018; Pénzügyminisztérium iktatószám: PM/11793/2018]

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink