hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyugdíjemelés 2014 - államtitkári bejelentés

  • adozona.hu

Jövőre 2,4 százalékos lesz a nyugdíjemelés mértéke - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára az Idősügyi Tanács ülésén csütörtökön Budapesten - írja a napi.hu.

Soltész Miklós elmondta, hogy az emelés 2,8 millió embert érint, közülük kétmillióan nyugdíjasok, nyolcszázezren pedig korhatár előtti ellátásban, fogyatékos támogatásban és megváltozott munkaképességűek támogatásában részesülnek. Kiemelte, a tavaly bejelentett idei nyugdíjemeléssel és a gazdaság jó teljesítményével együtt jövőre 3,2-3,4 százalékkal emelkedik a nyugdíjak vásárlóértéke, összességében pedig 170 milliárd forinttal marad több az idős embereknél, illetve azoknál, akik az emelésből részesülnek.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány két lépésben csökkentette a rezsiköltségeket, ami további megtakarítást jelent a háztartásoknak. Soltész Miklós ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, nem szabad hinni "a szirénhangoknak", amelyek kétségbe vonják és meghazudtolják ezeket az intézkedéseket. Mint mondta, a baloldali kormányzás 2010-ben a nyugdíjkasszát 350 milliárd forintos hiánnyal zárta.

Az államtitkár egyben utalt Gyurcsány Ferenc DK-elnök kijelentésére, miszerint el kellene törölni a nyugdíjkorhatárt. Soltész Miklós szerint ez az intézkedés azokat sújtaná, akik végig dolgozták az életüket, de alacsony jövedelműek. Ők soha nem jutnának nyugdíjhoz, ami elfogadhatatlan - mondta az államtitkár. Soltész Miklós szerint baj, hogy a fenti kijelentéssel a többi baloldali párt nem foglalkozott, és nem nyilatkoztak arról, hogy ezt az intézkedést megvalósítanák-e vagy sem.

A szociális és családügyekért felelős államtitkár szerint az elmúlt három és fél év kormányzati intézkedései egyik oldalról a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését szolgálták, másrészt fenntarthatóvá tették a nyugdíjrendszert. Az államtitkár az Idősügyi Tanács ülésen köszöntötte a százezredik nőt, aki a Nők 40 program keretében ment nyugdíjba.

Soltész Miklós elmondta, a 32 év munkaviszony és a nyolc év gyermeknevelési támogatás beszámításával azoknak a nőknek szerettek volna kedvezni, akik az életük korai szakaszában kénytelenek voltak munkába állni, és emellett gyermeket is neveltek.

Ezt a fajta ellátást 2011 óta lehet igénybe venni, abban az évben 48 ezren, tavaly 29 ezren éltek ezzel a lehetőséggel.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink