hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyugdíjasok tízezrei járnak jobban

  • MTI
1

Bevezették Szlovákiában a minimál-nyugdíj intézményét szerdán, a vonatkozó társadalombiztosításról szóló törvény módosításának hatályba lépésével.

A minimál-nyugdíj bevezetésére az országban már több éve zajló nyugdíjreform részeként került sor.

A minimál-nyugdíjat bevezető jogszabályt – annak hatálybalépése napján, szerdán – alkotmánybírósági beadványban támadta meg a pozsonyi törvényhozás több ellenzéki pártjának 66 képviselője, akik a törvényben azt kifogásolják, hogy az véleményük szerint diszkriminatív helyzetet teremt a szlovák nyugdíjbiztosítási rendszer második pillérében, a magánnyugdíj-pénztárakban takarékoskodókkal szemben.

A minimál-nyugdíjat bevezető jogszabály súlyponti eleme, hogy a mindenkori létminimum összegéhez köti az öregségi és a rokkantsági nyugdíjak legalacsonyabb lehetséges összegét. A minimál-nyugdíj összege által megszabott biztosíték csak azokra a nyugdíjasokra vonatkozik, akik legalább 30 éven keresztül fizettek nyugdíjjárulékot.

A minimál-nyugdíj összege a nyugdíjjogosultak által ledolgozott évek függvényében változik majd. Annak alsó összeghatára – amely harminc évi nyugdíjjárulék fizetést feltételez – a mindenkori létminimum 136 százaléka lesz, ez jelenleg Szlovákiában mintegy 270 euró (megközelítőleg 80 ezer forint).

A 30 évnél többet ledolgozott nyugdíjjogosultak esetében a minimál-nyugdíj összegét úgy számítják ki, hogy a létminimum szorzójához – a kiindulási alap 136 százalékhoz – minden többletév után két százalékpontot, 40 ledolgozott év felett pedig évi három százalékpontot adnak hozzá. A minimál-nyugdíjak összegét minden év januárjában a létminimum aktuális összegének tükrében módosítják majd.

Az intézkedés jelenleg 75 ezer nyugdíjast érint, vagyis vannak akiknek az öregségi vagy rokkantsági nyugdíja emelkedik. Ugyanakkor a minimál-nyugdíj összege minden esetben magasabb lesz, mint az a járandóság, amennyit eddig egy, a létminimum összegénél alacsonyabb nyugdíjra jogosult, az azt kiegészítő más szociális juttatással együtt kapott.

Az intézkedés a parlamenti ellenzék az alkotmánybírósági beadványt aláíró tagjai szerint azért teremt diszkriminatív helyzetet, mert a magánnyugdíj-pénztárak azon kliensei számára, akik minimális járulékot fizetnek be, nem biztosít ugyanolyan védelmet, mint azok számára, akik csak a nyugdíjbiztosítási rendszer első, állami pillérében takarékoskodtak. Ezzel és az intézkedés állítólagos alkotmányellenes mivoltával azonban nem ért egyet a szlovák munka-szociális és családügyi tárca, amelynek vezetője a bírálatokat korábban azzal utasította el, hogy igazságtalan lenne, ha az állami pillérben nagyobb havi összeggel takarékoskodók fizetnének rá a magán-nyugdíjpénztárak kevesebbet megtakarító ügyfeleire.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
samuel

Nagy kár hogy a Magyarországon kormányon lévő CSÜRHE nem rendelkezik szociális érzékenységgel . A hazai minimál nyugdíj 2008-óta változatlan 28 500 ft míg a felső bérkategóriás nyugdíjak 70 %-körűlivel emelték az EGOISTA SENKIHÁZIAK.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink