hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megtagadható-e az orvosi ellátás, ha a beteg nem biztosított?

  • dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő, jogász
2

A múlt héten több médiumban is megjelent a hír, mely szerint a sziámi ikrek édesanyja ugyan próbálkozott, hogy terhessége alatt orvosi ellátást kapjon, de arra tekintettel, hogy nem volt társadalombiztosítása, megtagadták az ellátását. Az eset kapcsán kérdésként merült fel, hogy jogos volt-e az ellátás, illetve jelen esetben a terhesgondozás megtagadása.

2007 áprilisától az egészségügyi szolgáltatás igénybevételét megelőzően az egészségügyi szolgáltató köteles a betegnél előzetes jogviszony-ellenőrzést végezni. A jogviszony-ellenőrzéskor két ellátási feltételt vizsgálnak. Ellenőrzik, hogy a betegnek, illetve az ellátást igénybe vevő személynek

– van-e érvényes taj száma, és
– rendelkezik-e egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó jogosultsággal.

A jogviszony-ellenőrzés során a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) informatikai rendszere többek között zöld vagy piros jelzéssel informálja az egészségügyi szolgáltatót a beteg jogviszonyával kapcsolatban. Abban az esetben, ha érvényes a taj szám, és a jogviszony (pontosabban az egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó jogosultság) rendezett, akkor „zöld lámpa” jelzi a szolgáltatónak, hogy az ellátandó személy a NEAK nyilvántartásában jogosultként szerepel. A beteg, illetve az ellátást igénybe venni szándékozó személy az ellátásra zöld utat kap, azaz az egészségügyi szolgáltatónak el kell látnia őt.

Piros lámpa esetén az ellátandó személy taj száma érvényes, de a NEAK nyilvántartásában jogosultként nem szerepel. Ez esetben is megkapja a beteg az egészségügyi szolgáltatást, de meg kell keresnie a kormányhivatal egészségbiztosítási szervét jogviszonya rendezése, tisztázása érdekében.

Feltételezhetően a kismama is piros jelzést kapott, azaz a taj száma érvényes volt, de az egészségügyi szolgáltatási jogosultsága nem volt rendezett.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyből megtudhatja, jogosult lett volna vagy sem egészségügyi ellátására.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
njgy

Na és milyen "lámpa" jelzi ha a tajszám érvénytelen? A sziámi ikres történet gyenge, azt kellett volna írni, hogy kiskorú, fogyatékos, holokauszt áldozattól tagadta meg az ellátást a kormány-,olimpia-, és vasárnapi zárvatartáspárti orvos

krizsik

Sokan abban a tévedésben vannak, hogy a piros lámpa azt jelenti, pénzügyi tartozása van a betegnek. Ez soha nem jelenHETi azt, mert pl akkor a kórházak dolgozói sokszor kapnának piros lámpát. Ez adminisztrációs hibát jelez, amit rendezni kell. A pénzbehajtás szükségessége egy teljesen más út, ezt a Nav végzi- szükség esetén. Ha egy cég /Kft, régebben pl a rendőrség/ nem fizeti a járulékokat a dolgozói után, attól a dolgozó teljeskörű biztosított.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink