hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Beteg gyermekét ápolja? Így kaphat plusz táppénznapokat

  • Széles Imre, társadalombiztosítási szakértő

Beteg gyermekük ápolása esetén speciális, gyermekápolási táppénz illeti meg a szülőket. Cikkünkben összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.

A foglalkoztatottak által igénybe vett táppénzes napoknak 3-8 százalékát teszik ki a gyermekápolás miatt igénybe vett táppénzes napok (gyáp) aránya – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal táppénzes napokkal kapcsolatos elmúlt évekre vonatkozó adataiból. A legalacsonyabb értéket július és augusztus hónapban (tehát jellemzően a nyári szabadságok idején) kapjuk, míg a legmagasabb érték március hónapra esik.

Ugyanez az arány az egyéni és társas vállalkozók esetében – szinte függetlenül az évszaktól – 0,9 és 1,5 százalék között mozog. Nyilván ebben az is szerepet játszik, hogy az e körbe tartozók munkájukból adódóan a távollét igazolása nélkül is tudnak időt szakítani a beteg gyermekük ápolására.

A gyermekápolási táppénz a szülőt abban az esetben illeti meg, ha

– tizenkét évesnél fiatalabb beteg gyermekét otthon ápolja és a gyermeket a saját háztartásában neveli vagy

– a tizenkét évesnél fiatalabb gyermekének kórházi kezelése időtartama alatt a gyermeke mellett tartózkodik a fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményben.

A gyermekápolási táppénzre vonatkozó szabályok több vonatkozásban különböznek az általános szabályoktól.

Ezek közül a legfontosabb a gyermekápolási táppénz maximális tartama, amely

– egyévesnél idősebb, de háromévesnél fiatalabb gyermek esetében évenként és 84 naptári nap;

– háromévesnél idősebb, de hatévesnél fiatalabb esetében évenként 42 (egyedülállónak 84) naptári nap;

– hatévesnél idősebb, de tizenkét évesnél fiatalabb esetében évenként 14 (egyedülállónak 28) naptári nap

lehet feltéve, hogy az érintett rendelkezik ennek megfelelő biztosítási idővel. A gyermekápolási táppénz időtartamát egyébként nem kell figyelembe venni táppénzelőzményként az egyéb keresőképtelenségi ok miatt megállapított táppénz esetében, ahogy a gyápra való jogosultság napjainak a számára sincs hatással a más korábban más jogcímen igénybe vett táppénz.

Az említett naptári napokat születésnaptól születésnapig kell számolni. Az egyévesnél fiatalabb gyermek szoptatása és ápolása esetében a gyáp időkorlátozás nélkül jár.

A tizenkét évnél idősebb, de tizennyolc évnél fiatalabb gyermek esetében a szülő méltányosságból kérheti a gyermekápolási táppénz megállapítását, ahogy az említett táppénzes napok kimerítése esetén is engedélyezheti az egészségbiztosítási szerv a gyáp idejének a meghosszabbítását. A napi gyakorlatban azonban a méltányosság helyett inkább saját jogán szokta az érintett szülőt keresőképtelen állományba venni a háziorvos a méltányossági procedúra helyett.

Közös háztartásban élő gyermek jogán választásuk szerint a szülők bármelyike igényelheti a táppénzt, de arra nincs mód, hogy a szülők mindegyike – más-más gyermek figyelembe vételével – egyidejűleg gyápot kapjon.

A gyermekápolási táppénzes napok egymás között viszont szabadon megoszthatók. Előfordulhat például, hogy egy ötéves gyermek esetében gyápra rendelkezésre álló 42 napból 30 napot az édesanya, a fennmaradó részt pedig az édesapa használja fel.

A gyermekápolási táppénz akkor is megilleti a szülőt, amennyiben a gyermekre tekintettel gyedben vagy gyesben részesül, és emellett keresőtevékenységet folytat. Ugyanaz a szülő is természetesen több gyermeke betegsége esetén is csak egy – az általa választott – gyermekére tekintettel részesülhet táppénzben.

A gyermekápolási táppénz összegét és mértékét az általános (tehát a „normál” táppénzre vonatkozó) szabályok szerint kell megállapítani, azzal, hogy a szülő a tizenkét évesnél fiatalabb gyermeke kórházi kezelése időtartamára csak 50 százalékos mértékű táppénzt kaphat.

Fontos tudni, hogy a gyermekápolás miatti keresőképtelenség esetén a munkavállalót nem illeti meg betegszabadság, illetve a foglalkoztatónak nem kell megtérítenie a táppénz egyharmadát.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink