hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Amikor azonnal fizetni kell a havi 6930 forintot

  • Széles Imre, társadalombiztosítási szakértő
1

A biztosítás fennállásának mind a társadalombiztosítási ellátások, mind pedig a kötelezettségek tekintetében meghatározó jelentősége van. Sokakat érhet kellemetlen meglepetés, ha nincsenek tosztában azzal, mikor szünetel a biztosításuk. Cikkünkben összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.

A kötelező társadalombiztosítási rendszerből következően a biztosítotti státuszról nem szabadon döntünk, hiszen ha biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyt létesítünk, akartunktól függetlenül biztosítottá válunk. Ez egyben azt is jelenti, hogy a biztosításunk mindig egy másik – munkavégzésre irányuló – jogviszonyhoz kötődik, és általában annak tartama alatt áll fenn.

Ez utóbbi alól kivételt jelent a biztosítás szünetelése, amikor fennáll ugyan az alapjogviszony, de a biztosítás nem, tehát nem járnak a biztosításhoz köthető ellátások, az érintett nem szerez szolgálati időt, sőt már a szünetelés első napjától egészségügyi szolgáltatásra sem jogosult.

Szünetelés esetén nem érvényes a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény 29. paragrafusának (9) bekezdésében rögzített, úgynevezett „45 napos szabály”, amely meghosszabbítja az egészségügyi ellátásokra jogosultság időpontját, vagyis kitolja az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetési kötelezettség kezdő időpontját.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben példákon keresztül bemutatjuk, kinek, és mikor kell azonnal megfizetnie az egészségügyi szolgáltatási járulékot.

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
senki01

Nos! Ez az egész törvény arról szól : HA TE MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR VAGY NAPI 231,- huf-val támogatnod kell az éppen uralkodó rablóbandát, és ezért te cserébe kapod a legalább 180 napos várólistát, (ami időszak alatt el is patkolhatsz ) és semmi többet! AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG EHHEZ SEMMIT NEM SZÓL !!!!!
Ha lemondok az állampolgárságomról, mint hontalan semmire nem kötelezhetnek,de ha bajba kerülök , fizethetem az ellátást (VÁRÓLISTA NÉLKÜL ) és rendben van minden!!!!!
Vajon ez nem hátrányosan érinti a M?AGYAR állampolgárokat ?????
Ha lemondok az állampolgárságomról nem járok jobban ?????

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink