hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A nyugdíjasoknak mindenki ígér valamit

  • MTI

Az MSZP előrehozott öregségi nyugdíj lehetőségének megteremtésére szólítja fel a kormányt és azt javasolja, hogy akár hatvanéves korban is el lehessen menni előrehozott öregségi nyugdíjba. Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke kormányra kerülésük esetére kétpilléres nyugdíjrendszert, alapnyugdíj bevezetését és az inflációt meghaladó mértékű nyugdíjemelést ígér.

Korózs Lajos az MSZP által szervezett, a nyugdíjasok helyzetéről tartott és részországgyűlésnek nevezett egri tanácskozás után sajtótájékoztatón elmondta, országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezik azt is: legyen újra rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj, dolgozzanak ki egy új típusú szolgálati nyugdíjat.

Javaslataik között említette az öregségi nyugdíjminimum összegének a jelenlegi 28 500 forintról 50 ezer forintra emelését, valamint a nyugdíjak svájci indexálását. Utóbbival kapcsolatban közölte, a nyugdíjemelés ne csak az inflációt kövesse, vegyék figyelembe a nettó bérkiáramlást is.

Korózs Lajos közölte, arra szólítják fel a kormányt, dolgozza ki azt, hogyan lehet újból bevezetni a 13. havi nyugdíjat, illetve hogy törölje el a nyugdíj melletti munkavégzés tilalmát. Vissza kell állítani a járulékplafont – folytatta –, mert annak eltörlése lehetővé tette milliós nyugdíjak kifizetését.

Hozzátette: kérik azt is, hogy az időskorúak járadékát 50 százalékkal, a közgyógyellátás havi keretét szintén 50 százalékkal, az ápolási díj legkisebb összegét pedig 80 százalékkal emeljék meg.

Niedermüller Péter EP-képviselő, a Demokratikus Koalíció alelnöke az MTI-nek azt mondta, hogy a párt kormányra kerülése esetére kétpilléres nyugdíjrendszert, alapnyugdíj bevezetését és az inflációt meghaladó mértékű nyugdíjemelést ígér.

Mindenkinek lenne egy egyéni számlája, amelyen a munkája után járó nyugdíját vezetik, és ehhez társulna az alapnyugdíj, hogy „szükség esetén” ki lehessen egészíteni a munkanyugdíjat – mondta a DK alelnöke. Ezzel mindenki számára minimum ötvenezer forintos nyugdíjat garantálnának – jelentette ki.

A DK újraindítaná a nyugdíjkorrekciós programot, törvényben határozná meg a nyugdíjas fogyasztói kosár tartalmát, a nyugdíjszámítást és a nyugdíjkassza kiadásait egy az érintettek képviselőiből álló független testület
felügyelné. A gazdaság növekedéséből származó többletbevételek egy részét pedig a nyugdíjak infláció feletti emelésére fordítanák – ígérte Niedermüller Péter.

Az EP-képviselő szerint a kabinet elindította „a nyugdíjasoknak szóló választási kampányt”, a „nagyvonalúnak tűnő” ígéretek azonban puszta szemfényvesztések, a kabinet ugyanis egyetlen fillérrel sem ígér többet, mint ami a törvény szerint amúgy is járna a nyugdíjasoknak.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink