További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Opten: tovább nőttek a felszámolások és a végelszámolások januárban

  • MTI
81

Januárban 1.951 céggel szemben indult felszámolás, és csaknem kétezer vállalkozás végelszámolása kezdődött meg, ez 44, illetve 71 százalékos növekedés 2011 januárjához képest - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

A januári felszámolások száma 41 százalékkal haladja meg az eddigi januári rekordot is, amit a válság első hullámában, 2009-ben regisztráltak.
   
A szakemberek szerint biztosra vehető, hogy 2012-ben minden korábbinál nagyobb cégbedőlési hullám söpör végig az országon - állapítja meg az Opten.
   
Az elmúlt két hónapban rendkívüli mértékben megnőtt a közzétett felszámolások és végelszámolások száma.
   
Az Opten szerint újabb emelkedő trend kialakulását jelzi, hogy a korábbi időszak viszonylagos nyugalma dacára már decemberben is 49 százalékos növekedés volt tapasztalható. A szakemberek már akkor is jelezték, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) intézkedései miatt kényszer-végelszámolás alá került cégek felhalmozott adósságainak felszínre kerülésével komoly felszámolási hullám várható az idei évre.
   
"Január és december az adó- és egyéb jogszabályok változása miatt mindig kritikus hónap. A múlt év adatai és a mögöttük álló folyamatok azonban most egy egész évre kiható, minden eddiginél nagyobb felszámolási hullámot vetítenek előre" - idézik Tóth Tamást, az Opten ügyvezető igazgatóját a közleményben.
   
Az idén januárban 1.994 végelszámolás megindítását tették közzé, ez 71 százalékos növekedés az egy évvel korábbi értékhez képest.
   
A közlemény szerint itt is igaz, hogy a romló tendencia már decemberben megkezdődött, akkor 78 százalékkal több végelszámolás indult meg, mint 2010 decemberében.
   
"A két adat együttesen sajnos azt mutatja, hogy cégvilágban a romló tendencia nem +statisztikai hiba+. A gazdaságnak növekedésre és tisztulásra van szüksége, amihez igen sok változásnak kell végbemennie" - idézik az Opten igazgatóját.
   
Mint írják, az kétségkívül jó hír, hogy a NAV és a cégbíróságok kiszűrik a rendszerből a nem működő cégeket, hiszen ez egyfajta tisztulási folyamatként értelmezhető. Annak azonban nem kell örülni, hogy ilyen mértékben kell megtisztítani a cégvilágot, illetve hogy a tisztulás közben ilyen sok adósságot hátrahagyó cég kerül felszínre.
   
A képet némiképp árnyalja, hogy decemberben és januárban rekordmagasságba szökött az új cégek alapítása is. Decemberben 7.242, januárban 7.166 új cégbejegyzést tett közzé a cégbíróság, ez azonban feltehetőleg annak tulajdonítható be, hogy most szigorították és drágították a cégbejegyzést.
   
A sok új alapítás tehát részben "előrehozott beruházásként" értelmezhető, részben pedig az az oka, hogy megszűnt az egyórás cégalapítás lehetősége, ami gyakorlatilag kizárta, hogy a cégbíróságok érvényesíteni tudják a cégvezetéstől eltiltott személyekkel szembeni szankciókat.
   
A közlemény szerint a piaci környezet nem magyarázza a felaprózódott, kényszervállalkozókkal terhelt magyar cégállomány további növekedését. A forint erősödése kedvező tendenciákat vetít előre, de éppen az exportdinamika ellen hat, a belső kereslet növekedésére pedig még biztosan várni kell - vélte Tóth Tamás.

hirdetés

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Számviteli állások Ingyenes céginformáció Új Munka Törvénykönyve

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérdések és válaszok

Faház, mint kisvállalkozói kedvezmény?

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Szolgáltatásnyújtás

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X