hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Társasági adókedvezmények: módosulnak a befogadás szabályai az előadóművészeti szervezeteknél

  • MTI

Módosulnak a társasági adókedvezmény (tao) törvény alapján nyújtott támogatási igazolások kiadásának szabályai: azoknak az előadóművészeti szervezeteknek, amelyek az idei jegybevétel alapján kívánják befogadni a tao-támogatásokat, június 30-ig kell benyújtaniuk kérelmüket az Előadó-művészeti Irodához.

A tao törvény az előadóművészeti szervezeteknek nyújtható adókedvezményes támogatásokat illetően a közelmúltban módosult - emlékeztetett az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkársága. A támogatás után járó adókedvezmény mértéke alapesetben az előző évi, az Európai Gazdasági Térség tagállamaiban teljesített jegybevételen alapul, átmeneti rendelkezésként azonban idén az előadóművészeti szervezetek választhatnak, hogy a tao-támogatások befogadása során a 2012-ben vagy pedig a 2013-ban szerzett, illetve megszerzendő jegybevételüket kívánják-e bázisként érvényesíteni. Módosulnak a támogatási igazolások kiadásának eljárási szabályai is. A korábbi szabályozáshoz képest jelentős változás, hogy az előadóművészeti szervezetek támogatói június 1-től nyújtott támogatások esetében a támogatás nyújtását követő 90 napon belül kérelmezhetik a támogatási igazolások kiadását.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkajog

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Nyílt végű pénzügyi lízing

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Havi járulékbevallás többhavi felmentés esetén

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink