hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mérsékelje tao-ját – a szükséges adatszolgáltatások példákkal

  • Pölöskei Pálné okleveles könyvvizsgáló

Mik a technikai tennivalók, ha egy vállalkozás adóalapja vagy nyeresége alapján felmerül a minimum adó szerint történő adófizetés, és a kötelezettség nem szerepel az adóbevallásban? Melyek a jövedelem- (nyereség)minimum alkalmazása alóli mentességhez szükséges okmányok, a társasági adó mérsékléséhez előírt adatszolgáltatások? Cikkünkből megtudhatja.

Jövedelem- (nyereség)minimum

Ennek kapcsán – anélkül, hogy részletesen ismertetném az erre vonatkozó szabályokat – két dologra térek ki:

1. Ha egy adózót elemi kár ért a 2016. vagy az azt megelőző adóévben, és az adatai alapján felmerülhet a minimum adóra vonatkozó előírások alkalmazása, akkor meg kell néznie, hogy a kár mértéke – több kár esetén együtt – eléri-e az elemi kár bekövetkezését megelőző adóévi évesített árbevétel legalább 15 százalékát.

Például, ha a kár 2015-ben következett be, akkor a 2014. adóévi árbevételhez kell a kár összegét mérni. Ha az adózó az elemi kár bekövetkezése adóévében átalakulással, egyesüléssel, szétválással jött létre, akkor a jogelőd árbevételéből kell az elemi kárt megelőző adóév árbevételét számítani.

Átalakulás esetén a jogelőd árbevételével egyező, egyesülés esetén a jogelődök összevont, szétválás esetén a jogelőd árbevételéből megosztással számított – évesített – árbevételt kell figyelembe venni. A megosztásnál a vagyonból való részesedés arányával kell számolni.

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) meghatározza az elemi kár fogalmát. Eszerint elemi kár az elemi csapás (különösen a jégeső, az árvíz, a belvíz, a fagy, a homokverés, az aszály, a hó-, jég- és széltörés, a vihar, a földrengés, valamint természeti vagy biológiai eredetű tűz) okozta kár.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket a javasolt kárfelvételi jegyzőkönyv-minta megtekintéséhez, valamint, hogy megtudja, hogyan kell meghatározni a jövedelem- (nyereség)minimum-ot!

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink