hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csak a hangulatot vagy a versenyképességet is javítja a társasági adó csökkentése?

  • MTI/Adózóna

Vonal alatti tétel, csupán közhangulat-javító, főleg a nagyvállalatoknak kedvez, mások szerint javítja a versenyképességet a társasági adó 9 százalékra mérséklése – derül ki többek között az MTI által megkérdezett szakemberek válaszaiból.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter közölte, a lépés 145 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál.

Hegedüs Sándor, az RSM Hungary adópartnere szerint a 10 százalékos adókulcs az európai, az OECD vagy a környező országokkal összehasonlítva is alacsony, nem indokolt ez alá menni. A 9 százalékos adókulcs főként a nagyvállalkozásoknak és a középvállalkozások közül a legnagyobbaknak lesz előnyős.

Megítélése szerint érdemesebb lett volna az adminisztrációs kötelezettséget csökkenteni, például eltörölni a társaságiadó-feltöltési kötelezettséget, vagy az adókulcs csökkentéséből származó bevételkiesést átforgatni a járulék vagy a szociális hozzájárulási adó csökkentésére, ami a bérfelzárkóztatás területén hosszabb távon jelentősebb eredményeket is hozhatott volna.

A magyar kkv-szektor számára a minimálbér vagy a garantált bér emelése sokkal nagyobb problémát fog okozni, mint amilyen hasznot egy ilyen társaságiadókulcs-csökkentés jelent számukra – mondta Hegedüs Sándor.

A külföldi befektetések során a befektetők két dolgot mérlegelnek: lehet-e adókedvezményt igénybe venni, és milyen mértékben. Akik igénybe vették, 8-10 év alatt tudták leírni a beruházáshoz kapcsolódó kedvezményeket. Ha alacsonyabb lesz az adókulcs, nem biztos, hogy egy nagy beruházás adókból 10 év alatt leírható lesz, így az sem, hogy ez újabb beruházásokat fog támogatni – hangsúlyozta a szakértő.

Megjegyezte, a nagy vállalkozások vagy egy tőzsdei cég esetén a befektetők számára a társasági adó úgynevezett vonal alatti tétel, nem feltétlenül meghatározó tényező.
Pankucsi Zoltán, a Deloitte Zrt. adó- és jogi tanácsadási igazgatója szerint minden társasági adóalanynak kedvez a kulcscsökkentés, ami jelentős, százmilliárdos összegeket hagy a versenyszektorban. Ez részben fedezetet teremthet akár béremelésekre, akár új beruházásokra, akár kutatásokra, fejlesztésekre – tette hozzá.

Szmicsek Sándor, a Mazars adótanácsadó cég adópartnere arra hívta fel a figyelmet, hogy a társasági adó csökkentése elsősorban a nagy nyereséggel működő nagyvállalatoknak kedvez, hiszen az 500 millió forintos adóalap felett az adó mértéke 19 százalék, így esetükben a mérséklés jelentős. A kisebb vállalatoknak azonban, amelyek eddig 10 százalékkal adóztak, az 1 százalékpontos csökkentés nem érzékelhető tehermérséklés.

Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a 145 milliárd forintos költségvetési bevételkiesést a kormány „kompenzálni fogja”. Elképzelhetőnek tartotta például újabb speciális adó bevezetését, példaként a bankszektort említette. Megjegyezte, hogy a 200 milliárd forintos tartalék a jövő évi büdzsében ugyan valóban fedezetet nyújt a bevételkiesésre, de hangsúlyozta, hogy ekkora tartalékra szükség lesz, így a kiesését pótolni kell.

Szmicsek Sándor úgy vélte, hogy a mostani bejelentéssel még nincs vége az adóváltozásoknak. Hangsúlyozta, hogy az eddig bejelentett lépésekből a járulékcsökkentés, minimálbér-emelés inkább közhangulatjavító, semmint versenyképesség javító döntés. Utóbbihoz ugyanis a munkára rakodó terhek érzékelhető mérséklésére lenne szükség – mondta, és felhívta a figyelmet arra, hogy az a járulékcsökkentés, amelyet a vállalatoknak béremelésre kell fordítaniuk, nem javítja a versenyképességet, bár a fogyasztás bővülését elősegíti. Összességében azonban mindenképpen üdvözlendőek a változások, feltéve, hogy ezeket nem követik megszorítások – jegyezte meg.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője az MTI-nek elküldött nyilatkozatában hangsúlyozta, az adózási környezet a versenyképesség egyik fontos eleme, és így vonzóbb tereppé válik a vállalkozásoknak a magyar gazdaság. A vállalati nyereségadó csökkentésével a kormány mozgásteret ad a béremelési nyomással szembesülő cégeknek is – tette hozzá.

A szakember úgy vélte, a most bejelentett adócsökkentés és a korábban ismertetett 4 százalékpontos járulékcsökkentés egy vegyes megoldás. „Ahhoz, hogy az élőmunkára rakodó adóterhelést nézve a régiós országok közelébe kerüljünk 10 százalékpontos járulékcsökkentésre lett volna szükség, de a költségvetési mozgástér alapján csak 5-6 százalékpontos mérséklés fért volna bele” – fejtette ki. Hozzátette, a kormány végül nem ezt az utat választotta, hanem a járulékcsökkentéssel némileg a munkára rakodó terhelést mérsékelte, közben pedig a cégek adóterhelését is csökkentette az alacsonyabb társasági adóval.

Pálszabó Tibor, az EY adópartnere szerint a bejelentett módosítás leginkább azt a közép- illetve nagyvállalati kört érinti, ahol a társasági adóalap meghaladta az 500 millió forintot, ezért korábban a 19 százalékos adó hatálya alá estek. A csökkentés náluk óriási adómegtakarítást fog jelenteni.

Magyarország növekvő gazdaság, ezért jó esély van arra, hogy a vállalkozások a megtakarításokat a növekedés szolgálatába állítják, és további beruházásokat finanszíroznak majd ezekből az összegekből – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a régióban a legalacsonyabb lehet így a magyar társasági adókulcs, amely Szlovákiában 22, Romániában 16, Szerbiában pedig 15 százalék. Az alacsony adókulcs egyértelmű versenyelőny és komoly vonzerő a multinacionális vállalatcsoportok beruházási döntései során.

Burján Ákos, a PwC Magyarország cégtársa szerint a lépés költségvetési hatása közepes, nem tűnik jelentősen kockázatosnak, azt középtávon a gazdaság növekedése könnyen ellensúlyozhatja.

Megjegyezte: a nagyobb társaságoknál ugyan jelentős a csökkentés, azonban mivel sok esetben vesznek igénybe adókedvezményeket, ez a könnyítés nem érinti egységesen azokat.

A jelenlegi nemzetközi adózási környezetet figyelembe véve ilyen szintű adómérték kialakításakor az óvatosság mindenképpen indokolt, hiszen így Magyarország a világon az egyik legalacsonyabb társaságiadó-mértékeket alkalmazó ország lesz, megelőzve Ciprust és Írországot (12,5 százalék), sőt Gibraltárt, illetve Katart (10 százalék) is. Emiatt a bevezetés hatásait makro- és vállalati szinten nagyon fontos részletesen megvizsgálni – tette hozzá.

OLVASSON TÖBBET A 2017-ES VÁLTOZÁSOKRÓL!

Ha szeretne többet megtudni a változásokról, látogasson el a HVG decemberi konferenciájára!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink