hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Behajthatatlan a követelés, és még el is évült: nem jó hír a társaságnak

  • adozona.hu
3

Kft. évek óta próbál behajtani vevői követelést. Értékvesztést nem számolt el, kétes követelésként tartotta nyilván. Időközben a lejárt követelés öt éven túli lett. Most az eredmény lehetővé tenné, hogy leírja és kivezesse ezt az összeget. A kft. rendelkezésére áll minden bizonylat a behajtásra tett intézkedésekről. Kell-e társaságiadó-alapot növelni a leírt, egyéb ráfordításként elszámolt összeggel? – kérdezte olvasónk. Erdős Gabriella adószakértő (TaxMind Kft.) válaszolt.

Az elévült követelés leírása miatt sajnos növelni kell a társasági adó alapját – szögezte le válasza elején szakértőnk. Ezt csak akkor lehetett volna elkerülni, ha a követelés már az elévülés előtt behajthatatlanná vált volna, és az adózó bizonyította volna, hogy mindent megtett a követelés behajtására.

A számviteli törvény szempontjából az elévült követelés is behajthatatlan követelés (3. § (1) bekezdés), azonban a társaságiadó-törvény (Tao.) kiveszi az elévült követelést a behajthatatlan követelés fogalmából.

A Tao. 4. paragrafusának 4/a bekezdése szerint behajthatatlan követelés az a követelés, amely megfelel a számvitelről szóló törvény szerinti behajthatatlan követelés fogalmának, valamint azon követelés bekerülési értékének 20 százaléka, amelyet a fizetési határidőt követő 365 napon belül nem egyenlítettek ki, kivéve, ha a követelés elévült vagy bíróság előtt nem érvényesíthető.

Az elévülés fogalmát a Polgári törvénykönyvben találjuk:

6:22. § [Elévülés]

(1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a követelések öt év alatt évülnek el.
(2) Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik.

Ha a követelés elévült követelésnek minősül a társaságiadó-törvény értelmében, úgy az elévült követelés miatt elszámolt ráfordítással az adóalapot meg kell növelni, mivel az nem a vállalkozás érdekében felmerült költségnek minősül.

A Tao. 3. melléklet A rész szerint a 8. paragrafus (1) bekezdésének d) pontja alkalmazásában nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak minősül különösen a bíróság előtt nem érvényesíthető, továbbá az elévült követelés miatt elszámolt ráfordítás.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (3)
gabi.erdos

Kedves Kata, az Ön kérdésében leírt követelés 5 éven túli, így elévült, ezért az elévült követelésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Sajnos a TAO egyértelműen fogalmaz, az adóalapot növelni kell.

QUO VADIS

Kedves "Kata90" amit leírt igaz, de ön nem az "elévült követelés" adózási kérdéseit elemezte... elévült követelés leírása miatt sajnos növelni kell a társasági adó alapját, tehát amit a szakértő írt az is igaz... az elévülés és a kétes követelés nem ugyanaz a besorolás...

Kata90

Az www.adoforum.hu-n ennek ellenkezője olvasható: ha nem kapcsolt vállalkozásról és nem magánszemélyről van szó, akkor a kétes követelés leírása egyáltalán nem adóalap-növelő. Az adóhatóság sok mindenről szeret nyilatkozni, csak arról nem, hogy a követelésnek nem kell behajthatatlannak lennie és nem kell elengedni se ahhoz, hogy azt le lehessen írni.

A számviteli szabályok szerint akár a részben behajthatatlan követelést is leírhatjuk, méghozzá hitelezési veszteségként (Szvt. 65.§ (7)). A hitelezési veszteség mibenlétét a törvény azonban már nem tárgyalja, de az nem azonos az eszköz átadásával, vagy a követelés elengedésével (Szvt. 86.§ (7) a)). Ha élünk a törvény adta lehetőséggel, akkor a hitelezési veszteséget egyéb ráfordításként kerül elszámolásra.

Figyelem! A hitelezési veszteségként való leírásról korántsem kell tájékoztatni a vevőt, mivel azt semmi se írja elő.

Még a 2009-ben tapasztalható „válság” hatására született meg a társasági adó törvényben az elengedett követelésre vonatkozó adóalapnövelő tétel (Tao tv. 8.§ (1) h) azonban a leíráskor nincs szó elengedésről, ha a vevő később fizet, az egyéb bevétel lesz.

Összegezve: ha a kétes követelés kivezetésre kerül, az nem növeli az adóalapot.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-tulajdonos lehet-e katás egyéni vállalkozó?

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink